Ahogy a tejet a hústól
- Szóvá tette Orbán Viktornak, hogy a kormány egyik évben be tudja tiltani a náci felvonulást, a másikban pedig képtelen erre
- Politikai aberrációnak tartaná, ha a Fidesz vagy valamelyik baloldali párt szövetséget kötne a Jobbikkal
- Nem lehet csak a holokauszton és az antiszemitizmuson keresztül megélni a zsidóságot – interjú Heisler Andrással, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökével

 
Heisler András - Fotó: Üveges Zsolt

– A libsik országában startupokat mosott el egy gát; Kalifornia vérdemokrata bázis, de jól megszívatták magukat – ez a két mondat a 888.hu-n arról szól, hogy átszakadt egy völgygát és majdnem 190 ezer embert ki kellett telepíteni. Mit üzen egy vallási kisebbség vezetőjének, hogy a hatalom lapja gyűlöletbillogokkal igazítja el olvasóit a világban, és az emberi szenvedés sem számít, ha valaki mást gondol, mint a magyar kormány?

– Valószínű, nem erre a válaszra vár…

– Mire várok?

– Szóval, nekem azt üzeni, sok még a tennivaló Magyarországon. De Európában, sőt az egész nyugati világban is azonos folyamatok zajlanak: indulatok kavarognak a kisebbségek – többek közt a zsidóság – körül. Nem kérdés, tenni kell valamit.

– Kész receptje van?

– Nincs. De az biztos, hogy párbeszédre, információadásra van szükség, meg kell magunkat mutatni a világnak, ismertetni értékeinket, az együttélés történelmét, s fontos szerepe van az oktatásnak.

– Mindegy, milyen szűrön keresztül mutatják meg magukat? Rá lehet például bízni az emlékezetpolitika alakítását (lásd például Sorsok Háza) arra a hatalomra, amelyik ilyen kirekesztő-bélyegző stílusú orgánumokat hozott létre?

– Nemrég egy konferencián kellett előadást tartanom. Ott felsoroltam, milyen pozitív gesztusokat tett felénk a kormány az utóbbi években: támogatta zsinagógák felújítását, segített rendbe hozni temetőinket és finanszírozni szociális intézményeinket – no és a politikai gesztusok…

– Nevezetesen?

– Maga a holokauszt-emlékév, a Wallenberg-év, felvállalta az IHRA (kormányok közötti szervezet a holokauszt emlékezéséről) elnökségét, megtagadta a vitatott területekről érkező izraeli áruk bojkottját. De Hollandiában például a kóser vágást is be akarják tiltani állatvédelmi szempontokra hivatkozva; máshol, szintén uniós országban, a körülmetélést nem engedné az állam. A magyar kormány mindeközben jelezte, mindkét rítust a vallásszabadság részének tartja, így semmiképp nem lép ellene.

– Akkor nincs semmi baj?

– De van, csak a diagnózist pontosan kell felállítani. A gondjaink többsége az emlékezetpolitika kapcsán jelentkezik. Magyarországon az utóbbi százötven évben kialakult az „önfelmentés kultúrája”: mindig minden problémánknak valaki más az oka, soha nem mi, magunk, magyarok: hol a labancok, hol a kommunisták a hibásak – vagy éppen az idegenek. És tudjuk saját történelmünkből, ha a társadalomban elkezdenek beszélni az idegenekről, az sokszor magukat a zsidókat jelenti. Hiszen a 20. században az idegen szó jellemzően a zsidó szinonimája volt. A felelősségeltolás, a rengeteg kibeszéletlen történet feszíti a társadalmat, és ez rontja a zsidó közösség tagjainak közérzetét. Nyilván, ez más kisebbségek esetében is hasonlóan működik.

– A pozitívumok (a leégett zuglói zsinagóga felújítása, a Szeretetkórház támogatása stb.) mennyire fedi el, mennyire ellenpontozza, hogy a politikai haszonszerzés reményében a kormány tűri a kirekesztő közbeszédet, sőt burkoltan a Fidesz egyes tagjai is zsidóznak, amikor „nagytőkéseznek, sorosoznak”?

– Próbálom kettéválasztani a kérdést. Egyfelől realitás, hogy a magyarországi centrális hatalom a források fő elosztója, azaz a társadalmi szervezetek, különösen az egyházak szoros kapcsolatban vannak a kormánnyal. Ezt lehet minősíteni, de tényszerűen így van. Másfelől vallási kisebbségként, a holokauszt 600 ezer áldozatának „örököseként” emlékezetpolitikai kérdésekben nem kötünk – mert morálisan nem köthetünk – kompromisszumokat. Amennyiben ezen a területen konfliktusokkal találkozunk, azokat nyíltan fel kell vállalnunk. Ez két párhuzamos történet, a kooperációk és a konfliktusok története, gyakorta ugyanazokkal a szereplőkkel. Sokszor nem kön?- nyű a skizofrén helyzet feloldása.

