Gál J. Zoltán "Másnap" című vezércikkében a vasárnapi görög népszavazást és a magyarországi, 2008-as, úgynevezett "szociális népszavazást veti össze:

 
Görögországban egymást érték az igen és a nem melleti tüntetések, ahol az EU-tagságról is véleményt nyilvánítottak - Fotó: Alexandros Avramidis, Reuters

"Orbán jobban kiismerte az Európai Uniót, mint görög kollégája. Mindketten el akartak menni a falig, csakhogy a görögök most törik be a fejüket rajta, Orbán viszont mindig behúzza a féket az utolsó pillanatban, hogy aztán újra nekilóduljon, és újra megálljon, indul-befékez, így megy ez, mióta kormányra került. A fal tudniillik, amibe Európában bele tud ütközni egy kormány, nem politikai, hanem csakis gazdasági elemekből, de leginkább számokból, százalékokból, kritériumokból épül. Ezeket tudják csak számon kérni, erre van ugyanis kidolgozott mechanizmus, másra nincs. Hogy világos legyen: miközben a görögök ügyén vitatkozik Európa, az EU belső piaci biztosa interjút ad arról, hogy pontosan tudják, milyen sokat lop el a magyar kormány az uniós forrásokból, de mégse tudnak, és hát nem is nagyon akarnak most ez ellen fellépni. Orbán hamar megértette ezt: amíg a gazdasági szabályokat betartja, lophat, törvénykezhet, ahogy akar, megakadályozni ebben kívülről nemigen tudják" - írja cikkében lapunk főszerkesztője;
 

Lapunk főmunkatársa, Avar János "Ciprasz és Orbán" című publicisztikájában pedig egyebek mellett ezt írja: 
"Immár mindenki láthatja, hogy mennyire különbözőképpen bánnak Európa és a pénzvilág irányítói a valóságos és az álságos „szabadságharcossal”. Az egyiknél csupán fejcsóválva, a másiknak fejét akarván venni. Az imitátort legfeljebb meg-megintik, megelégszenek utólagos kiigazításaival, sőt akár kozmetikázásaival is, az érdekeiket igazán sértőt mindenáron megbuktatnák, tőle még az engedményt vagy akár a végső behódolást sem fogadják el."

 

Az idézett elemzések július 4-én megjelent friss lapszámunkban olvashatók.

 

Friss lapszámunk kiemelt témája a görög helyzet elemzése és a vasárnapi esélylatolgatás.
Összeállításunk további cikkei:"Kettészakítják az országot" - A legkedveltebb, görögökkel kapcsolatos sztereotípiák - Bennünket hogyan érinthet a görög csőd?

A Vasárnapi Hírek már szombaton megjelent, és a nyitva tartó árusoknál vasárnap is megvásárolható. Előfizetőinknek már szombaton házhoz visszük!

 

Kiemelt témáinkról itt talál részleteket:
http://www.vasarnapihirek.hu/fokusz/vasarnapi_hirek_2015_27_szam_cimlap_ajanlo

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!