szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 
Mint a Deák tértől Békásmegyer, olyan távolságra fekszik Damaszkusz központjától Gúta. A szatelitváros feletti uralom a szíriai háború egyik kulcskérdése:

Szele Tamás | 2018. március 8.

Szakaszos vérontás
 
Bajos átlátni, mi történik ezekben a pillanatokban Szíria földjén,de félő, hogy olyan konfliktusok zajlanak, melyek befolyásolhatják az egész világ jövőjét is – leginkább egy…

Szele Tamás | 2018. február 19.

Háború az olajmezőkön
 
Szíria, Afganisztán és Észak-Korea mellett továbbra is Afrikában vannak a világ turistákra nézve legveszélyesebb országai.

B. O. | 2018. február 10.

A világ turistákra nézve legveszélyesebb országai
 
Tiltott fegyvereket rejteget Szíria - Bassár al-Aszad rezsimje továbbra is gyárt vegyi és biológiai fegyvereket, pedig a nemzetközi közösségnek már négy éve azt ígérte, minden ilyet…

Munkatársunktól | 2017. május 9.

Mégis gyártják és tárolják! Lebukott a hazug tömeggyilkos, aki orosz és iráni támogatással maradhatott talpon
 
Végzős egyetemi hallgatók ünneplik hosszú idő után az első diplomaosztójukat egy tornateremben a jemeni fővárosban, Szanaában.

Munkatársunktól | 2017. április 24.

Kegyetlen körülmények között tanultak - Boldog egyetemisták ünneplik a diplomaosztót
 
30 ezer ezer civil kimenekítését kezdték meg három, ostrom alatt álló szíriai városból pénteken.

Munkatársunktól | 2017. április 15.

30 ezer ezer civil kimenekítését kezdték meg három, ostrom alatt álló szíriai városból pénteken.

Munkatársunktól | 2017. április 15.

Az Aszad-kormány felfüggesztette a civilek evakuálását az orosz segítséggel visszafoglalt és rommá lőtt Kelet-Aleppóból. Újabb humanitárius katasztrófa van készülőben, amire a…

Kövesdi Péter | 2016. december 17.

Üzenetek a földi pokolból - A puszta együttérzés már nem segít Aleppo gyermekein
 
Élet a háborúban - Aleppo különös hely. Miközben az iszlamista lázadók felügyelte keleti negyedeket gyakorlatilag a földdel tette egyenlővé a hadsereg, a város nyugati felében zajlik…

Kövesdi Péter | 2016. december 11.

Életnek már rég nem nevezhető az, ami Szíriában, Kelet-Aleppóban zajlik. A városrész több mint 100 napja áll teljes ostrom alatt. A kezdetben 300 000-re becsült lakosság mára…

Zsohár Zsuzsanna | 2016. december 11.

Látják a fölöttük szálló pilóta arcát - Lelkeket gyűjtenek, mondogatják a terrorizált lakosok
 
Több százezer gyerek áll az éhhalál szélén Északkelet-Nigériában – figyelmeztetett az ENSZ. A Boko Haram iszlamista terrorszervezettel vívott háború miatt leállt a mezőgazdaság,…

Munkatársunktól | 2016. december 6.

Magányos farkasok merényleteitől retteghet Európa, mivel a Közel-Keleten vesztésre álló Iszlám Állam egyre több terrorakciót szervezhet a kontinensen. Aleppo ostroma a végső szakaszába…

Munkatársunktól | 2016. december 5.

Európában nyílik az új front
 
Játékot visz a szír gyerekeknek a 45 éves Rami Adham. Az 1988 óta Finnországban élő szír férfi 2012 óta átlagosan kéthavonta kel át gyalog a török–szír határon, hogy segélyt…

Munkatársunktól | 2016. október 5.

Játék bácsi expedíciói Szíriába
 
A békéről szavaznak. A Kolumbia Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) és a kormány közötti békeszerződésről tartanak népszavazást vasárnap Kolumbiában.

Munkatársunktól | 2016. október 1.

A békéről szavaznak. A Kolumbia Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) és a kormány közötti békeszerződésről tartanak népszavazást vasárnap Kolumbiában.

Munkatársunktól | 2016. október 1.

Az orosz és szír kormányt teszi felelőssé John Kerry amerikai külügyminiszter a szíriai tűzszünet sikertelensége miatt. Nemrég sikerült egyezségre jutniuk az érdekelt feleknek, de azt…

Munkatársunktól | 2016. szeptember 24.

Nem tud Szíriából hazajönni egy magyar nő és három lánya, akinek szír férje három éve ül börtönben – írta meg a Blikk pénteki számában.

Munkatársunktól | 2016. szeptember 3.

Nem tud Szíriából hazajönni egy magyar nő és három lánya, akinek szír férje három éve ül börtönben – írta meg a Blikk pénteki számában.

Munkatársunktól | 2016. szeptember 3.

Az utcára vonulva ünnepelték a kolumbiaiak, hogy a kormány és a Kolumbia Forradalmi Fegyveres Erői (FARC) tűzszünetet kötöttek csütörtökön.

Munkatársunktól | 2016. június 27.

Fél évszázados polgárháború, legalább 220 ezer halottal - béke lesz végre?