De jó is lenne! Van ugyebár mindehhez egy szakmám, eredetileg földrajz-biológia szakos tanár lennék. Nagy előnye, hogy az egyszikűek és kétszikűek nem változtak politikai ciklusonként. Mondjuk a térkép némileg módosult ugyan az elmúlt évtizedekben, de mégiscsak univerzális tudomány az enyém. És egyébként is: elvállalok én sok mindent, csak euróból legyen több, mint forintból idehaza. Jut eszembe, biológia szakosként kertész is lehetnék egy dúsgazdag osztrák tüchtig kis kastélyának parkjában, sok pénzért, persze. Bevallom, a németem, nos, nem kifejezetten goethei, de legalább döcög. Utoljára a gimnáziumban tanultam a nyelvet, az meg ugyebár nem most volt. Jut is eszembe, idén leszek 60, tudom jól, elmúlt már nálam a kalandozások kora, álláskeresésre sem éppen ideális, sebaj, majd lefelé kerítek a jelentkezéskor, legyen mondjuk 50, mégiscsak jobban hangzik

Akkor hát jól fizető osztrák munkára fel!

Egy győri munkaközvetítőt hívok először, ők közel vannak a határhoz, biztos jobbak hát, mint a fővárosiak. Kérdem, hogyan találhatok munkát Bécsben – itthonról. Sorolom, amit rólam tudni kell: biológia szakos tanár, 50 éves, kicsit beszélni német, dolgos, megbízható, ja, és szeretnék sokkal jobban keresni.

A cég vezetője készségesen válaszol: – Nem úgy működik a dolog, hogy bejön és kéri, keressek állást. Szerencsés esetben, ha van a munkáltatóktól olyan megbízásom, aminek ön megfelel – a végzettség, gyakorlat, nyelvtudás is számít – tudok segíteni. Most valószínűleg csak akkor keríthetnék önnek munkát, ha villany- vagy gázszerelő. Mást nem ajánlhatok Bécsben.

Akkor hát haladjunk közelebb a célhoz, egy zalakarosi munkaerő-közvetítőnél próbálkozom. Kurtán felelnek: – Mi csak szállodai pozíciókat közvetítünk. Ehhez önnek nincs vendéglátóipari képesítése, szaktudása és kellő nyelvtudása… Folytatnám, hogy jó-jó, de akkor kihez forduljak? Ám a „de” szónál kattanás. Letették a kagylót. Újra hívom számot még párszor. Kicseng, de nem veszik fel.

Aha, megvan a megoldás. Osztrák céget kell keresni, a nagyobbak közül, annak a magyar leányvállalatát, hátha ők többet tudnak ajánlani. A Trenkwalder-Multiman Személyzeti Szolgáltató KFT-nél a telefon-ügyfélszolgálatos hölgy azt feleli, a cégüknél jelenleg nincs keresés ausztriai munkavégzésre, de a következő hónapokban ez változhat. Egyelőre felvesznek az adatbázisba és értesítenek, ha megjelennek az álláslehetőségek. Ausztriában várhatóan szakmunkásokat, technikusokat fognak keresni. Megfelelő szakképzettség és nyelvtudás nélkül kevés eséllyel pályázhatok…

Órák óta telefonálok, a dúsgazdag osztrák meg vár rám a nyíratlan gyeppel, ez így nem mehet tovább. Marad a régi jó megoldás, apróhirdetést kell böngészni. Hamar rá is lelek: a Robert Varga Management GMBH ausztriai munkaközvetítő iroda keres májusi munkakezdéssel 25 villanyszerelőt, 40 minősített hegesztőt, 40 segédmunkást, 15 autószerelőt. Alakul ez, alakul. „Németnyelv-tudás előny. Segítünk minden szakmában… Magyarul beszélünk”. Segítenek, mégpedig magyarul. Ott a helyem! A hirdetésben feltüntetve a bécsi cím, meg a telefonszám. Hívom. Nagyon sokszor. Végül felveszi maga a névadó, Varga úr, aki rögtön adhat raktári segédmunkát, és „ha a tanár úr beszél németül, talán jobbat is”. Azt ajánlja, ha jövök Bécsbe: a szakmai önéletrajzom mellé kell még személyi vagy útlevél, egy fénykép és persze ne feledjem, 50 euró a regisztrációra.

