Ez már az utolsó fejezet?

Gutenberg még megmaradt galaxisának egyik hazai ünnepe a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál – a kultúra szerelmesei tömött sorokban zarándokolnak a standokhoz, ahol elképesztő bőséggel találkoznak. Halmokban állnak a könyvek, mosolyogni látszanak az eladók, úgy tűnik, mindenki elégedett. Ám átlépve a pult másik oldalára, már korántsem ilyen derűs a kilátás. A mosoly a vevőnek szól, a bizonytalan jövő minden kiadó standja fölé sötét felhőket vetít. A munkatársak egymás közt taglalják kétségbeesetten a helyzetet, senki sem tud biztosan semmit, de mindenki nagyon aggódik. Van is miért.

Csapás csapás után

A könyvforgalom drámaian visszaesett 2008 óta. A tavalyi év végén azonban már bizakodó statisztikák is napvilágot láttak: egyelőre még nem emelkedő példányszámokról, „csak” megtorpanó csökkenésről szóltak az adatok, de mostanság már a kevésbé meredek lejtőnek is érdemes örülni. Az idei könyvfesztivált már így harangozta be Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének igazgatója: „nemcsak hogy elindultunk, hanem ezekben a kiadási ágazatokban el is rugaszkodtunk a gödör aljáról”.

A nagy rugaszkodásból azonban könnyen lehet nagy hasra esés: a kormány a tankönyvpiac államosításával alapjaiban rengetheti meg a szakmát. A kiadók ugyan hősiesen ellenálltak, ám a választás előtt néhány nappal, mondhatni huszárvágással bejelentett államosítás ellen nem volt mit tenni: mostantól még nehezebb körülmények közt, jelentősen kisebb címlistával, be nem vételezhető milliárdokkal kell ismét talpra állni. Már ha lehet – mert bár a tankönyvek kiadása nem érint mindenkit, jött az újabb hír, ami immár a teljes piac összeomlását vetítette előre.

Az Új Könyvpiac könyvszakmai lap felelős szerkesztője, Szabó Tibor Benjámin nyílt levelet intézett a hvg.hu-n L. Simon Lászlóhoz, a Nemzeti Kulturális Alap elnökéhez. Ebben hosszan taglalta a nagy áruházláncok (Libri, Líra és Lant, Alexandra) elnyomó uralmának tarthatatlanságát, L. Simon segítségét kérte és törvényi szabályozást sürgetett, hogy véget tudjanak vetni az áldatlan állapotnak.

Ez eddig valójában nem újdonság azok számára, akik aktívan kiveszik a részüket a könyvkiadásból. Szabó azonban ennél tovább menve apokaliptikus képet vázolt fel. Jelezte: úgy tudja, Matyi Dezső, a piac legnagyobb szereplője, az Alexandra tulajdonosa fizetésképtelenné vált. Matyi gondjai azonban mindenki másnak is problémát okoznak: az Alexandrával szerződésben álló kiadók, ha nem jutnak a pénzükhöz, maguk is a csőd szélére kerülnek. Sarkosabb vélemények szerint a magyar könyvpiacnak itt most vége van: a kiadókat felvásárló vagy ellehetetlenítő terjesztők monopolhelyzetbe kerültek.

A könyvek eladásával mindig is a terjesztők jártak a legjobban, de míg korábban körülbelül 30 százalékos volt a kiskereskedelmi árrés, vagyis ennyi landolt a könyváruházak zsebében, mára 50 százalék felett van az az összeg, ami egy kiadvány árából a markukat üti. A kereskedők hatalmas üzlethelyiségeket, épületrészeket vettek, ezeket azonban fenn is kell tartani, és a polcok sem állhatnak üresen. Így mára a korábbinál jóval nagyobb árréssel veszik át a könyveket bizományba a kiadóktól, és csak a ténylegesen eladott könyvek után fizetnek – már ha fizetnek egyáltalán.

