„Nagypapa Hitlerrel tárgyalt Klessheimben, és vele volt apám is, aki akkoriban az angolokkal folytatott titkos tárgyalásokért felelt. Apámat nem engedték be Hitlerhez, a kertben kellett várakoznia. Egyszer csak érzi, hogy valami megfogja a bokáját. Blondie volt az, Hitler német juhász kutyája. Apám megpróbálta elzavarni, és hát… belerúgott Blondie-ba. Mire odajött egy SS-katona, hogy vigyázzon, mert ezért ki is végeztethetik. Mindig ez jut eszembe, ha egy farkaskutyát látok. A lányoméknak volt egy, mondtam is neki, hogy az ilyen nem való a családunkba.” Kövesdi Péter interjúja Kállay Miklóssal, Magyarország egykori miniszterelnöke, Kállay Miklós unokájával.

 
Kállay Miklós, Magyarország egykori miniszterelnöke, Kállay Miklós unokája - Fotó: Üveges Zsolt

– Tisztázzuk: milyen állampolgár Kállay Miklós miniszterelnök unokája?

– Osztrák, olasz és magyar. Ebben a sorrendben. Három útlevelem van.

– Fontos a sorrend?

– Nagyapa, apa és anyuka már Caprin volt, amikor 1946-ban megszülettem. Nagypapa megkérdezte, mivel jár az olasz állampolgárság megszerzése? „Hát… dottore, az bonyolult… tíz évig is eltarthat”, mondták az olaszok, akik nem akarták, hogy nagypapa olasz állampolgár legyen. Nagypapának ekkor eszébe jutott egy osztrák külügyi tisztviselő, még a negyvenes évek elején barátkoztak össze. Mondta apámnak, kérdezze meg, mi a helyzet az osztrák állampolgársággal? „Herr doktor, allenfalls sechs Monate”, mondta az osztrák, és úgy lettünk osztrákok, hogy egyetlen napot sem éltünk Ausztriában. Kivéve nagypapát, aki végül nem lett osztrák állampolgár. Hontalanként utazott az Amerikai Egyesült Államokba 1953-ban, de nem lett amerikai állampolgár se. Megmaradt magyarnak. Én viszont ötvenéves fejjel a második feleségem révén olasz állampolgár is lettem, most meg újra van magyar útlevelem.

– Hogy kerültek Caprira? Kállay Miklós miniszterelnököt a kiugrási kísérlet után letartóztatta az SS, és koncentrációs táborba hurcolta.

– 1944. március 20-án, egy nappal a német bevonulás után nagypapa nagymamával, a három fiával és egy unokájával a kormányzó rezidenciájára menekült, majd Kececi török követ úr befogadta nagypapát, majd nagymamát is, aki később a követségen halt meg repesztámadásban. A németek folyamatos nyomás alatt tartották a törököket, hogy adják ki Kállay Miklóst. Végül nagypapa önként kijött. A nyilasok tartóztatták le. Előbb a Belügyminisztériumban, majd Sopronkőhidán tartották fogva. A németek András nagybátyámmal együtt a mauthauseni, majd a dachaui táborba deportálták, ott szabadult fel 1945-ben. Később megtudtuk, hogy a németek százötven VIP-foglya közül ő volt az egyik. Cserealapnak szánták őket egy esetleges tárgyaláson az amerikaiakkal.

– Eközben édesapja, Kristóf álnéven bujkált.

– Egy erdélyi pap papírjaival vészelte át azokat a heteket. Caprira pedig úgy kerültünk, hogy az amerikaiak felajánlották nagyapának, menjen Dél-Olaszországba. Előbb persze kihallgatták, de semmi terhelőt nem találtak rá nézve. Úgyhogy elutazott oda András fiával, majd ment apám is, anyám is. A középső fiuk, Miklós akkor szovjet hadifogságban volt még vagy kilenc évig.

– Hogyan élt egy magyar emigráns család Olaszországban azokban az időkben?

– Egyrészt a kinti magyarok adományaiból, másrészt abból a pénzből, amit András bátyám pelenkájában csempésztek ki.

– Mi lett a Kállayak vagyonával? A török követségre még harminc bőrönddel és ládával érkeztek, egy feljegyzés szerint ez a holmi több mint félmillió svájci frankot ért.