No, akkor irány Bécs! Hatkor indul a vonat, reggel 9-re már a Westbahnhofon is vagyok. Onnan villamossal és busszal egy óra múlva előttem a célállomás, a Laxenburger Strasse 365 – egy nagybani piac. Egy jobb piacon árulnak mindent, még állást is, legalábbis remélem. A portás némiképp lelomboz: náluk ilyen cég nincs! Pedig sorra keresik a magyarok. Felhívom hát őket újra. Eligazítanak: menjek csak be az udvarra, keressek egy nagy piros-fehér épületet és a hátsó ajtón be, majd lifttel az emeletre. Bő negyed órát bolyongunk a kamionok és a raktárépületek között, mire odatalálunk. Őszintén szólva nem épp ilyennek képzeltem, üvegfalakat, meg bőrfoteleket vizionáltam. De ne legyen az ember telhetetlen élete nagy fordulójának kapujában. Az irodában öt perc türelmet kérnek. Tíz perc után kijön valaki, és bemehetek. Varga úr személyesen fogad. Mondom, én hívtam tegnap Pestről, hogy tanárként állást keresek, de nem hoztam, amiket kért. És leleplezem magam: újságcikket írok az álláskeresésről…

Ilyenkor az ember attól tart, hogy fejbe csapják egy dossziéval mondjuk, de Varga Róbert szeme felcsillan: – Most indult el a cég, már itt is a reklám!

– Hogyhogy csak most indult? Talán maga csak most kezdett hozzá a munkaerő-közvetítéshez? – ámulok.

Kiderül: igen is, meg nem is. – Magyar állampolgár vagyok, 20 éve dolgozom külföldön, voltam hentes és tolmács is, öt éve indult a bejegyzett osztrák húsipari cégem, de az csak magyar henteseket foglalkoztathat a hús-nagykereskedésekben, tavaly a főszezonban 36-ot is. Most csináltunk az osztrák társammal egy munkaerő-közvetítő céget is, hogy más szakmákban is segíthessünk.

– Lássuk, sikerül-e! Szóval 50 éves tanár vagyok, konyhanyelven beszélek németül és itt keresek állást. Mit ajánl?

– Felvesszük a paramétereit, kérjük az iratokat, a regisztrációs díjat és a két osztrák titkárnőnk keresi máris önnek a munkát az interneten. Hisz’ Bécsben és a környékén naponta úgy hétezer üres álláshely van…

Neki is látnak. Közben Varga úr elmondja: a múlt héten indultak, azóta úgy napi 150 telefont kapnak, főleg magyar munkanélküliektől és keveset kereső családos emberektől. Vannak, akiknek nem segíthetnek; az 55-60 közöttieket, a németül nem beszélőket nem látják szívesen Ausztriában. Őket eleve lebeszélik. De tíz telefonálóból három eljön Bécsbe hozzájuk. A múlt heti indulás óta már 30 embert regisztráltak, két hegesztőt el is helyeztek, és május végén kezdhet náluk 60 raktári segédmunkás. A munkáltató szerzi be a munkavállalási engedélyt. És mutatja bizonyságul egy saját alkalmazottja fizetési papírját: ő nettó 886 eurót keresett. Állást a tanári diplomámmal én is kaphatnék nála, ha megfelel a raktáráruházi segédmunka, havi 1170 euró alapbérrel, most csak ezzel szolgálhat. Ha villanyszerelő lennék, hozhatnék még kilencet is… Magyarul beszélőként talán Burgenlandban akadna nekem igényesebb munka. Ám a hirdetések közt tanárit a folyamatos telefoncsörgések közepette bő 25 perc alatt nem találnak. Legfeljebb szociális gondozóként közvetíthetnének ki, 1500 euróért.

– És akkor mi történik a regisztrációs díjjal?

– Az minket illet. Számlát is adunk róla – búcsúzik Varga úr.

Bő fél óra telt el érkezésem óta, de mire kimegyek a kapun az iroda előtt már heten állnak sorban. Szeles István lakatos Cserszegtomajról jött, nála van minden, csak a fotója nem. – Majd a jövő héten azt is elhozom. Van munkám most is Ausztriában – feketén. De megnyílt a lehetőség, így végre legálisan dolgozhatok. Ugyanott. Ezt intézem…

Csanádi Zsolt Hédervárról, a határ mellől ugrott át Bécsbe: – Nem tudok németül, de dolgoztam már Ausztriában, mezőgazdasági munkán, legálisan bejelentve. Most, hogy szabad lett a vásár, a szakmámban szeretnék elhelyezkedni. Autószerelőként. Itt a dupláját kaphatom, mint otthon…

Szunyogh Dávid 30 éves, osztrák állampolgár, az iskoláit mind Bécsben járta ki, kommunikációt tanult az egyetemen és épp maga is állást keres. Elkísért, s az iméntiket úgy kommentálja: lehet, hogy százból tíz-húsz próbálkozó talál majd itt valami segédmunkát, de a többi szerinte hiába regisztrál. Nem csoda, hogy a bulvárlapi álláshirdetések között keresve nem találtak a tanári diplomámnak megfelelő állást. Bár ahhoz kellene német nyelvvizsga is... Jó tanácsért is hozzá fordulok. – Én inkább a foglalkoztató cégek, ügynökségek hirdetéseit böngészném a szakmai lapokban és az interneten. Azokra jelentkeznék, azután talán behívnak interjúra. Igényes álláshoz három lépcsős szűrés után juthat az ember. Sokakat már nem alkalmazottként, hanem szerződéssel foglalkoztatnak, amivel nem jár betegbiztosítás, 13. és 14. havi fizetés… – mondja.