– És melyik történet a hangsúlyosabb?

– Pont ez a munkánk nehézsége: a konfliktusokban soha nem szabad átlépni azt a „vörös vonalat”, ahonnan már nincs visszaút, mert akkor a szervezet működését, a felekezet által végzett közfeladatok ellátását is kockáztatjuk. Ugyanakkor nem köthetünk olyan kompromisszumot sem, amit már kollaborációnak lehet minősíteni.

– Azt mondja, sok zsidónak rossz a közérzete. Kívülről úgy tűnik, mintha a Mazsihisz nem sokat tenne jókedvre derítésükért, míg egy másik szervezet, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) látványos akciókat szervez: legyen szó sóletpartiról vagy a szélsőségeseket ostorozó tévészereplésekről. Miért nem igyekszik a Mazsihisz?

– Óvakodnék attól, hogy az EMIH-hel valóban létező konfliktusunkról hosszasan nyilatkozzak. Belső konfliktusainkat jó lenne házon belül megoldani. Röviden annyit, hogy a Mazsihisz tagsága és támogatói az évszázadok során a magyar nemzetbe beágyazódott kultúrával rendelkeznek: az emancipálódott, az asszimilálódott, a több száz éve itt élő zsidóságot rengeteg dolog köti Magyarországhoz. A Mazsihisz tevékenysége nem a médiára van kihegyezve, mi valós tevékenységeket folytatunk: legyen szó oktatásról, szociális gondoskodásról, kórházi ellátásról vagy bármi másról.

– Az EMIH is valós.

– Hadd hozzak egy példát. Az EMIH minden hónapban 500 adag sóletet oszt szét. Ami dicséretre méltó. Mi 250 adag ételt viszünk házhoz – de naponta. Azaz havonta 7500 porciót osztunk szét a rászorultaknak. A Mazsihisznél azonban ez nem médiaesemény.

– Azért az EMIH médiaszereplésének gerincét az adja, hogy a szélsőségesek elleni küzdelem és az antiszemitizmus visszaszorításának szükségességéről beszél. Ez is médiamenet?

– Hadd kezdjem messzebbről. Az elmúlt rendszerben a vallást, a hitéletet a templomok falai közé szorította a hatalom. Kizárólag a zsidó közösségnek engedélyeztek civil aktivitásokat: küzdhettünk az antiszemitizmus ellen, illetve megemlékezhettünk a holokausztról. A Mazsihisz ezzel az örökséggel lépett át a rendszerváltáskor a demokráciába. Sokáig és sokan kritizáltak bennünket, mondván: pusztán ezzel a két aktivitással nem lehet zsidó közösséget építeni. Egyik legnagyobb kritikusunk az EMIH volt. Mára sokat változott a helyzet. A Mazsihisz arra törekszik, hogy kulturális eseményekkel, közösségi szolgáltatásokkal, gyerekprogramokkal és a vallás tradícióival szólítsa meg a zsidókat. Az EMIH sok kampányát pedig az antiszemitizmusra építi. Érdekes lenne szembesíteni őket saját, korábbi kritikáikkal.

– Akkor az antiszemitizmus elleni küzdelem már „elavult”?

– Szó sincs róla! Ha van antiszemita jelenség, határozottan fel kell lépni ellene.

– Ez mit jelent a mindennapokban?

– Hogy következetesen kell cselekedni, de célszerű elkerülni a hisztérikus reagálást. Igaz, higgadtságunkat gyakran félreértik. Pedig folyamatos hisztériakeltéssel gyengül az érdekvédelmi képesség. Mindenesetre nekünk akkor is meg kell szólalnunk, ha náci felvonulást látunk, és akkor is, ha bármelyik médiumban antiszemita tartalmú írásokat észlelünk – mint egy „kormányközelinek” mondottnál éppen a minap történt.

– Pedig pont azt hányták a Mazsihisz szemére, hogy nem veszi komolyan a náci vonulást.

– Hadd szögezzem le: a felvonulás botrányos volt és gyalázatos. A Mazsihisz ezt a véleményét azonnal közleményben tudatta a társadalommal. Közben két parlamenti párt feljelentette a rendezvény szervezőit. Újabb feljelentéssel csak annyit értünk volna el, hogy a feljelentéseket összevonja a nyomozó hatóság. Nem akarunk azon versenyezni, hogy ki tiltakozik először, ki adja be elsőként a feljelentését. A tartalmi kérdéseket fontosabbnak tartjuk: ezért személyesen jeleztem a miniszterelnöknek, hogy a náci felvonulás elfogadhatatlan. A magyar nemzet egészének borzalmas károkat okoz – zsidóknak, nem zsidóknak egyaránt.

