– „A keresztény Európa gondolatával korábban szinte mindenki egyetértett, mára azonban vízválasztó lett, minden európai értékvita mélyén ez a kérdés húzódik meg” – vélekedett Orbán Viktor húsvéti interjújában az Új Ember katolikus hetilapban. Két Európa lenne?

– Vitán felül áll: az európai civilizáció történtében meghatározó a zsidó-keresztény, az antik hagyomány, s a felvilágosodás és a racionalizmus is. A legfőbb emberjogi, etikai kérdések, elvek, amelyekre a mai napig támaszkodik Európa, a Bibliában, jelesül a Tízparancsolatban, Jézus Hegyi beszédében fogalmazódtak meg: például, hogy az emberi élet a legfőbb érték, s a magántulajdont védelem illeti meg. A mai Európát jogi értelemben a 17–18. század óta a politikai liberalizmus szelleme határozta meg. Az ma már egyszerűen nem igaz Európára, hogy „keresztény”. Rendkívül sokszínű, világné­­ze­tét, vallásait, politikai gyakorlatát tekintve is. És mindegy, mit gondolunk a globalizációról, az Európa népességét át­­for­­máló migrációról vagy az ateizmusról, tény, hogy ezek is növelték a vallási és kulturális sokszínűséget. Csak sanda politikai alapállásból mondható, hogy Európa ma keresztény. S aki ezt mondja, annak azonnal föl kell tennie azt kérdést is: milyen keresztény? Teljes joggal tartja ma­­gát kereszténynek a protestantizmus is, amely valaha éppen a katolicizmussal, a pápasággal szemben határozta meg ön­­ma­­gát. Számtalan európai újprotestáns felekezet hitvallása ma is élesen szemben áll a Vatikán által képviselt kereszténységgel. Melyik is hát az igazi kereszténység?

– A kormányfő szerint „most dől el, hogy kimaradhat-e egy ország a szekuláris, családellenes és a nemzetet meghaladottnak tekintő európai szellemi törekvések hatálya alól, építheti-e jövőjét az azokkal ellentétes értékekre”. Építheti?

– Ez a gondolati rendszer alapjaiban hibás. Egyrészt tényként állítja, hogy elszakadófélben vagyunk Európától, másrészt az elszakadásból próbál erényt kovácsolni. Azt sugallja: van olyan történelmi és „isteni eredetű” feladata az országnak, amely valamiféle magasabb rendű küldetésből fakad. Ezek üres szólamok. Vegyük a családellenességet: az európai gondolkodásban a család komplex – az emberi, a gyermeki, a női önrendelkezési, a munkáltatói és egészséghez való jogunkat érintő – problémáit nem a katolikus egyház tárta fel és tette a politikai palettára. A liberális politikafilozófia keresett ezekre először érdemi választ, majd a felvilágosodás korában a társadalmi szerződés elmélete folytatta, később a munkához való jog, a női egyenjogúság, az emberi jogok teljes köre is terítékre került. S miért is lenne Európa családellenes? Szó sincs erről! Minden szociális, emberjogi kérdésfelvetés – még a másságé, a fogamzásgátlásé is – a családot érinti. S miért lenne Európa nemzetellenes? Olaszországban, Franciaországban a nemzeti hagyományt, a kultúrát, a nyelvet komolyabban veszik, mint nálunk. Ám felismerték a gazdasági tényt – és nem csak a lózungok, de az oktatás szintjén is hirdetik –, hogy a kulturális értékek megőrzése mellett az erősödő konkurenciát jelentő gazdasági hatalmakkal csak az egységes Európa tudja felvenni a versenyt. És mennyire képmutató a hatalom, ha deklarálja, hogy a magyar nemzeti ügyek az elsők az értékrendjében, ám két év alatt elvonja a vidéki kultúrközpontokra, múzeumokra, színházakra, könyvtárakra szánt pénz egyharmadát, ha a Nemzeti Kulturális Alapot úgy alakítja át, hogy a kultúra helyett érezhetően politikai direktívák uralják? Ezek sajnos tények. S még a lózungoknál maradva: a KDNP vetette föl, hogy a család védelme érdekében, az Úr napjára tekintettel vasárnap zárjanak be a nagy üzletek. Badarság! A famíliákat nem ettől kell megvédeni, hanem az elnyomorodástól, a lecsúszástól, a családon belüli erőszaktól, a gyermekek és a nők kihasználásától. Miért ártana egy családnak, ha vasárnap együtt nézelődnek, terveznek, vásárolnak, ebédelnek, moziznak egy üzletközpontban? Tudom, nem nagy intellektuális teljesítmény, de addig is együtt vannak, közös az élményük.