Na ezzel a tudással talán nagyobb fába is vághatom a fejszémet, mert én ugyan nem adom fel ilyen könnyen. Talán a nemzetközi munkaerő-cégek… Itt van mindjárt a pályaudvarnál az Adecco. A világ 60 országban 145 ezer ügyfelénél napi félmillió munkavállalója dolgozik. Ám az irodában az asszisztens hölgyek csak annyit közölnek: ügyfélként szakmai életrajzot, útlevelet és bizonyítványokat kérnek tőlem. S kapok az első találkozásra egy időpontot is, másnap 11.00-ra.

– Tudunk önnek segíteni – fogad a Ternkwalder Mariahilfer Strasse 32-34. alatti irodájában az asszisztens, Katharina Krainer. S elém teszi a 4 oldalas német nyelvű kérdőívet – angolt is adhat –, amin a személyi és a családi adatokat, a bankszámla számot, az elérhetőségeimet, a tanulmányi és a bizonyítvány adatokat, a nyelvtudást, a számítógépes ismereteket, a munkaidővel és a szóba jöhető ausztriai munka helyével kapcsolatos igényeimet, a munkaviszonyom helyzetét, a korábbi munkahelyeim adatait, elérhetőségét firtatják, de még a személyes érdeklődést, a hobbit is. Bő félóra kitölteni. – Ez a regisztráció, magyarázza kedvesen, azután elkészítjük a profilját. Az 1-5 nap. Ha kész, mi keressük és behívjuk egy önnek is megfelelő időpontban beszélgetésre. Akkor már feltétlenül kérjük a fényképes életrajzát, az igazolványait, a lakcímkártyát is, a korábbi munkahelyeitől kapott értékelést, ajánlást, és elmondjuk, milyen lehetőségeket látunk, hogyan tovább. Így első hallásra azt kell mondanom: tanárként Bécsben nagyon nehéz lenne most elhelyezkednie, de ha biológia szakos tanár, akkor talán kertészként… (Ugye, ugye?!) Mi elsősorban irodai állásokat tudunk ajánlani: titkárságiakat, asszisztensieket, számvitelieket, vállalati, hivatali recepción, call-centerben vagy üzletekben. És amikor rákérdezek, ezt mondja: – Jönnek hozzánk magyarok, persze, az utcáról is. Ma ön az első, de tegnapelőtt is volt itt egy magyar pályázó, a múlt hónapban vagy öten jártak itt személyesen, ám az interneten, e-mailben érdeklődő honfitársai 30-40-en is lehettek.Mostantól bizonyára nő majd a számuk…

Vajon hogyan jutottak munkához, azok, akik már régen itt dolgoznak?

A Mariahilfer Strasse mellékutcájában található egy magyar panzió. Tulajdonosa és vezetője Tarnai Tibor elmondta: hivatalosan jött Bécsbe dolgozni 1984-ben, amikor a Hungarhotels megnyitotta az első osztrák szállodáját, a Hotel Hungariát. Akkor 9 magyar vezető kapott osztrák munkavállalási engedélyt, és aki négy év munkaviszonnyal rendelkezett, az már megkapta az állandó munkavállalási engedélyt. Közben megismerkedett egy nyugdíjba készülő osztrák tulajdonossal, akitől 1988-ban át tudta venni a 8 szobás panzióját, s hitelből fogott hozzá, hogy átépítse, bővítse – mára 26 szobássá. – Ami a munkavállalást illeti, Ausztria eddig is biztosított évente 4000 magyar gyakornoknak 11 hónapra szóló munkavállalási lehetőséget. Tudomásom szerint ezt a keretet soha nem használták ki teljesen. Mi minden évben alkalmaztunk magyar főiskolásokat, akiknek 11 hónap után nem volt lehetőségük hosszabbításra. Jelenleg is alkalmazottaim közt van két magyar főiskolás recepciós gyakornok, akik május elsejétől már fixen, főállásban bármelyik osztrák szállodában elhelyezkedhetnek. A magyar fém-és építőipari szakemberek – esztergályosok, marósok, villany-, gáz- és vízvezeték szerelők – már korábban is dolgozhattak így hivatalosan. A németül jól beszélő és magasan képzett magyar szakemberek egészen biztosan rövid időn belül találnak maguknak megfelelő állást, de számoljanak azzal: Bécsben a bérlakások ára jóval magasabb mint otthon, havi 500 euró alatt nem nagyon lehet.

Hazafelé a vonaton az jár a fejemben: siralmas a bécsi utam mérlege. Le is vonom a következtetést: ehhez nem elég a magyar virtus, a vállalkozó szellem. Türelem, és alapos előzetes tájékozódás is kell. Már ha nem érem be, mondjuk diplomásként – segédmunkával...

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!