– Megéri ezt elmondani a miniszterelnöknek? Hiszen az, hogy egyik évben be lehet tiltani egy neonáci vonulást, a másikban meg nem, azt jelzi: a politika érdeke diktál. Ami idén az, hogy a Fidesz egybetolja a neonácikat a Jobbikkal, így csökkentve utóbbi támogatását – ehhez szükség volt a masírozásra, így nem tiltották be az akciót.

– Magyarország miniszterelnökével folytatott keddi személyes találkozásom során sérelmeztem, hogy nem sikerült elejét venni a felvonulásnak. Orbán Viktor megígérte, mindent elkövet, hogy ilyesmi Magyarországon ne történhessen meg, a jövőben a szaktárca megtalálja a módját a náci rendezvények betiltásának. Ennél sokkal többet – az eseményeket követően – elérni nem lehetett.

– Figyelembe véve, hogy a kormány betilthatta volna a vonulást, de nem tette, kit és milyen pártokat tekint a Mazsihisz szélsőségesnek?

– Azokat, akik kirekesztő eszméket vallanak és képtelenek megbékülni mások véleményével, bőrszínével, hitével, magával a mássággal. A Jobbik csúcsvezetésének retorikájából ugyan eltűntek a kirekesztő megnyilvánulások, de egyértelműen látszik, hogy a Jobbik táborában iszonyatosan erős a rasszizmus: a párt támogatóinak jelentős része cigányellenes, zsidóellenes, melegellenes, és mindenféle kisebbséget ellenségnek tart.

– És miképp kell ezt kezelni? Egyesek az azonnali nyilvános „beleállást” favorizálják, mások a „tudomást sem venni róla” elvet vallják.

– Arra gondol, hogy hogyan reagált a Mazsihisz, illetve az EMIH Vona Gábor levelére?

– Többek között.

– Kaptunk egy hanukai üdvözletet. Nem válaszoltunk rá, mert akkor óhatatlanul párbeszédbe bocsátkozunk velük. Szélsőséges szervezetekkel a Mazsihisz nem kíván párbeszédet folytatni. A Jobbiknak van egy sötét és rémes múltja. Nagyon nagy munka lenne ettől megszabadulnia.

– Más zsidó szervezetek – például az EMIH – az aktív konfrontációt választották.

– És volt értelme? A Jobbik tábora ezzel láthatóan nem csökkent, inkább agresszívabbá vált. Nem konszolidálódott, hanem ordasabb lett. Ráadásul a „szép” üdvözletet küldő Vona Gábor is rájátszott erre: az EMIH-nek küldött második levele már számos antiszemita kitételt tartalmazott.

– Politológusi vélemények szerint a Fideszt nem lehet már jobbról előzni, ezért van a Jobbik bajban. Ez viszont azt feltételezi, hogy a kormánypárt szavazói között is tömegével akadnak szélsőségesek. Ön szerint a Fidesz szélsőséges párt?

– Nem. De azt jeleztem Orbán Viktornak, hogy közösségünket fájdalmasan érintené, ha bármikor létrejönne egy Fidesz–Jobbik koalíció. Legalább olyan rosszul érintené Magyarországot is, így magyar állampolgárokként sem tudnánk elfogadni egy ilyen forgatókönyvet. A miniszterelnök szerint azonban ez kizárt – s ezt korábban már sok fórumon megerősítette. De hadd tegyem hozzá: ugyanolyan politikai aberrációnak tartanám, ha a baloldal lépne koalícióra a Jobbikkal. S ez nem pártpolitizálás – attól következetesen tartózkodunk –, hanem értékelvű megközelítés. Vallási tradícióink szerint ugyanis a különböző entitásokat mindig szét kell választani. A vallásos zsidó ember szétválasztja étkezéskor a tejest a húsostól, ruházatban a gyapjút a lentől, zsinagógáinkban a nőket a férfiaktól. Azt tartanánk helyesnek, ha a demokratikus és a szélsőséges entitások a közéletben elválasztódnának és a szélsőséges erők kiszorulnának belőle. 



100
ezerre tehető a Magyarországon élő zsidók száma, ám a különböző (vallási) szervezetek körülbelül 15 ezret képesek „megmozdítani”


Heisler András
58 éves, mérnök-közgazdász. Mintegy három évtizede aktív a hazai zsidó közéletben. 2003 és 2005 között már vezette a Mazsihiszt, 2013 óta újra ő a szervezet első embere. A Zsidó Világkongresszus alelnöke és az Európai Zsidó Kongresszus alelnöke.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!