Fővárosi osztás, szorzás. - Mintha direkt szívatnák egymást a fővárosban a baloldali pártok – legalábbis ami a főpolgármester-jelölt kiválasztását illeti. Hiába sikerült szűkíteni az aspiránsok körét, a helyzet érdemben nem változott: három párt három különböző embert szeretne igazán, de ha a saját favoritjukat hajlandóak is lennének ejteni, a konkurens jelöltre egyiküknek sem akaródzik rábólintani.

 
 
 

Az Együtt-PM Karácsony Gergelyt kommendálja (Bajnai Gordon háttérbe vonulása után talán ő a párt legismertebb arca). A Demokratikus Koalíció (DK) szerint az nem járja, hogy a szavazólapon csak az Együtt-PM neve (mint jelölő szervezeté) virít majd a balos politikus mellett.

A DK pedig nem akar engedni abból, hogy csak egy független veheti be a Városházát – és szerintük ez az ember Balázsovits Lajos. Ám a színészrendezőt egyelőre az MSZP gyomra nem veszi be, pontosabban a szocialisták nem látják, miképp tudná mozgósítani a főváros balos választóit.

Az MSZP rapid közvélemény-kutatást szorgalmaz, hogy kiderüljön, ki a legnépszerűbb. Meg is szondázzák a népet, jövő hét közepére meglesz az eredmény. Szinte borítékolható, hogy itt a szocialista Horváth Csaba nyerne, már csak ismertsége okán is. Ám vele sem a DK, sem az Együtt-PM nem akar közösködni.

A történet feloldása az lett, hogy az ellenzék már nem csomagban tárgyal: külön alku a főpolgármester, külön megegyezések szerint osztják a kerületeket. Melyek közül 15-ben közösen indulnak a pártok, 8-ban pedig külön – így mindegyikük állíthat kompenzációs listát. A szocialisták és a DK-sok Angyalföldet, Kispestet, Pesterzsébetet, illetve Újpestet, Kőbányát és Csepelt nézték ki maguknak. Az Együtt-PM-nek Zugló, Ferencváros és Terézváros juthat – ám míg az előbbi hat kerület nagy biztonsággal nyerhető, ezeknél rezeghet a léc, ezért a párt újraosztana.

Mindenesetre a balos formációk azt ígérik, hét elején összeül a csúcsvezetés, és péntekig akár le is zárhatják a tárgyalásokat.

A Magyar Liberális Párt (MLP) is megnevezte tegnap főpolgármester-jelöltjét. Fodor Gábor bejelentette: pártja az őszi önkormányzati választáson Bodnár Zoltánt indítja Tarlós István kihívójaként. Azért döntöttek az önálló indulás mellett, mert úgy vélik, a baloldali ellenzéki pártok „tehetetlenek”, két hónapja nem képesek megállapodni egy közös főpolgármester-jelölt személyében, ők pedig megelégelték ezt a helyzetet, így saját programmal lépnek elő.
Hosszas tanakodás után az LMP is megnevezte a sajt jelöltjét: bár korábban valószínűnek tűnt, hogy Osztolykán Ágnes lesz a befutó, szombaton Schiffer András közölte, Csárdi Antal, a párt országos elnökségének tagja, fővárosi szóvivője, a budapesti választmány egyik vezetője indul majd a főpolgármesteri székért.
Szombatra Demszky Gábor is bejelentkezett – na nem főpolgármesternek, csak szakértőnek. A főváros egykori első embere a Népszabadságnak azt nyilatkozta: javasolja a demokratikus ellenzéki pártoknak, hogy Bokros Lajost fogadják el közös főpolgármester-jelöltnek. Úgy véli, hogy Bokrosnak, aki a Modern Magyarországért Mozgalom jelöltjeként indul a megmérettetésen, lenne esélye leváltani Tarlós Istvánt.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!