Gyilkos verseny

Ebben a helyzetben kiadó kiadónak farkasa: egy-egy szerző, cím, sikerkönyv megszerzéséért komoly harcok folynak. Azt a többség nem is titkolja, hogy a könyvek nagy részét nyereségesen kiadni lehetetlen. A helyzetet M. Nagy Miklós, a fél évszázados múltra visszatekintő, a Matyi Dezső kiadói csoportjához tartozó Európa Könyvkiadó vezetője úgy jellemezte: csak egy-egy sikerszerzőt megszerezve tudnak nyereséget termelni, annak ellenére is, hogy meglévő szerzőlistájuk garancia a minőségi könyvekre. Egy bestseller bevételéből – és ez sok kiadó menekülési útvonala – ugyanis sok veszteséges könyv kiadását is fedezni lehet, így azonban fennmaradni nehéz, pláne egy olyan piacon, ahol nem túl nagy a kereslet, de igen színes a kínálat.

A kisebb, a terjesztőktől független kiadók különösen nehéz helyzetben vannak, nyereséget termelni a kis példányszámok mellett szinte lehetetlen, pláne akkor, ha a kereskedő cég hónapokig nem fizet az eladott könyvek után.

A lapunkat kiadó cég keretei között működő Geopen könyvkiadó vezetője, Babucs Éva megerősíti: a fizetési csúszások a kiadók működését veszélyeztetik, a nagy árrés miatt egyébként is nagyon nehéz egy könyvből annyit eladni, hogy az üzlet végül nyereséges legyen. És ez még akkor is igaz, ha a kiadó adja ki az irodalmi Nobel-díjra évek óta esélyesnek tartott Murakami Haruki vagy John Grisham könyveit is. Ha minden költséget összeszámolunk, a könyvek nettó árának mindössze körülbelül 20 százaléka lesz végül a kiadóé, amiből minden egyéb költségét, bérleti díjakat és a fizetéseket fedezni kellene, így aztán egy kétezer példányszám alatt kinyomtatott könyv majdnem biztosan veszteséges lesz. Ráadásul a külföldi szerzők jogvédői igen kemények, ők nem nagyon néznek el hónapos csúszásokat.

Az sem életbiztosítás, ha a kiadó beadja a boltbaa könyveit – mivel a terjesztők abban is érdekeltek, hogy saját címeik jobban fogyjanak másokénál, apró trükkökkel tudják befolyásolni az eladást. Elég, ha csak nem tesznek ki a polcra kettőnél több konkurens könyvet, és ha elfogy, nem pótolják. De akár a raktárba is visszahívhatják őket, mondjuk, „leltározási” céllal épp akkor (mondjuk karácsonykor), amikor jól fogynának…

És hogy ki mennyit ad el, azt már tényleg csak bizalmi alapon hihetik el a kiadók – bemondásra megy a fizetés, azt senki sem tudja tételesen ellenőrizni, hogy egy könyvből 20 vagy 40 fogyott-e a múlt héten. Mivel azonban a kifizetés ezen bevallások mentén folyik (már ha folyik), a bizományban tárolt könyvek sorsa pedig rengeteg mindentől függ, sokan még azt is nehezen tudják megtippelni, pontosan mennyi az a pénz, amelyre igényt tarthatnának – ha lenne miből követelni.

És az sem segít sokat, hogy bizonyos kiadók már eleve úgy kalkulálnak könyveik kiadásakor, hogy az első néhány hónap után már csak féláron, vagy még annál is nagyobb kedvezménnyel tudnak majd túladni rajtuk.

Ki dől be?

Az Alexandra neve fogalom, ám míg az egyszeri vásárló szépen rendezett polcokat lát csupán, dugig tömve olvasnivalóval, a szakma egy olyan monstrumba ütközik, amely felépítéséből adódóan uralma alá hajtja a kiadókat. A terjesztő-kiadó konstrukció ugyanis épp arra jó, hogy míg a kiadók számára diktálhatja a feltételeket, saját kiadványait megfelelő marketing- (és egyéb) fogásokkal vezető pozícióba tornázhassa fel. Bármennyire is furcsának tűnhet, hogy a piaci versenyt nem a kiadók, hanem a terjesztők diktálják, egyelőre senki sem látja, hogy ez az uralom egyáltalán milyen formában lenne megtörhető.

