A diósjenői református közösségben húsvét idején csupa izgalmas dolog történik, a gyülekezetet vezető lelkészházaspár a régi szokásokat átalakítja és olyan új hagyományokat teremt, amelyekkel a gyerekek számára is élményszerűvé válhat az ünnep.

  <h1>Gottfried Richárd tiszteletes - Fotó: Draskovics Ádám</h1>-
  <h1>Feltámadássüti</h1>-

Gottfried Richárd tiszteletes - Fotó: Draskovics Ádám

- – Kép 1/2

„Tiszteletes úr, megtenné, hogy amíg nem vagyok, felhúzza a toronyórát?” – kérdezi Gyuri bácsi, akiért a gyülekezet a bibliaórán együtt imádkozott. Műtétre megy, húsvét előtt túl akar lenni rajta. Azt mondja, ha már muszáj, ilyenkor a legjobb, amikor a feltámadás van. – „Ha 24-et húz rajta, elmegy 25 órát is. A múltkor, amikor sikerült kattanásig kurbliznom, 32 órán át ketyegett. Persze akkor sincs nagy baj, ha megáll, csak akkor nem elég felhúzni, hanem fel kell mászni a toronyba, és tovább kell lökni a mutatót.” Hosszan és akkurátusan magyaráz, mintha nélküle tényleg megállna az idő Diósjenőn.

„Az a legnehezebb – meséli Gottfried Richárd tiszteletes –, hogy mindig valami újat, valami mást kell kitalálni, hogy meg tudjuk szólítani az embereket. Ha feladatuk van, és érzik, hogy fontosak, akkor eggyel könnyebb a helyzet, akkor szívesen és aktívan részt vesznek a gyülekezet életében is. Márpedig, ha azt szeretnénk, hogy a mondandónk nyitott fülekre és szívekre találjon, és hogy egy ilyen fontos ünnep, mint a húsvét, ne menjen csak úgy el mellettünk, nem elég az egyes embert, sokkal inkább a közösséget kell megszólítani.”


Legyen új a szokás

Furcsa viszonyban van a húsvét egyházi tartalma és a hagyomány a keresztény közösségek nagy részében. Még egy tradicionális, hagyománykövető gyülekezet sem feltétlenül tudja, mit miért csinál egy ünnepen. Itt Diósjenőn például él egy szokás, amiről még a tiszteletesnek sincs fogalma, miért úgy zajlik, ahogy: vasárnap, az első Úrvacsora közben – merthogy errefelé, ki tudja, miért, kettő van – megszólal a harang. Régebben ilyenkor mindig ki kellett jönni a templomból istentisztelet közben, és csak akkor volt szabad visszamenni és folytatni a Passiótörténet felolvasását, amikor újra megcsendült. A lelkészházaspár a gyülekezettel együtt örökölte ezt a szokást, és bizony hosszú évekbe telt, mire sikerült legalább finomítani a vallásilag megmagyarázhatatlan hagyományon.

Ma már csak elcsendesednek a két rendhagyó harangszó között, és nem vonulnak ki a parókiakertbe.

– „Ha megkérdem, miért van így, azt felelik, mert így szoktuk. Ha azt kérdem, szokhatjuk-e másként, azt felelik, az őseik is így csinálták. Nem szabad ajtóstul rontani a házba, különben elfordulnak, főleg egy kevésbé rugalmas, elöregedő közösség. Szépen fokozatosan, egymáshoz idomulva, játékosan kell tudnunk átadni az üzenetet: nem az őseinket kell követnünk, hanem azt, amit az őseink is követtek. A kettő nagyon nem ugyanaz” – magyarázza a tiszteletes.

A lelkészházaspár zsonglőrmunkájában leginkább a gyerekekre számíthat – őket könnyebb formálni, mint a megkövesedett, „mi így szoktuk”-hagyományokat követő idősebbeket. Hivatalosan a lelkésznő, Gottfriedné Madai Éva a gyerekfelelős, az ő feladata például, hogy élményszerűvé tegye a gyerekek számára a húsvétot, és a húsvéti nyúlhímes tojás-locsolkodás bűvös triászába úgy csempéssze be a Passió-történetet, hogy a gyerekek még élvezzék is. „Az már nem megy, hogy kiállok, és elmondom nekik, hogy a húsvét valójában Jézus Krisztus szenvedéstörténetéről és a feltámadásról szól – veszi át a szót Éva. – Tojást festünk, húsvéti asztali díszt készítünk közösen, közben pedig beszélgetünk, aranymondást (igeverset) tanulunk. Fejben tudnak ők mindent, de hogy a szívükben is megpendüljön valami, ahhoz élmény kell.”


