- Számos uniós szolgálat már nem kérdez a magyar kormánytól és nemzetbiztonsági szervezetektől, hanem hírszerzési módszerekkel gyűjti be az információt - Dupla frontvonal húzódik Budapesten: az oroszok és az amerikaiak dolgoznak egymásra – és mindenki másra - A letelepedési kötvény komoly rés az EU biztonsági pajzsán, de illegális ügynököket nem nagyon nyomnak át rajta

 
VH, 2017. 13. szám


A németek pontosan tudták, hogy a török titkosszolgálat mindenhol aktív, ahol török kisebbségek élnek – és évtizedekig tűrték, hogy Isztambul „kavarjon a kolóniákban”.

Mióta azonban Erdogan elnök kvázi diktatúrát épít, feladták passzivitásukat, és ott tesznek keresztbe a török szolgálatoknak, ahol tudnak: például jelzik az érintetteknek, hogy megfigyelik/ lehallgatják őket, adóhatósági eszközökkel lehetetlenítenek el török titkosszolgálati fedővállalkozásokat és így tovább.

Háború ez a javából, ami csak azért nem torkollik nyílt konfrontációba, mert egy közös szövetségi rendszer (jelesül a NATO) oszlopos tagjairól van szó. És ott vannak az amerikaiak, akik a törökökre, a németekre egyaránt dolgoznak – meg persze az oroszokra (utóbbiak elképesztő intenzitással vannak jelen az EU vezérállamában). Németországon kívül nincs arra nagyon példa, hogy egy szövetségi rendszer tagjai így „szemmel tartanák egymást”.


Háborús övezet titokban

Kivéve Budapesten (és Magyarországon), ahol hasonló intenzitással pörögnek a titkosszolgák és a kémelhárítók – hazánk ugyanis dupla ütközőzónává vált. A szereplők majdnem ugyanazok, mint Németországban – mínusz a törökök.

És a helyzet is majdnem ugyanaz, hiszen itt is „baráti háborúról” van szó. Legalábbis az egyik fronton. A nyugati szolgálatok ugyanis érdemben nem állnak szóba a magyar „társszervekkel”.

Egyrészt elveszett a titkosszolgálatok szakmai hitelessége (lásd keretes írásunkat), másrészt elkopott a politikai vezetés iránti bizalom, harmadrészt az a hipotézis, hogy amit a magyarok megtudnak, azt kapásból továbbadják az oroszoknak.
(Hogy világos legyen: már egy kérdéshez is totális bizalom kell, hiszen tartalmazhat olyan eseményt, nevet, ami egy ellenlábas szervezetnek kincset ér.)

Így azokat az információkat, amiket pár éve még simán elkértek a magyar kormánytól és a szolgálatoktól, most az amerikai és német hírszerzők terep- és elemzőmunkával szedik össze (értsd: ahogy bármelyik nem baráti országban teszik).

Nem csoda, hogy egyre duzzad a követségek létszáma, egyre több NGO (nem kormányzati) elemző intézet foglalkozik Magyarországgal.

Az egyik utolsó csepp a pohárban például a paksi bővítésről szóló döntés volt. Ami úgy érte Nyugat-Európát, mint derült égből a villámcsapás: a magyar kormány senkit nem tájékoztatott, hogy egy újabb atomerőművet akar (nem konzultált a szomszédokkal, az EU szakhatóságaival stb.), és Orbán Viktor egyetlen villámlátogatás alkalmával (Putyin elnöknél) elköteleződött egy, a szövetségi rendszeren kívüli, illetve azt folyamatosan támadó hatalomnak – több évtizedre.

Mindezt olyan erős titoktartás mellett, hogy egy parlamenti képviselő sem ismerheti meg az erről szóló orosz–magyar szerződést. Noha az energiabiztonság az egyik legérzékenyebb téma, példának okáért a gáz-, az áram- vagy épp az olajellátás monopolizálásával teljes függőségbe taszítható egy állam.


