Papadimitriu Athina Latin érintés című lemeze után megjelent a Végtelen érintés című albuma. A színésznő azt szeretné vele mondani, hogy próbáljuk magunkat megérteni és megérezni, nem is beszélve  embertársainkról.



z Mivel akarja megérinteni az embereket?
– Szeretném az érzelmeiket felkavarni, mert nem is ismerjük a saját érzéseinket. Nincs időnk megélni őket, ahogy azokat a lelki és fizikai érintéseket sem, amelyek érnek bennünket. Rohanunk egyik dologból a másikba, nem tudunk megálljt parancsolni magunknak. Szeretném azt mondani az embereknek, hogy álljunk meg egy kicsit, éljük át az adott pillanatot, emeljük ki az érzelmeinket abból a zsákból, amibe benyomtuk őket. Próbáljuk magunkat is megérteni és megérezni, nem is beszélve az embertársainkról. Nagyon jó lenne, ha oda tudnánk figyelni egymásra.
z Gondolja, hogy egy lemez, amit rendszerint háttérzeneként vagy éppen kocsiban hallgatnak, alkalmas arra, hogy ilyen dolgokra felhívja a figyelmet?
– Pontosan azt szeretném, hogy például betegyék az autóba, és ahelyett, hogy üvöltöznének, felbosszantanák magukat azon, hogy mi történik közlekedés közben, hallgatnák a zenét, átengednék magukat neki. Ez a lemez egy hangulat, egy életérzés.
 z Én még a 25. Színházból ismerem, ahol világmegváltó hevülettel játszottak. Szinte szét akarták rúgni a színház falait. A Budapesti Operett Színházban játszani, ahol a műfajból következően is, általában garantáltan vastapsos sikereket mutatnak be, egészen más mentalitást igényel.
– Igen, de ha vissza akarnám dobni a labdát, akkor azt mondhatnám, hogy most nem mi verjük szét a falakat, hanem a nézők. Mert olyan produkciókat mutatunk be, hogy az előadás végén  a tapsaikkal, sikítozásaikkal, ordítozásaikkal szinte szétverik a házat.
z Nem hiányzik az a mentalitás, ami a 25. Színházban volt?
– Lehet, hogy éppen ez hiányzik. A lemezzel is pontosan azt akartam, hogy belemásszak az emberek lelkébe, fölrázzam őket.
z Azért, hogy fölrázzák őket, az emberek nem szoktak fizetni. Az ön dalai is lágyabbak, populárisabbak ennél. Nyilván azért is, hogy eladhatóbbak legyenek.
– Bizony igény van arra, hogy az emberek érzelmileg megmozduljanak. Az érzelmeknél, az ösztönöknél, a szeretetnél nagyobb erő nem hiszem, hogy van a földön. Amit az ösztönök mondanak, annál tisztább út nemigen van. Ha van önnek egy kérdése, amire nem tud megfelelni az agyával, a legjobb lenne, ha kimenne egy fa alá, felszabadítani az érzéseit, és megkapná azt a választ, amire szüksége van.
z Nem zavarja, hogy általában kis szerepeket kap? Vagyis, ha netán megbetegszik, könynyen be tudnak ugrani ön helyett.
– Ennyi idő alatt megtanultam, hogy bőven pótolható bárki. Az én korosztályom még örüljön, ha kap egyáltalán feladatot. Színészi szempontból elég nehéz korban vagyok. Például a lemezzel országszerte turnézom. A Latin érintéssel március 23-án a Budapesti Kamaraszínház Shure Stúdiójában fogok fellépni, ahol ettől kezdve rendszeresen, minden hónapban bemutathatom a lemezt. Ezen az esten már a Végtelen érintésből is elhangzik négy dal. Az Operett Színházban most kaptam egy nagyon jó kis szerepet az Erdei kalamajka című mesedarabban. Boszorkányt játszom. Úgy akarom eljátszani ezt a negatív figurát, hogy közben valamennyire szerethető legyen. Szerepem szerint van egy bugyuta fiam, őt akarom megnősíteni, ennek érdekében kavarok. Nagyon élvezem. Szerencsére van dolgom bőven.


Bóta Gábor

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!