Magyarországra invitálja Norvégia illetékes miniszterét Lázár János a Norvég Civil Támogatási Alap ügyében.

 
Rendőrök kíséretében Móra Veronika - Fotó: Nagy Balázs, Ökotárs

A Miniszterelnökséget vezető miniszter ezt azután jelentette be, hogy lezárult a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) „norvég alapos” vizsgálata, ami Lázár szerint bizonyítja, hogy az Ökotárs Alapítvány és az ahhoz kapcsolódó néhány szervezet visszaélt a norvég kormány bizalmával, a rá bízott munkát nem végezte el, a pénzeket az előre meghirdetett objektív elvek helyett szubjektív szempontok alapján osztotta szét. Lázár úgy érzi, jó lenne tisztázni a helyzetet és új megállapodást kötni a norvég állammal, és azt fogja javasolni, hogy az Ökotárs helyett más, akár állami, akár civil szervezeten keresztül osszák szét Magyarországon a pénzt.

A Kehi ezt annyival toldotta meg: felmerül a hűtlen kezelés, a költségvetési csalás, a magánokirat-hamisítás és a jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűncselekményének gyanúja, ezért a hivatal feljelentést tesz. Az nem zavarja a szervezetet, hogy utóbbi vádat független szakértők már korábban cáfolták (az utófinanszírozást megelőlegező kölcsön egy PSZÁF szerint sem minősül hitelezésnek).

A Kehi a vizsgált 63 projektből 61 esetben állapított meg szabálytalanságot. Felrója a bírálóknak, hogy számos esetben indokolás nélkül, utólag módosították a pontszámokat, úgy, hogy az befolyásolhatta a pályázók esélyeit a támogatások elnyerésére. Egy másik vád szerint a szerződések egy részét visszadátumozták. A jelentés „a pályázat és az azon résztvevő szervezetek céljaival nehezen összeegyeztethetőnek” tart bizonyos elszámolt tételeket, köztük több karton sört, kávét, valamint néhány „nehezen megmagyarázható” tárgyi eszközt.

Az Ökotárs Alapítvány igazgatója szerint – valódi tények hiányában – lehetetlen érdemben reagálni a Kehi vádjaira. Móra Veronika elmondta: az egész eljárás jogszerűségét a kezdetektől fogva vitatták, „soha nem kaptak érdemi magyarázatot” arra, hogy milyen jogi alapon vizsgálódnak. Sérelmezte, hogy ők is sajtóból értesültek a vizsgálat lezárásáról, miközben a törvény előírja, a vizsgálati jelentést az ellenőrzött szervvel meg kell osztani, hogy az észrevételeket tehessen. Foltányi Zsuzsa, az alapítvány munkatársa a Népszabadságnak úgy fogalmazott: „megdöbbentő, hogy négy hónapnyi és az adófizetőknek feltehetően a feltárt problémáknál sokkal többe kerülő vizsgálat alatt a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal nem tudta, illetve láthatóan nem is akarta megérteni, hogyan működik a civil támogatások rendszere.”

A témáról Aczél Endre publicisztikája a Vasárnapi Hírek október 26-i számában olvasható, "Tesznek a KEHI-re" címmel.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!