Amerika nem hátrál

Az uniós országok persze nemcsak a magyar információkra vadásznak, hanem arra is kíváncsiak, mit csinálnak itt százszámra az oroszok. (Varsóban is tömegével dolgoznak ugyan Moszkva emberei, csakhogy a lengyelek konzekvensen nem állják az oroszokat, így nem ütnek rést az uniós titokpajzson.) Ami hazánkat illeti, egyelőre túlzás lenne Moszkva felvonulási terepének minősíteni – igaz, ez leginkább az oroszokon múlik. A legtöbb titkosszolgálati forrás egyetért abban, hogy a kormány nem mer konfrontálódni a Kremllel. És félreértés ne essék: nem olyan szélsőséges esetről van szó, hogy Magyarország kiutasítson „túlterjeszkedő” orosz titkosszolgákat, pusztán arról, hogy jelezze, ha az oroszok netán túl messze mennek (ahogy erre több példa volt 2010 előtt). De nem teszi.

Nem véletlen, hogy az orosz jelenlét izmosodásával párhuzamosan erősödik az amerikaiak tevékenysége. Akik szintén több száz „társadalmi kapcsolatot”, elemzőt, ügynököt mozgatnak – gyakorlatilag az összes amerikai szolgálat (legyen szó az FBI-ról, a CIA-ról, a DIA-ról) képviselteti itt magát. Aktivitásukat jól jelzi, hogy már nemcsak a színfalak mögött dolgoznak, hanem a nyilvánosság előtt is üzengetnek (ahogy a németek is teszik olykor). Az a gyakorlat pedig, hogy Magyarországon egyes esetekben az amerikai nemzetbiztonság igyekszik nyomást gyakorolni a politikai elitre, illetve a szolgálatokra, vélhetően a jövőben sem változik. Azon egyszerű oknál fogva, hogy Trump megválasztása nem írta felül a hírszerzési prioritásokat – amik közül talán a legfontosabb 1945 óta az oroszellenesség.

A hírszerzés anyahajója akkor is lassan fordulna, ha vezetői egyetértenének az elnökkel, de a jelek szerint szemernyi véleményazonosság nincs Trump és a csúcstitkosszolgák között. Aminek következtében – ha az elnök le is cserél vezetőket – a terepmunkások próbálják tompítani, korrigálni, esetleg figyelmen kívül hagyni a szakmaiatlan törekvéseket. Úgyhogy Amerika aligha „vonul ki” Magyarországról, hiszen érdekei azt diktálják, hogy kézben tartson egy ilyen, geopolitikailag kulcsfontosságú területet. Úgyhogy megeshet, hogy az amerikai hozzáállás bekeményedik. Ezt valószínűsíti, hogy Ukrajna nyugati felében, Romániában, illetve Szerbiában is felpörgött a nyugati hírszerző tevékenység – és a fókuszban itt is az oroszok vannak.


Nem ügynökpapírok

Hogy miképp reagál erre az orosz fél, arról csak találgatni lehet. Egy titkosszolga szemével nézve Putyin mindent kihozott ebből a helyzetből: dezintegrálta a Trump-adminisztrációt, Franciaországban a szélsőjobb komoly kihívást jelent az elnökválasztási hajrában, és stabil állást épített ki az EU keleti felében.

Utóbbi kitétel Magyarországra vonatkozik.

Egyelőre Moszkvának nem érdeke tovább feszíteni a húrt, nem érdeke, hogy az EU egyáltalán ne bízzon Orbán Viktorban. Magyarország ugyanis csak teljes jogú EU-tagállamként igazán fontos Moszkva számára. Példának okáért itt a vízum- vagy a letelepedésikötvénybotrány.

A magyar papírokkal érkezőket eddig nem vették automatikusan górcső alá az EU-országok szolgálatai (szemben például a román vagy bolgár dokumentumot lobogtató beutazókkal), így vélhetően rengeteg üzletembert, ipari kémet, fehérgallérost sikerült automatikusan bejuttatni. Eddig.

A jelek szerint azonban az unióban működő szolgálatok elkezdtek kiemelten figyelni a magyar papírokra. És ez esetben diszkriminációt sem kiálthatnak a magyar hatóságok, ugyanis a kötvényesek valódi kiléte/története gyakorlatilag ellenőrizhetetlen (lásd keretes írásunkat).