– A ládák többsége 1945 januárjában megsemmisült, amikor a követségre egy orosz vadászgép zuhant. A többi bőröndnek nyoma veszett. A kállósemjéni birtok egy részét a németek, másik részét az oroszok vitték el. A maradékot a helybeliek hordták szét.

– Olaszországban ki volt a családfenntartó?

– Apám volt a pénzkereső. Először traktorokat árult, aztán nyakkendőügynök lett.

– Nehéz kenyér ez egy diplomatának, aki korábban államtitkárokkal, miniszterekkel tárgyalt.

– Meg kellett élnünk. Nagypapa is próbált hozzájárulni a költségekhez. Volt két Napóleon-aranya, az akkoriban is nagyon sokat ért. Egy nápolyi pasas megígérte, hogy pénzzé teszi. Persze felszívódott, oda lett az arany és az olaszok iránti bizalom is. Nagyapa nem is tanult meg olaszul. 1953-ban kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba. 1961-ben még visszajött egy időre, akkor láttuk utoljára.

– Milyen emlékeket őriz nagyapjáról?

– Ikon volt és mítosz. Egy furcsa, ismeretlen világ képviselője, nem olyan nagypapatípus. Szigorú volt. Az asztalnál nem beszélgettünk, mindent meg kellett ennünk, a mócsingos húst is. Apával csupa olyasmiről beszélgettek, amiből kukkot se értettem. Azokat az embereket se tudtam hova tenni, akik megfordultak nálunk: pedig az egykori magyar diplomácia színe-virága járt ott. Aki abban az időben Olaszországba jött, az kötelességszerűen elzarándokolt hozzá vagy apámhoz. Később, amikor már Amerikában élt, apám minden áldott héten hosszú levélben számolt be neki a történésekről, arról, mi zajlik Európában és Magyarországon. Számára mindig nagyapa maradt a zsinórmérték.

– Édesapjával nem beszélgetett arról, kik voltak ők a magyar történelemben?

– Az én feladatom az volt, hogy egy furcsa, közép-európai család tagjaként beilleszkedjek az olasz gyerekek közé. Olasznak vallottam magam, nemigen érdekeltek nagyapám dolgai. Emlékszem egy ágy alatt tartott, felbecsülhetetlen értékű diplomáciai dokumentumokkal teli bőröndre, egy részük ma a nyíregyházi Kállay-archívumban kutatható, de akkor nem sokat törődtem velük. Már bánom, hogy nem beszélgettem többet apámmal ezekről az időkről.

– Arról sem tudott, mi zajlott idehaza az ’50-es években?

– Ha hallottam is, nem nagyon érdekelt. Apám 1956-ban elment a határra, segített a magyar menekülteknek. Akkor már némi pénze is volt. Rómába költöztünk, egy állattenyésztés-szabályozással foglalkozó európai szervezet titkáraként dolgozott. Látja azt a képet ott a falon? Egy fiatalember jött ’56-ban apámhoz segítségért. Mondta, nincsen pénze, de van egy festménye. Apám segített, és biztos volt benne, hogy a kép értéktelen. Sok évvel később derült ki, hogy egy Mednyánszky.

– Nagyapja New Yorkban halt meg, 1967-ben, édesapja viszont Budapesten, 2006-ban. Mikor és főleg miért határozta el, hogy visszajön abba az országba, ahonnan menekülnie kellett?

– Nagyapa sosem emésztette meg azt, ami vele és az országgal történt. Apám meg azt mondogatta: addig nem teszi be a lábát Magyarországra, amíg orosz katona van ott. Nem bízott a rendszerváltásban, úgy tartotta, még legalább 10-20 évig nem lehet hazajönni. Aztán nem bírta kivárni, és 1990-ben hazajött. Azt mondta: a semjéni kriptában szeretne nyugodni. Érdekes, amikor tavaly bejelentettem a fiamnak, hogy mi is hazajövünk, nem értette. „Papi, te imádod Olaszországot, imádod a napfényt, a kagylós spagettit. Mindez nem lesz ott!” Pedig egyszerű ez. Ahogy öregszem, úgy leszek egyre biztosabb, hogy én is itt szeretnék meghalni. Az én helyem is a semjéni kriptában van. Apám számára Magyarország, a magyarság jelentett mindent. Hiába fogadtak be minket, hiába éltünk évtizedek óta Rómában, megmaradt magyarnak. És hallatlanul konzervatívnak. Otthon nem is volt szabad olaszul beszélnünk. Ha mégis megtettük, ránk szólt: „Ne beszéljetek már ezen a digó nyelven!” Már itthon élt évek óta, én meg jöttem hozzá látogatóba, és ledorongolt, amikor olyan szavakat használtam, mint „fagyi” és „kaja”. Nem bírta elviselni, hogy egyesek mit tesznek az ő szeretett nyelvével.

