A válság oka: a férfi

Egyelőre csak a jelei látszanak a hatalomátvételnek: még mindig a férfiak köréből kerül ki a világon a miniszterelnökök és elnökök 90 százaléka, és ugyanez igaz akkor is (kisebb-nagyobb eltérésekkel), ha menedzserekről, vezérigazgatókról, sportolókról vagy éppen zenészekről van szó.

De azért nézzünk néhány kellemetlenebb tényt is, ha már az elsőségről van szó:
• több férfi ül börtönben,
• több férfi lesz gyilkosság áldozata,
• öngyilkosok is nagyobb számban lesznek férfiak,
• kevesebb férfi végzi el az egyetemet, mint nő,
• és nagyobb arányban kerülnek ki körükből az alapvető matematikai és szövegértési problémákkal küszködők.

Ez utóbbi két megállapításnak még fontos szerepe lesz abban, hogy miért is kezdik elveszíteni dominanciájukat a társadalomban a férfiak. A technológia fejlődésével és a munkaerőpiac folyamatos változásával ugyanis ők azok, akik kevésbé tudnak megbirkózni.

Azok a csodálatos férfiak…

Az utóbbi évtizedek tapasztalatai azt mutatják, hogy míg a nők képesek voltak a váltásra és arra, hogy a megváltozott körülményeknek is megfeleljenek, addig az urak az olyan bővülő szektorokban, mint például az oktatás vagy az egészségügy, nem fejlődtek túl gyorsan – bár tegyük hozzá, ezeknek az intézményeknek az élén döntő többségében még mindig férfiak állnak.

Az Economist hetilap összeállításában felhívta a figyelmet arra a tendenciára, miszerint azok a férfiak, akik csak egyfajta szakmához értenek (mondjuk, a betanított gyári munkások), ha egyszer elveszítik a munkájukat, sokkal nehezebben találnak, sőt lényegében nem is keresnek másfajta állást, mint amiben korábban dolgoztak. Csakhogy – és itt szól közbe a technika ördöge – napjainkban az ilyen típusú munkák nagy részét már nem az ember, hanem gépek végzik, arra viszont, hogy új szakmát tanuljanak, a férfiak nehezebben vehetők rá. Talán ezért lehetséges, hogy ma a munkaképes férfiak közül minden ötödik munkanélküli, legalábbis Amerikában. És míg a társadalom egésze egyértelműen profitál a gyors és látványos technológiai fejlődésből, addig azok a munkavállalók, akik nem képesek lépést tartani a trendekkel, sokkal rosszabb helyzetbe kerülhetnek a jövőben.

Mindez azonban egy sor társadalmi problémát is generál. A munkájukat elvesztő, s így magukba forduló férfiak ugyanis gyakran a családjukat is elveszítik vagy egyáltalán nem is alapítanak családot. Azt ugyanis nehezen viseli a férfi (hiszen évszázadok óta azt hallja: neki kell megteremtenie a biztonságos otthon összes alapfeltételét), hogy nem ő a családfenntartó, és mások segítségére van utalva.

Ebből az ördögi körből nehéz kitörni, ugyanis a szorongó férfi nem ritkán italba fojtja a bánatát, agresszív lesz, a hozzá közel állókon vezeti le a feszültségét. Ezzel pedig épp azokat marja el maga mellől, akikre a legnagyobb szüksége lenne az újrakezdéshez. De még ha nem is veszti el a munkáját, a férfi akkor is rosszabb helyzetben van napjainkban, mint néhány évtizede. Nem elég, hogy a munkalehetőségek egyre szűkülnek, de a kereseti lehetőségeik is romlanak. Jelenleg a középfokú végzettséggel rendelkező férfiak reálértéken 21 százalékkal kevesebbet keresnek, mint 1979-ben, míg a nők fizetése csak 3 százalékkal ér kevesebbet, mint akkoriban. Persze a fizetések között még mindig van némi különbség – természetesen a férfiak javára. Ezt sem könnyű feldolgoznia lelkileg mindazoknak, akik egy lassan letűnő, macsó kultúrában szocializálódtak. Talán nem véletlen, hogy a munkanélküli férfiak feleannyi háztartási munkát végeznek, mint a szintén otthoni tétlenségre kárhoztatott nők. Ami megint csak tovább növeli a feszültségeket…

Pedig tényleg nem ártana felkötni azt a bizonyos nadrágot, ugyanis a nők jellemzően sokkal inkább választanak stabil hátterű, biztos jövedelmű partnert maguknak. A probléma viszont öröklődik.

