Kecmergés vagy diadalmenet – talpra tud állni a munkaerőpiac?

– Elég nehéz a dolga a magamfajta laikusnak, ha érteni akarja, hogy áll most az ország a munka frontján. Egyik nap győzelmi jelentések jönnek, másik nap meg a rideg számok. Tényleg túl vagyunk a nehezén?

– A legmélyebb gödörből már kifelé kapaszkodunk, de még jó ideig nem fogunk kimászni belőle. 2009-ben, a válság legsúlyosabb évében 3,7 százalékos csökkenés volt a foglalkoztatásban, a magánszektorban pedig drámai, 6,6 százalékos. Ezt egy kismértékű regenerálódás követte, bár nem akkora, amekkorát szerettünk volna: furcsa is lenne, ha egy zsugorodó gazdaságban növekedne a foglalkoztatás. Hosszabb távon sem érdemes csodákra várni. Most készült el az akadémia közgazdasági intézetének koordinálásával az első komolyan vehető munkaerő-piaci előrejelzési modell, ami 2020-ig próbál előre tekinteni. Többféle változat létezik, de nincs olyan, amelyik 200 ezresnél nagyobb foglalkoztatottságbővülést jelzett volna tízéves időtávon.

– Ez elég messze van az ígért-vágyott egymilliótól.

– Pláne, hogy létezik olyan, kedvezőtlen exportpályával és költségvetési megszorításokkal számoló változat is, ami a következő tíz évben a foglalkoztatottság csökkenését prognosztizálja.

– Pedig a kormány igyekszik azt sugallni, hogy jól kezelik a problémát. A munkahelyvédelmi akcióterv második ütemét meg is ígérte a miniszterelnök az évértékelő beszédében.

– Ilyen típusú, a meglévő munkahelyekre, széles körben osztott bértámogatásokat nem szoktak adni a fejlett piacgazdaságokban, hiszen így sok olyan munkahelyet is támogatnak közpénzből, amit a vállalatoknak amúgy eszük ágában sem lenne megszüntetni. Könnyen előfordulhat továbbá, hogy a beavatkozás nem teremt új állásokat, csak a meglévőket osztja újra a támogatott csoportok javára. Ennél hatásosabb kormányzati intézkedésnek tekinthető a rokkantnyugdíjazás további megszigorítása, ami hozzájárult ahhoz, hogy az 50 évnél idősebbeknél az elmúlt két évben tovább nőtt a foglalkoztatás.

– Mi kellene akkor a foglalkoztatás bővüléséhez?

– Először is: megbízható, kiszámítható, befektetőbarát gazdaságpolitika. Rövid és középtávon a foglalkoztatás bővülésének legsúlyosabb korlátja, hogy nagyon kevés a beruházás Magyarországon.

– Ha beindul a növekedés, megoldódik minden gondunk? Vagyis a keresleten múlik minden?

– A kínálati oldalon a növekedésnek három fontos forrása lehet: a javuló iskolázottság, a bevándorlás és az idősebbek növekvő foglalkoztatása. Az utóbbival kezdve: a válságot megelőző tíz év növekedése Magyarországon szinte kizárólagosan az 55 évnél idősebbek növekvő munkavállalására vezethető vissza, és jelenleg is ez a fő forrás. A továbbiakban a 60 felettieken lenne a sor, akiknek az egészségi állapota azonban nemzetközi összehasonlításban kirívóan rossz. Egy másik fontos kínálati oldali forrás elvileg a bevándorlás lehetne.

– Nem vagyok benne biztos, hogy azok, akik egyébként a foglalkoztatás növekedését szorgalmaznák, szívesen látnának itt néhány százezer afrikai vagy ázsiai bevándorlót.