– Wildmann János teológus nyilatkozta korábban lapunknak, hogy már kialakult Magyarországon a trón és az oltár szövetsége, vagyis állam és egyház összefonódása. Ön is így látja?

– Egyetértek vele. A mai magyar hatalmi politika szimbolikus; a hétköznapi, anyagi világon túlira, a transzcendensre helyezi a hangsúlyt. A politika normál esetben és a világ boldogabb felében ésszerű. Mindennapi szakmai és elvi vitákban, érvek-ellenérvek mentén alakul, ott így próbálja a hatalom megvalósítani gazdasági, szociális, kulturális és egyéb céljait. Ám a transzcendens politizálás erről a gyakorlati „itt és most” szintről áthelyezi a vitát oda, ahol már nem észérvek ütköznek. Az érvekkel egy kikezdhetetlennek szánt értékrendet állít szembe, s hirdeti: „az értékrend maga az abszolút jó” és ő ezt képviseli. Aki pedig vitatja, már nem racionálisan meggyőzendő ellenfél, hanem legyőzendő ellenség – maga a rossz. Ha a hatalom hibázik, akkor már arra hivatkozhat, hogy „a jó mentén” tévedett, míg aki nem ért vele egyet, arra mondhatja: „a jóval csak a sátáni fordul szembe”. Amikor Orbán Viktor közli, hogy ő Isten országának értékrendjét is képviseli, akkor magát ebbe az értékmezőbe helyezi. És a rosszal szemben ugyebár minden megengedhető, még az alkotmányos keretek is átléphetők, csak hogy „az ördögivel leszámoljunk a szent cél érdekében”. A trón és az oltár szövetsége e szimbolikus politizálás mentén jött létre és fontos érdekeket szolgál mindkét oldalon.

– Miféle érdekeket?

– Ha az iskolák nagy része egyházi kézbe kerül, azzal az állam megszabadul a világnézetileg semleges iskolák fenntartási kötelezettségétől, de egyúttal neki tetsző ideológiai átnevelésnek teszi ki a diákokat. Említhető a vitatott állami egyház-finanszírozás, és hogy olyan a háttéralkuk születhetnek, amelyek végül mindenkit megfosztanak a múlt megismerésének alapjogától; például ha nem derülhet fény arra, hogy a pártállami időkben egyes lelkészek, papok, főpapok milyen állambiztonsági tevékenységet folytattak. S hogy mit nyer még a hatalom? Az Alaptörvény preambulumából kiolvasható egy valláserkölcs alapú korlátozás, ami érintheti az oktatás, a média szabadságát is. Vagy vegyük az egyházi törvényt! A politikai hatalom az egyes emberek és a közösségeik alapjogát, a vallás szabadságát felülírva maga dönti el, melyik vallásnak lehet egyháza, melyiknek egyesülete. Így végül az egyházi struktúrát is a saját képére formálja. Az Európai Unióval támadt gazdasági, jogi vitákat is próbálja megfosztani az észérvektől, s a kérdésekre a racionális válasz helyett szimbolikus magyarázatok születnek. Például hogy a számunkra az e világiakon túlmutató értékek a fontosak, mint az erkölcs, a nemzet, a hit. Így a hatalom a saját választói által is számon kérhető gazdasági, politikai, jogalkotási hibái, kudarcai miatti magyarázkodás elől kitérhet. És ráadásul megőrizheti a hívei között a látszatot, hogy az ország magasabb rendű missziót teljesít. Az efféle legitimáció az emberek lelkiismeretére alapoz. Ha a pártpolitika ilyen „isteni” hátteret kap, az sok hívőt eltántorít attól, hogy firtassa, jobban él-e, mennyi pénzt hagy a zsebében és adóforintjaival jól sáfárkodik-e az állam, hiszen Európa jövőjéről van szó, és a nemzet jövőjéről, amit mi képviselünk, s ezek ugye sorskérdések… Így válik a hatalom akarata lelkiismereti diktátummá. És nem mellesleg: szavazatmaximáló tényezővé.