Éppen ezért az a félelem nem valós, hogy a letelepedési kötvények segítségével illegális ügynököket (értsd: átlagcivilként, felépített előélettel rendelkező titkosszolgákat) telepíthetnek az oroszok Nyugat-Európába. Ugyanis, ha az EU szolgálataiban besokallnak az orosz mozgástól (és a magyar biztonsági résektől), akkor automatikusan átnéznek mindenkit, aki letelepedési kötvénnyel érkezett, ez pedig túl nagy lebukási kockázat.

Arról, hogyan is alakul a hírszerzési háború, szinte lehetetlen jósolni. Forrásaink szerint az biztos, hogy az amerikaiak a lengyel, illetve a balti államokba tolnák át a hadszínteret, annak érdekében, hogy „baráti terepen” ütközhessenek az oroszokkal.
 

Csak a terrorveszéllyel
kapcsolatos ügyekben,
illetve a proliferáció
(tömegpusztító –
legyen szó atomalapú,
biológiai vagy vegyi
– fegyverekről)
kérdéseiről egyeztetnek
a nyugati szervezetek a
magyar Terrorelhárító
Központtal. A többi
szolgálat gyakorlatilag
nem létezik számukra.



A legsarkosabb összeesküvés-elmélet nem
is a kompetenciahiánynak tulajdonítja, hogy
Magyarország rányomta a menekülteket
Európára, hanem Putyin akaratának.
A teória szerint ugyanis hazánk így segített
dezintegrálni (értsd: szétzilálni) a Nyugatot.







Dilettánsok társasága
A menekültválság végképp megroppantotta a magyar titkosszolgálatok
hitelességét: Nyugat-Európában csak úgy emlegetik
a szervezeteket, mint akik 90 ezer menekültet toltak rá az
EU-ra, köztük többtucatnyi terroristát (akikről utólag kiderült
– például a párizsi, illetve a brüsszeli merényletek hátterének
felgöngyölítésekor –, hogy hetekig „pecóztak” Magyarországon.)
A tehetetlenséget az európai szolgálatok elsősorban a
kompetenciahiány rovására írják, mondván: elképesztő, hogy
a hazai terrorelhárítókat felszámolók (a hazai zsargon így hívja
azokat, akik meghúzzák a ravaszt, magyarán: a kommandósokat)
vezetik. Akiknek nincs rutinja az elemzésben, az ügynökök
beszervezésében, a bűnügyi felderítésben és az információs
hálózat kiépítésében. Márpedig sokévnyi hírszerzői terepmunka
nélkül esély sincs a szolgálatok sikeres vezetésére.
A külföldi partnerek az utolsó profi társaságnak a hírszerzőket
(lásd Információs Hivatal) tartották, ám a pletykák szerint ez
a csapat is puhul, a jelentések egyre inkább azt tartalmazzák,
amit a politikai vezetés olvasni akar, mintsem a valóságot.




Kétséges tisztázás
A honi nemzetbiztonsági szolgálatoknak elvileg 30 nap alatt
tisztázniuk kellene, hogy „tiszta-e” az a személy, aki letelepedési
kötvényt akart vásárolni. Az első bökkenő az, hogy ennyi
idő alatt általában nem érkeznek meg a kért adatok a „származási
ország” szolgálataitól. A második probléma az, hogy
amennyiben időben válaszol is a „társszerv”, ember nem tudja,
hogy igazat állít-e például az orosz vagy a kínai szolgálat. Igaz,
lenne az ellenőrzésére mód – és ez a harmadik visszásság –,
ha a magyar szolgálatok a nyugati kollégákkal csekkoltatnák
az információkat: csakhogy ezzel a lehetőséggel a „honi erők”
érdemben nem élnek. (Nem véletlen, hogy például a német
szolgálatoknak 90 napjuk van arra, hogy feltérképezzék egy
letelepedni vágyó kapcsolatrendszerét, előéletét.) És végül az
ötödik probléma: senki nem ellenőrizte le, hogy maguk a kötvényeket
áruló – Rogán Antalhoz és Habony Árpádhoz köthető
– offshore hátterű cégek mennyire megbízhatóak.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!