Az Alexandrával üzleti kapcsolatban állók számára egyáltalán nem újdonság az, amire mostanában a nagyközönség is rácsodálkozott: a monstrum nem fizet. Tartozások, felszólítások, bírósági ügyek – ez jellemzi az Alexandra és a kiadók kapcsolatát.

Bizományba adják az Alexandrának a könyveket, az eladja a műveket, ám a bevételből mégsem utalja vissza a partnerének járó részt – nem is csoda, ha egyes kiadók arról beszélnek, hogy mindez kimeríti a büntető törvénykönyvbe foglalt sikkasztás fogalmát. És ha a kiadóknak nem fizetnek, ők sem tudnak fizetni: sem munkatársaiknak, sem a nyomdának, de újabb címeket sem tudnak kiadni, nem is beszélve az egyre csökkenő marketingköltségekről – vagyis az olvasókhoz sem jutnak el. A körbetartozások miatt azonban teljesen megbénul a piac.

Persze nem egyedül az Alexandra tehető felelőssé a kialakult helyzetért, sőt egyesek szerint maga a botrány is megrendelésre született, és talán egy másik, nagy áruházlánc érdekében állt, hogy pánikot keltsenek. Hogy mekkora előnyt jelenthet a többieknek, ha az Alexandra kiesik a piacról, azt próbáltuk megtudni a nagy konkurenstől, a Libritől is, ám ők a könyvfesztiválra és a feszített időbeosztásukra hivatkozva nem kívántak válaszolni kérdéseinkre.

Így nem lehet sokáig csinálni

Csütörtök este a könyvfesztivál nyitányaként díszvacsorán üdvözölte egymást a szakma színe- java. „Nem ünnep ez, hanem halotti tor” – jellemezte egyikük a hangulatot. Nem volt ugyanis olyan asztal, ahol ne egymástól kérdezgették volna a kisebb-nagyobb kiadók vezetői, hogy mennyi ideig tudják fenntartani még magukat. „És akkor azt még bele se számoltuk, hogy ha bedőlnek, 100 forintos könyvek lepik el a piacot” – szörnyülködött egy szerkesztő, utalva arra, hogy az Alexandra raktáraiban elképesztő mennyiségű saját könyv áll, amelyek kedvezményes kiárusítása igencsak nehéz helyzetbe hozná a vetélytársakat. De ezek már tényleg csak elméleti kérdései egy előre meg nem jósolható folyamatnak. Némelyek tudni vélik, hogy az Alexandra radikális átalakulást tervez. Egyes hírek Matyi Dezső kivonulását, mások a tényleges anyagi csődöt vizionálják.

Egy biztos: a többség a legrosszabbra számít. Sokaknak nincsenek már illúziói sem, végre készülnek. Mások a csodát várják, abban bíznak, hogy az Alexandra valahonnan mégis előhúzza a milliókat (de ezen még ők is nevetnek). Megint mások tudni vélik, hogy maga az Alexandra sem vész el, csak átalakul, Matyi Dezső távozik az élről, vagy csak máshogy csoportosítják a pénzeket – variációs lehetőségből rengeteg van, az igazságot viszont alighanem az érintett legbelsőbb körön kívül még senki sem érti igazán.

„Tarthatatlan a helyzet”, „Ez már a vég”, „Nekünk nincs tovább” – ehhez hasonló megállapításoktól zsongott a könyvfesztivál nyitónapján a díszterem. A neves külföldi szerzők mellett pultot támasztó kiadói munkatársak egymás fülébe suttogták aggodalmaikat, miközben azok, akiknek a kérdéseket feltehették volna, nem voltak jelen. És nem az volt a legnagyobb baj, hogy Matyi Dezső nem eszegetett császármorzsát a többiekkel. Hanem az, hogy állítólag már elérni sem tudják, így viszont nem marad más, mint a rémhírek csendes, egymást frusztráló cserélgetése.

Attól egyelőre nem kell tartani, hogy a jövő héten nem lesznek könyvesboltban kapható könyvek. Csak az a kérdés, ki keresi meg rajtuk a maga hasznát.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!