– Erre felel Orbán Viktor, amikor azt fejtegeti, hogy szerinte Európában „az uralkodó felfogás szerint a hit, a vallás és a teremtés rendjét a tudományos világfelfogás, az istentelen kozmosz felé terelik”.

– Ez volt a húsvéti interjújában a legelképesztőbb. Tömény ostobaság, amivel még a katolikus tanítás is szembeszáll. Ha valaki a hitet és a tudományt akarja szembeállítani, az igazán nem ért a világból semmit. A hit és a tudomány a világ elsajátításának két egészen különböző formája. Ezt már a középkorban tudták, amikor a kettős igazság elmélete megszületett, s kimondatott: az ész által felismert igazságok nem cáfolják a hit igazságait. Olyan ez, mintha azt mondanánk valakinek: válasszon egy zsák krumpli és egy Bösendorfer zongora között. Ha enni akar, a krumplit fogja választani, ha Schubertet akar hallgatni, akkor a zongorát. Az ateista tudós is a tudományos hitére alapozva fekteti le az előfeltevéseit, amelyekről a kutatás deríti ki, hogy igazak-e vagy sem. A hit a világ elsajátításának az a módja, amely a bizalomból, a tudomány pedig az, amely a racionalitásból fakad. II. János Pál Fides et ratio című enciklikája is kimondja, hogy a hit és a tudás nem alá- és fölé-, hanem mellérendelt. Orbán állítása ehhez képest ijesztően fundamentalista. Ezzel az erővel kimondhatjuk azt is: a világ egy lapos korong, hat nap alatt teremtődött, és lehet Magyarországon még akár majomper is azok ellen, akik Darwint tanítanak.

– Van-e, lehet-e jövője Európában az egyház-állam szövetségen alapuló nemzetállamoknak? Vagy a felvilágosult, szolgáló egyházakkal és szolgáltató államokkal működő Európáé a jövő?

– Európa a koszos, véres, vallási üldözésekkel, kirekesztésekkel teli történelméből bölcsen vonta le a következtetést: megfogalmazta az állam és az egyház szétválasztásának elvét. Az államnak, a politikai hatalomnak nem lehet a feladata, hogy egyes egyházakat előnyben részesítsen mások rovására. Az állam kötelessége a modern Európában, hogy minden polgárának biztosítsa a lelkiismereti és vallásszabadságot. Az állam és az egyház elválasztásnak épp az a lényege, hogy így megelőzze az újabb véres, vallási üldözéseket. Deák Ferenc, a haza bölcse mondta: amíg él, amíg van benne erő és tehetség, addig az amerikai utat fogja képviselni, ahol az állam és az egyház el vannak választva, mert ez a függetlenség biztosítja az államnak, a polgároknak, de még az egyházaknak is a legnagyobb szabadságot. Az egyházak ettől még politizálhatnak, ahogy mindig is tették. Az álláspontjukat kifejthetik bármiről, csak a pártpolitizálástól kéne tartózkodniuk! A hatalom pedig ne osztogasson privilégiumokat, ne gondolja magát transzcendens, örök érvényű felsőbbségnek! Maradjon racionális. Ám a szekularizációhoz, az elválasztáshoz képest a hazai törvény most úgy fogalmaz: az állam és az egyház „különváltan működik”. Ez nem szómágia, lényegi kérdés. Eszerint nálunk az állam és az egyház nem egymástól elválasztottan működik, hanem úgy, mint egy nagy vállalatnál mondjuk a tervező és a beruházó iroda. Ezek persze „különváltan” dolgoznak, de a vezetés egy magasabb egységében a kettő összefonódik. Az pedig, hogy Magyarországon a vezetésnek ez a magasabb egysége mi, mára nyilvánvalóvá vált: a politikai hatalom. John Rawls, a 20. század politikai filozófusóriása Az igazságosság elmélete című alapművében írta: „Ahol a szabadság elnyomása hittudományi elvekre vagy hitkérdésekre épül, ott semmilyen érv nem használ”.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!