Napjainkban egyre kevesebben hisznek a hagyományos, kétszülős családmodellben, ez jelenleg inkább az elit, az értelmiség számára követendő példa. A munkáscsaládokban azonban 1980 óta megháromszorozódott a házasságon kívül született gyermekek száma az Egyesült Államokban. Márpedig a kutatások azt bizonyítják, hogy az ilyen családokba születő gyermekek kilátásai rosszabbak, hamarabb esnek ki az oktatásból, és tulajdonképpen újraélik szüleik problémáit. Az OECD nemzetközi gazdasági szervezet szerint az elkövetkező években tovább nő majd az egy szülő mellett felnövő gyermekek aránya, amit az apa nélkül felnövő fiúgyermekek jobban megsínylenek majd, mint a lányok, akik édesanyjukat tartják követendő példának.

Akkor beszéljünk a nőkről

Miben jobbak tehát meghatározóan a nők a férfiaknál? Nem félnek tanulni és új irányba fordulni, ha váltásról van szó. Így míg a középkorú férfiak egy része jelenleg (és vélhetően a jövőben is) a munkanélküliség rémével hadakozik, addig az 50 év feletti nők éppen kivirulnak, méghozzá szó szerint. „Szürke erő” címmel közölt cikket a CNBC portál, amelyben rámutattak: a nyugdíjkorhatár felé tartó asszonyok karrierjét felesleges lezártnak tekinteni. Példaként Angela Merkel német kancellárt, az amerikai elnökségért induló Hillary Clintont és Janet Yellent, az amerikai jegybank első női elnökét hozták fel. Igaz, ők hárman kissé magasra teszik a mércét, de jól látható a tendencia, miszerint a magukat folyamatosan képző és állandóan megújulni képes nők nagyjából ebben a korban képesek végleg kiütni férfi vetélytársaikat a nyeregből.

A nyugati társadalmak jelentős része még ma is arra van berendezkedve, hogy 55 éves koruk körül a nők már a családi életre fókuszálnak, és elkezdenek gyakorolni a „nagyis évekre”. Csakhogy egyre nagyobb az igény arra is, hogy eltolják még néhány évvel ezeket a nyugalmas éveket, és aktívan vállaljanak részt a munkából. Ez ugyanis több társadalmi és gazdasági problémára is megoldást hozhat.

Az USA-ban az elmúlt három évtizedben az 55 év felettiek a gazdasági élet fontos alappilléreivé váltak, nem csak azért, mert kitolt nyugdíjazással tovább fizették az adót, de azért is, mert a hosszabb munkavállalással nem csökkent a vásárlói aktivitásuk sem. 1975-ben még az ilyen korú vagy idősebb nők 23 százaléka dolgozott, 2010-ben viszont ez a szám már 35 százalék fölöttire emelkedett. Emellett a 2008-as válság óta folyamatosan nő a 65 és 74 év közti nők foglalkoztatottsága is (akár részmunkaidőben), ami jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy lassan, de biztosan talpra állt a gazdaság. Nem volt ez mindig így. Régebben az idősebb nők rontották a gazdasági és termékenységi mutatókat, mivel alacsonyabban képzettek voltak, mostanra viszont fordult a kocka: egyre többen szereznek minimum közép- vagy éppen felsőfokú végzettséget, így viszont versenyképesek maradnak még középkorúként is a munkaerőpiacon.

Hogy miért? Érdemes egy kicsit visszaemlékezni Agatha Christie egyik legismertebb hősnőjére. Miss Marple, az idős, de éles szemű néni bármilyen bűnügyet képes volt megoldani pusztán azért, mert élete alkonyán már kiválóan ismerte az emberi természetet. Leginkább ennek tulajdonítják a nők jelenkori és jövőbeli tündöklésének legfőbb okát is: empatikusabbak, jobb stratégiai képességekkel bírnak, képesek minden problémát különböző perspektívákból megvizsgálni és elemezni, emellett jobbak a kommunikációs készségeik. Mindez a megszerzett tapasztalatokkal és a tanulásra való hajlammal kombinálva igencsak ütőképes fegyver a férfiak trónról való ledöntéséhez.