– Pedig ön előbb járt „itthon”, mint ő.

– Egy Bécsben élő magyar barátom 1978 telén megkérdezte, nem akarnék-e átjönni a határon? Kérdeztem apámtól, mit szólna hozzá? Azt mondta: eszembe se jusson, talán még le is tartóztatnak. Úgy döntöttem, életemben először ellentmondok apámnak.

– És mi történt?

– Az égvilágon semmi. Két napig voltunk Pesten. Egy szürke, ködös városra emlékszem, nem is értettem, miről beszél apám, amikor áradozott Budapestről. Viszont ekkor találkoztam először az itthoni rokonokkal.

– Amikor 1990-ben édesapja hazatért, volt annak visszhangja? Mégiscsak egy Kállay lépte át a határt…

– Azonnal megkeresték őt az akkori politikai pártok, de nem akart szerepet vállalni. Azt hiszem, nem értette egészen pontosan, mi zajlik itthon. Kristóf unokatestvérem viszont függetlenként, az MDF és az SZDSZ támogatásával bekerült a parlamentbe. Később a mai kormánypártok is megkeresték, de nekik is nemet mondott. A családi legendárium szerint azt találta mondani az akkor első ciklusára készülő Orbán Viktornak, hogy „maga, fiam, még túl fiatal ahhoz, hogy miniszterelnök legyen!”. Jómagam pedig mindig is nagyon távol voltam a politikától, és csak az utóbbi öt-tíz évben kezdett foglalkoztatni apám és nagyapám öröksége. Most már tudom, hogy az én dolgom valami olyasmi, hogy életben tartsam az emlékezetüket. András fiamnak és Helén lányomnak is mindig mondom: „Ne felejtsétek el, mit jelent a Kállay név!” Remélem, ezt egyszer megértik. Bánt, hogy olasznak vallják magukat, és nem beszélnek magyarul. Talán majd később. Ha az én példámból indulok ki, a korral megjön a magyarság is. Csak ki kell várni. Addig pedig intézzük a kúria dolgait. Áprilisban lesz kész a felújítás, uniós pénzből építették újjá. Állítólag a miniszterelnök is eljön.

Kis Kállay Ki kicsoda?

Kállay Miklós (Nápoly, 1946):
Nyugdíjas, korábban viszontbiztosítással foglalkozott. Jelenleg Budapesten él, második feleségével, Muskát Juliannával. Két gyermeke van: András (Bonnban él) és Helén (Brüsszelben).

Kállay Kristóf (Nyíregyháza, 1916 – Budapest, 2006): Miklós apja. Diplomata, vatikáni követ és máltai lovag. Édesapja, Kállay Miklós miniszterelnök titkára, és az angolokkal folytatott titkos tárgyalások egyik részvevője. Gyermekei: Miklós és András.

Kállay Miklós (Nyíregyháza, 1887 – New York, 1967): Politikus. 1932–35 között földművelésügyi miniszter, Gömbös Gyula radikalizálódása miatt kilép a kormányból. Horthy 1942 márciusában őt bízza meg kormányalakítással. Bethlen István mérsékelt vonalának híve és követője. Amíg tehette, ellenállt a németek magyarországi zsidók megsemmisítésére vonatkozó követeléseinek. Nevéhez fűződik az úgynevezett „hintapolitika”, vagyis az időhúzás a németekkel és titkos tárgyalás a britekkel. Egyik sem járt sikerrel. Önként átadta magát az SSalakulatoknak. Koncentrációs táborba került, majd Olaszországban, később az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le. Gyermekei: Kristóf, Miklós és András.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!