Szenvedéstörténet a keverőtálban

A közös feltámadássüti-sütés például ilyen élmény. Miközben belekerülnek a tálba az összetevők, felsejlenek a krisztusi szenvedéstörténet emblematikus eseményei. „Tavaly például tettünk bele ecetet, megszagoltuk, volt, aki meg is kóstolta, ahogyan Jézust is ecettel itatták a katonák a kereszten – folytatja Éva. – Miközben a diót bontották kalapáccsal, arról beszélgettünk, miként ütötték, korbácsolták a szenvedő testet. A masszát pogácsaformákra szaggattuk, tepsibe tettük, a sütőt pedig leragasztottuk, ahogyan Jézus sírját is lepecsételték. Puszedliszerű, üreges sütemény lett belőle, amelyet másnap magunkkal vittünk a nagyszombati túránkra.” Új hagyomány születik Diósjenőn: hajnali hatkor – idén fél hatkor! – indul a nagyszombati túra, hiszen az asszonyok is hajnalban indultak Krisztus sírjához. A cél általában egy hegycsúcs, idén speciel a nógrádi várorom.

A lényeg, hogy a teljesítéséhez némi erőfeszítés szükségeltessen.

„Eleinte szkeptikus voltam – veszi át a szót ismét a tiszteletes –, mert hát a mai világban melyik gyerek az, aki felkel hajnali ötkor, hogy túrázni menjen diós puszedlival a hátizsákjában. Álltam az ablakban, és izgatottan lestem, jönnek-e. Néhány percre dolgom akadt, és amikor újra kinéztem, ott álltak vagy 30-40-en hajnali hatkor a templom előtt. Gyerekek, felnőttek vegyesen. Bevallom, meglepődtem, de határtalan boldogság töltött el.”

Nem elég, hogy hajnalban indult a húsvéti túra, de még önmegtartóztatást is kellett gyakorolni, a süti ugyanis csak a hegytetőn kerülhetett elő: kettétörték, és csak azután ehették meg, miután megbizonyosodtak róla, hogy az biza, miként a sír is, üres. Nincs benne semmi, de ami még ennél is fontosabb, hogy senki. Idén bibliatorta készül szombat reggel – az összetevőket a Szentírásból kell kikeresniük a kis cukrászoknak: végy 30 dkg 5 Mózes 32,14-et, tegyél hozzá 45 dkg 1 Mózes 18,6-ot, majd szórj bele egy csipet 2 Mózes 30,23-at. A végeredmény minden valószínűség szerint almatorta lesz, amelyet ezúttal maga a tiszteletes úr fog megsütni, amíg a gyülekezet apraja, no meg jó néhány nagyja Krisztus 7 utolsó szavának nyomába ered. Miközben járják a 7 állomásos túrát, igeversekről beszélgetnek, énekelnek. Felelevenedik egy-egy húsvéti szokás – például, hogy van locsolkodás a „piros tojást várok”, az „ide a forintot” és a „locsolásért jár egy puszi” rigmusain túl is: a korai egyházban ugyanis ekkorra, vízhányó hétfőre időzítették a felnőttek keresztelését.

„Ha egyetlen szóban kellene megfogalmaznom a húsvét lényegét – zárja a tiszteletes asszony –, akkor azt mondanám: öröm. A foglalkozásaink, a kirándulásaink is örömhírklubok. A boldogság öröméé, a feltámadásba, a halál utáni életbe vetett hitből fakadó örömé.”

Ahogyan Gyuri bácsi mondta a parókia kertjében, ilyenkor, a nagy örömben a félelem sem akkora. Húsvétkor valahogy erősebb a hit is. Azért is műtik ilyenkor. Ha már muszáj, legjobb akkor, amikor a feltámadás van. Csak a tiszteletes úr nehogy elfelejtse felhúzni a toronyórát…
 


Azon túl, hogy Diósjenőn teljesít szolgálatot, Gottfried Richárd a váci fegyház börtönlelkésze is. A húsvét a börtönben is ünnep, ilyenkor lehet igazán bűnbánatot tanúsítani. Az örömhírprogramban idén apa-gyerek hetet tartottak – a rabok, nyuszi hozta alapon, mindenféle „csináld magad!” húsvéti ajándékot készítettek a gyerekeiknek.
Természetesen külön megtartja számukra az összes ünnepi istentiszteletet, tart nekik úrvacsorát, és az öröm jegyében elhívta a zsámboki evangéliumi gyülekezet zömmel romákból álló zenekarát is, hogy adjanak ünnepi koncertet a fegyenceknek.
A tiszteletes, sok egyéb mellett, azért is szereti a börtönszolgálatot, mert a legkülönbözőbb vallási felekezetek együtt, karöltve munkálkodnak ugyanazon, miközben a képviselőik egymást is építik. Húsvét előtt például egy rabbival folytatott beszélgetése tanúságait vitte haza a gyülekezetének: ha a zsidók betartják a micvákat (parancsolat), akkor Isten örömétől összeér a menny a földdel – ugyanez történt a Golgotán: a menny összeért a földdel.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!