Mindig ott volt, ahol valakinek lenni kellett – főleg akkor, ha más nem akart ott lenni. Mert ott lenni macerás. Melós. Ha az ember van valahol, akkor nagyon ott kell lennie. Gyurka ott volt. Mindig. Szeretett ott lenni – és nemcsak érteni akarta, mi és hogyan történik, hanem érezni, megélni.
Jogász lett, majd újságíró, aztán diplomata meg politikus – de bármit és bárhol dolgozott, csakis a történtek és a történetek mögött húzódó sorsok érdekelték. Lélekkel közelített a félelemhez. Megértéssel a felfoghatatlanhoz.
Nem félt felvállalni, hogy segíteni akar másokon. Akkor sem, ha mások ezen csak nevettek. Nem félt attól, hogy megmutassa egy félelmetes világ emberi arcát, akkor is, ha mások csak a félelmet és a rettegést keresték a menekültek nyomorúságában.
Nem félt attól sem, hogy felvállalja baloldaliságát egy olyan világban, amikor divatossá vált megvetni azokat, akik nem csak hisznek a szolidaritásban, de tesznek is másokért. Mert tenni akart. A rendszerváltás idején például a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások büntetőjogi albizottságában, majd különböző médiumoknál, aztán diplomataként Koszovóban, Kelet-Timoron. Hazajött, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja lett, mert tenni akart Magyarországért. Ahogyan megfogalmazta: „megpróbálni egy normális országot csinálni ebből a velejéig romlott helyből, amit mégiscsak szeretünk, mert ez a hazánk”.
Nem csak próbálta, tett is. S most ott van, ahol nem kellene lennie. Még akkor is, ha tudta, egyszer ő is odaér.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