Azért nincs minden veszve

Egyelőre azért nem kell lemondani a férfiakról, egy kis változtatással ugyanis ismét visszanyerhetik társadalmi pozíciójukat.

Elsősorban kulturális hozzáállásukon kellene változtatni, illetve meg kellene tanulniuk tanulni. Kulcskérdés lesz a jövőben, hogy a férfiak jobban bele tudnak-e szokni a családi élet új kihívásaiba, képesek lesznek-e nagyobb részt vállalni a gyereknevelésben (teret hagyva így feleségüknek) és a házi munkában, illetve a manuális, kétkezi munkák közül hajlandóak-e a hagyományosan nőiesnek tartott ágazatokban (fodrász, ápoló) elhelyezkedni úgy, hogy közben ne veszítsék el férfiasságukba vetett hitüket. De még ennél is fontosabb lenne az oktatási reformok bevezetése, amelyeket néhány ország – köztük épp a macsó Amerika – már egy ideje szorgalmaz. Jelenleg ugyanis a világ nagy részén a fiúkat az iskolákban a kétkezi munka felé igyekeznek terelni. Fiatalon azonban nemcsak a fizikai fejlődésre, hanem a szociális és kommunikációs készségeik fejlesztésére is nagyobb hangsúlyt kellene fektetni, hogy gyorsabban és érzékenyebben tudjanak reagálni az őket körülvevő világra. Egy újfajta képzési rendszerben nemcsak egy-egy szakma elsajátítására lehetne helyezni a hangsúlyt, hanem „tréningezni” a fiatalokat az élethosszig tartó tanulásra. És ami a legfontosabb lenne: sokkal több pozitív férfimintára lenne szükség a fiúk körül: nem csak otthon, de az iskolában is, és nem csak a gimnáziumban, de már az általános iskolában. Mindez azonban egyelőre nehezen valósulhatna meg, hiszen a fiúk még mindig azt gondolják: az iskolában csak tanítónénik dolgozhatnak…

Nálunk mi a helyzet?

Magyarországnak bőven van restanciája, már ami a nők elismerését illeti. A hazai vállalatvezetők 97 százaléka férfi, a munkavállalók többsége azonban még így sem gondolja, hogy a munkahelyén több női vezetőre lenne szükség. Sőt, még a nők háromnegyede sem akar egy másik nő irányítása alatt dolgozni a Randstad 2013 tavaszi felmérése szerint. Politikus asszonyaink száma is elenyésző az európai vagy éppen a világszintű átlaghoz képest: az utolsó 8 olyan ország között vagyunk, amelynek kormányában nincs női miniszter. A világ országaiban 22 százalék, Európában pedig 23 százalék feletti a nők aránya a parlamentekben. Ezzel szemben Magyarországon éppcsak meghaladja számuk a tíz százalékot.

Ha más ágazatokat nézünk: a mezőgazdaságban minden negyedik dolgozó nő, a kereskedelemben szinte fele-fele arányban képviselteti magát a két nem, csakúgy, mint a közigazgatásban, jellemzően női szakma viszont az oktatási és a szociális ellátások területén akad bőséggel, mindkét ágazatban 70 százalék feletti a nők aránya. És még egy érdekes adat, az egészségügyből: Magyarországon három orvosi szakterület van, amelyeket (kilencven százalék fölötti arányukkal) a férfiak monopolizálnak: az urológia, a sebészet és a nőgyógyászat.

Érdemes egyébként megnézni, hogy kik számítanak nálunk a legfontosabb nőknek. A Forbes minden évben közzéteszi listáit: idén a világ legbefolyásosabb asszonya Angela Merkel lett, őt pedig olyan nevek követik, mint például Hillary Clinton, Bill Gates felesége, Melinda Gates, Janet Yellen, az amerikai jegybank elnöke, míg a sorban az ötödik Mary Barra, a General Motors elnök-vezérigazgatója lett. A magyarországi lista első helyén Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó végzett. A második Szemerkényi Réka amerikai nagykövet lett, őt követi Karas Mónika NMHH-elnök, majd Vida Ildikó NAV-elnök következik, az ötödik pedig Geréb Ágnes nőgyógyász. Igaz, ők mind a közéleti kategóriában szerepeltek, míg az üzleti élet, a média és a kultúra külön listát kapott.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!