„Teljesen elszigetelődött Magyarország az Európai Unióban. Ez a magyar jobboldalnak köszönhető: Orbán Viktornak és Vona Gábornak” – fakadt ki Ujhelyi István a Vasárnapi Híreknek. Az MSZP-s európai parlamenti képviselő szerint az e heti plenáris ülésen nem volt olyan nemzet és pártcsalád, amelynek képviselője ne tett volna fel kérdéseket vagy ne fűzött volna megjegyzéseket Orbán két újabb ötletével kapcsolatban.

 
Orbán ismét felkeltette az európai vezetők figyelmét - illusztráció - Reuters

És tényleg: az európai politika és a nemzetközi sajtó a héten nem is nagyon törődött mással, mint a magyar miniszterelnökkel. Két fajsúlyos brit lap, a Financial Times és a Guardian arról írt, hogy Orbán munkatáborokat akar létrehozni a menekültek számára, illetve ízekre szedték a nemzeti konzultáció szerintük erősen populista kérdéseit.

A politco.eu uniós ügyekkel foglalkozó hírportál főszerkesztője, Ryan Heath pedig hírlevelében a magyar kormányfőről szóló résznek ezt a címet adta: Orbán cowboy. Az Európai Bizottság jogállamiságért felelős alelnöke, Frans Timmermans szerdán Facebook-oldalán kommentálta hosszan a nemzeti konzultációt és a halálbüntetés bevezetését. Kifejtette, hogy „rosszindulatú és egyszerűen helytelen” a menekülteket a terrorizmus kontextusába helyezni, és „úgy állítani be őket, mint akik az emberek munkahelyét és megélhetését fenyegetik”.

Majd a bizottság elnöke is bekapcsolódott a vitába. Jean-Claude Juncker csütörtökön kifejtette, ellenzi a halálbüntetést. De a kérdés szerinte nem eldöntendő: az Európai Unió Emberi Jogi Chartája és az Emberi Jogok Európai Nyilatkozata is határozottan tiltja a halálbüntetést, melyeknek Magyarország részese. Orbánnak „tisztáznia kellene, hogy ez [a halálbüntetés bevezetése] nem áll szándékában. Ha mégis, akkor harc lesz” – jelentette ki Juncker. Nils Muiznieks, az Európa Tanács emberi jogi főbiztosa is megszólalt: az európai értékekre hívta fel a figyelmet, és aggodalmát fejezte ki „a magyar politikai diskurzusban tetten érhető populista trend miatt”.

A nemzetközi nyomás hatására csütörtök délután Orbán már visszakozott, mikor az EP elnökével, Martin Schulzcal és az Európai Néppárt vezetőivel beszélt. Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője szerint a kormányfő telefonon azzal nyugtatta őket, hogy „Magyarországon vita van a halálbüntetésről, de nem tervezi bevezetni”. Majd Lázár hozzátette, hogy ő személy szerint támogatja a halálbüntetést.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!