szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 

Loveshake. Az élet összeráz, Hatszín Teátrum

Rónyai Júlia | 2018. március 16.

Párkapcsolati matiné
 

Gorillaz-koncert, Papp László Budapest Sportaréna, november 13.

Rónyai Júlia | 2017. november 22.

Emberszabású kísérletek
 

MEGKÉRDEZTÜK... …Szilágyi Bálintot, Az aranjuezi szép napok című Peter Handke-színmű fordítójá tés a belőle készült előadás rendezőjét. A 17. Pécsi Országos Színházi…

Rónyai Júlia | 2017. május 29.

'Félelmetes élmény volt - A mai napig ebből táplálkozom'
 

A Nagymező utca környékén színházat nyitni saját bevallásuk szerint is olyan, mint vizet vinni a tengerbe, ám a Mozsár Műhely alapítói azt ígérik: rendhagyó produkciókat láthat az,…

Rónyai Júlia | 2017. március 8.

Intim tér, szárnyaló fantáziák
 

Csokonai Vitéz Mihály: Karnyóné, Mozsár Műhely

Rónyai Júlia | 2017. január 30.

Három fecske nyara
 

Nehéz gyerekkora volt a The Cure frontemberének, Robert Smith-nek, az ikonikus angol rockzenekar énekesét ugyanis apja rémtörténetekkel szórakoztatta elalvás előtt.

Rónyai Júlia | 2016. október 27.

Valóra vált rémálom – The Cure – háromórás koncert várható
 

„Urbánus tánczeneként” jellemzi saját hangzását a Kéknyúl Hammond Band: receptjük része a karakteres, angol nyelvű ének, a merész fúvósszólamok és a lüktető, funkos alapok is.…

Rónyai Júlia | 2016. szeptember 13.

Jól belenyúltak
 

Ha filmekből táplálkozó kortárs balettről hallunk, azt gondolnánk: bizonyára pihekönnyed szórakozást ígér. Az egymás után, egy-egy felvonásban előadott Megbolydult bolygó és…

Rónyai Júlia | 2016. május 4.

Eltáncolt űrfantáziák - Megbolydult bolygó/Marsbéli krónikák, Erkel Színház, április 28.
 

Az ember azt hinné, hogy a nőnek öltözött férfi poénja már rég kifáradt humorséma; leginkább az Irigy Hónaljmirigy otromba ripacskodása villanhat be ebben a kategóriában.

Rónyai Júlia | 2016. április 13.

Magabiztos férfisztriptíz - Simon Beaufoy: Alul semmi, Thália Színház
 

Lássuk be: egy ötórás Wagner-opera a magas ingerküszöbű, ám annál alacsonyabb koncentrációs képességű Facebook-generációnak épp annyira emészthető, mint tizenkét pár bajor virsli…

Rónyai Júlia | 2016. március 28.

Színpompás álom - Richard Wagner: A walkür, Magyar Állami Operaház
 

Kinek a fejéből pattanhat ki, hogy önállóan énekeljen, mi több, bábozzon el egy komplett operát? A méltatlanul alulértékelt Sickratman (Paizs Miklós) vállalkozott erre, akiről a…

Rónyai Júlia | 2016. február 16.

Formabontó nőfalás - W. A. Mozart: Don Giovanni – ujjbábopera, RS9
 

Nem kis fába vágja fejszéjét, aki ma művészeti galériát alapít. Két fiatal művészettörténésznek azonban – sok szerencse és még több munka révén – korán összejött ez a…

Rónyai Júlia | 2015. november 24.

Párbeszédre késztetnek - A Kertész utcai Omnivore Galériában már négy kiállítást rendeztek
 

WAHORN FESZTIVÁL - Révbe ért ember

Rónyai Júlia | 2015. október 27.

Messzemenő következtetések - 'Az ufók elmentek, pedig Wahorn két szaxofonon játszik egyszerre'
 

Hogy megéri-e elmenni a londoni Sherlock Holmes Múzeumba, az kizárólag a látogató felkészültségén múlik. Aki ugyanis nem mozog otthonosan a Holmes-univerzumban, annak a Baker street 221/B…

Rónyai Júlia | 2015. szeptember 30.

A halhatatlanság 17 lépcsőfoka - Sherlock Holmes Múzeum, London
 

Tankcsapda-koncert, London, Dingwalls, június 7.

Rónyai Júlia | 2015. június 19.

Otthon sem hagynák ki
 

Szakállportrék, London, Somerset House

Rónyai Júlia | 2015. március 12.

Ki van az arcbozont mögött?
 

Egon Schiele: The Radical Nude, The Courtauld Gallery, London

Rónyai Júlia | 2015. január 9.

Fény a végtagok közé
 

Anna Nicole, Royal Opera House, London - Rónyai Júlia jegyzete a musicalről.

Rónyai Júlia | 2014. október 1.

Kidurrant lufimellek áriája - Exkluzív Londonból
  •  01
  •  02
  • 1 / 2 oldal (összesen 23 cikk)
  •