Átlagosan 9600 forintot tesznek a borítékba a „hálás betegek”, 30-70 milliárd forintnyi láthatatlan forrással járulva hozzá az egészségügyi rendszer működéséhez. Ez egészen addig így is marad, amíg a megfelelő ellátás a megfelelő mennyiségben nem áll a lakosság rendelkezésére – ezt nyilatkozta lapunknak a kórházszövetség elnöke. A hálapénz ellen egy megoldás látszik: több pénzt az egészségügybe.
A GKI-EKI Egészségügy-kutató Intézet által készített kutatás szerint a háziorvosok aktív korú pácienseik negyedétől, a szakorvosok közel harmadától, míg a kórházi orvosok betegeik közel 80 százalékától számíthatnak paraszolvenciára. Azok közül, akik nem adnak hálapénzt, 42 százalék elvből ellenzi a paraszolvencia intézményét, 43 százalékuknak nincs rá pénze, s csupán 15 százalék azok aránya, akik azért mulasztják el a hálapénz adását, mert nem tudják, hogy kinek, mennyit kellene adni. A 2010-es felmérésben résztvevők 58 százaléka az esetek többségében tudja, hogy mikor illik adni, és azt is, hogy mennyit.
A Szinapszis Piackutató Kft. szintén 2010-ben készült kutatása szerint az orvosok közel kétharmada az alacsony bérek miatt nélkülözhetetlennek tartja a hálapénzt. Minden tizedik orvos szerint a hálapénz az egészségügyi rendszer hibája, de egyben összetartója is. Az orvosok 10 százaléka soha nem fogadja el a hálapénzt, döntő többségük azonban igen, de nem minden esetben. Hogy elfogadják-e, alapvetően a beteg szociális helyzete és a betegség jellege határozza meg.
A lakosság csaknem fele szerint hálapénz nélkül nincs megfelelő ellátás az egészségügyben, de az orvosok 20 százaléka is úgy látja: a betegek nem bíznak abban, hogy egyébként megfelelő szintű ellátásban részesülnének, és ezt pénzzel próbálják „kiharcolni” - derül ki a felmérésekből. A gazdaságilag aktívak fejenként átlagosan 9600 forintot tesznek a borítékba, összességében 30-70 milliárd forintnyi láthatatlan forrással járulnak hozzá az egészségügyi rendszer működéséhez. Egy-egy orvos minimum tízezreket, de van, aki akár egymilliót is számolhat hó végén a borítékokból: a kutatások szerint ezer és 200 ezer forint között mozognak az összegek.
Szükséges rossz, amely jótékonyan egészíti ki az egészségügyi dolgozók méltatlanul alacsony bérét – nagyjából így definiálták a jelenséget az egymást követő kormányok. A megengedő hangvétel azért meglepő, mert a borítékból szerzett jövedelem a fekete- vagy szürkegazdaság része, a megadóztatására tett kísérletek mindeddig kudarcot vallottak.
A mostani „legalizációs” kísérletben elsőként szót emelő Rácz Jenő, a veszprémi kórház főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség elnöke szerint évtizedek óta rögzült társadalmi szemléletet sem lehet egy tollvonással átírni. Ráadásul három dolgot élesen külön is kell választani. „Az előre kikövetelt pénz egyértelműen bűncselekmény, semmi köze a fenti kérdéshez. A másik szélsőség, amikor az orvos munkaidőn kívül, a páciens kérésére áll rendelkezésre – ők klasszikusan a szülészek. Ennek a jogi státuszát is tisztázni kellene, hiszen teszi ezt a munkahelyén, az ottani infrastruktúrával, miközben az ellátás kártérítési felelőssége sem rendezett, mert az orvos hivatalosan nincs is ott. A harmadik a valódi paraszolvencia, ami lényegében a közgazdaságtanban a »holt teher« költsége. Ez épp olyan, mint anno a ’70-es évek autóvásárlása volt” – hoz hasonlatot a kórházi vezető. Vagyis kicsi volt a kínálat, nagy a kereslet, és berögzült a szokás: jattolni kell. „Mindez addig tartott, amíg ki nem egyenlítődött a két oldal, majd a kínálat túl nem nőtte az igényeket. Az egészségügyben ugyanez a helyzet: egészen addig marad fenn ez a szokásrend, amíg a megfelelő ellátás a megfelelő mennyiségben nem áll a lakosság rendelkezésére, illetve, ha csökken a kereslet” – közelíti meg egészen más oldalról a kérdést Rácz Jenő.
Szerinte önmagában a béremelés sem megoldás, hiszen ma az orvosok 20 százalékához kerülnek a borítékok. Ezt tiltással sem lehet kiszűrni. A tiszta, átlátható várólisták mellett meg kell adni a lehetőséget, hogy az nyújthasson pluszszolgáltatást, aki a közszolgáltatást és annak terheit fölvállalja. Engedélyezni kellene a magánorvosi praxisok lehetőségét az állami keretek között, persze a megfelelő akkreditációval, illetve azt, hogy a kórházak saját kapacitásán belül olyan hiányszolgáltatásokat biztosíthasson, amin keresztül külön juttatásért a lakosság gyorsabban hozzáférhetne ezekhez az ellátásokhoz. Mondjuk, ha egy csípőprotézisre nem akarja valaki kivárni az akár 2-3 évet, fizet, és ellátják a szabad kapacitások terhére. A többletbevétel harmada a munkaidőn kívül dolgozó kollégáké, a másik a kórházé, illetve a fennmaradó rész egy alapba folyna, ami a minőségi fejlesztésekhez adna fedezetet” – mondta a kórházszövetség elnöke.
Hálapénztörténetek
„Nagymamám súlyos beteg volt, így nem volt más lehetőség, befektettük a kórházba. Pénzünk semmi, de az orvos szimpatikus volt, őszintén beszéltünk tehát vele. Doktor úr, azt most le kell szögeznünk, hogy nem fogunk tudni pluszpénzt fizetni az ellátásért – mondtuk, mire a doki azt válaszolta: nem baj, majd szólok a nővérnek, hogy csak hetente cseréljék a mama ágytálát.”
„Egy kisfiú esett át komoly műtéten, utána a család egy nagy doboz bonbont vitt az orvosnak, aki egyébként az osztályon a legnagyobb bunkó. Hozzá se nyúlt, azt kérdezte: ennyit ér maguknak a gyerek élete? A szülők erre kihúztak a dobozból 200 ezer forintot, és a bonbonnal együtt szétosztották az ápolónők között” – mesélte az egyik nővér.
„Kínos a borítékdugdosás, ráadásul az ember azt sem tudja, mit tegyen, ha egyértelmű, hogy a betegnek komoly érvágást jelent a hála. Ha elfogadom, rosszul érzem magam, de ha nem, akkor is, mert látom, megbántom; azt gondolja, kevés, amit adott, vagy tőle nem kell” – fogalmazott egy vidéki kórház orvosa.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