– Én sem vagyok benne biztos. Pedig aki a foglalkoztatási csodát szeretne, annak szeretnie kellene a bevándorlást is, ami a foglalkoztatásnövekedés 20-65 százalékát adta a leggyorsabban növekvő európai munkaerőpiacokon a kétezres években. A harmadik nélkülözhetetlen eleme a bővülésnek az iskolázottsági szerkezet javulása. Mindent el kéne követni, hogy ne engedjen el az iskolarendszer évről évre legalább 15 százaléknyi olyan gyereket, akik a 8 osztálynál többet nem végeztek. És nem kellene kiengedni az iskolából azokat az érettségit nem szerző szakmunkásokat sem, akik csak betanított munkát tudnak végezni. Nem kellene a szakközépiskolát, a magyar oktatási rendszer legsikeresebb típusát tanonciskolává alakítani, és nem korlátozni, hanem bővíteni kéne a főiskolai és egyetemi képzést.

– Érvként szokás felhozni a diplomások ellen, hogy úgyis elvándorolnak…

– Matolcsy György bedobott egy riasztó, 500 ezres számot, ami nagykövetségi diplomaták sebtiben készült, szakszerűtlen jelentésein alapul. Léteznek hivatásos statisztikusok által készített becslések is, az általam ismertek 200 ezer körülire teszik a tartósan az EU-ban dolgozó magyarok számát.

– A munkerőpiacon érezzük már az elvándorlás hatását?

– Igen, lehet érezni, 200 ezer ember is sok, ráadásul ők minden szempontból az élvonalhoz tartoznak a diplomások, a szakmunkások, sőt a segédmunkások között is. De ezt részben ellensúlyozza a bevándorlás, hiszen tavaly több mint 75 ezer külföldön született, a rendszerváltás után érkezett személy dolgozott tartósan Magyarországon. És vannak a dolognak előnyei is. Egyrészt, a külföldön dolgozó magyaroknak az adóhivatal számára is látható hazautalásai már most is százmilliárdos nagyságrendet jelentenek. Másrészt, a hazatérők itthon fogják hasznosítani a kint megszerzett tudásukat, ami komoly bevételt jelent az ország és a költségvetés számára.

– Csakhogy itthon egyre többen vannak, akik nem találnak munkát, pedig egyre hosszabb ideig keresik.

– És ebben sajnos nem sok segítségre számíthatnak. Elhibázott ötlet volt a munkanélküli-segély leszállítása három hónapra, ami példátlan az OECD-ben és az EU-ban. A túl rövid segély kapkodó választásra kényszeríti a munkanélkülieket, és pont azokat sújtja, akik a leginkább piacképesek. Másfelől, a tömeges közfoglalkoztatás elszívja az erőforrásokat az álláskeresők aktív támogatásától.

– A közfoglalkoztatás a kormányfő szerint igazi magyar sikersztori.

– A közfoglalkoztatási rendszer olyan, mint a médiatörvény: minden eleme létezik valahol, de így összerakva sehol. Először is, sehol sem költenek rá ilyen hatalmas összeget: mi az OECD-átlag négyszeresét fordítjuk erre a célra. Azért nem teszik, mert nem segíti vissza az embereket az igazi állásokba, nem orvosolja magát a bajt. Ha mégis szerveznek közmunkát, figyelni szoktak arra, hogy a közmunka ne szorítson ki valódi vállalkozásokat a piacról, amire nálunk semmiféle törekvést nem látni. Korlátozni szokták a közmunkában való részvétel időtartamát, hogy ne ragadjanak bele tömegek abba, hogy időnként kapnak egy kis segélyt, máskor meg hátha behívják őket közmunkára. A magyar rendszer kifejezetten korlátozza a piacra való visszatérést: ha egy polgármesternek joga van ahhoz, hogy kedden este szóljon, hogy szerda reggel menni kell a partot pucolni, a segély elvesztésének terhe mellett, az nagyban nehezíti az álláskeresést és az alkalmi munkát. Márpedig közmunkából nem lehet megélni: a tavalyi adatokkal számolva azt látjuk, hogy a közfoglalkoztatás az átlagos segélyezett jövedelmét havi 22,5 ezer forintról mindössze 29 ezerre emelte.

– Akkor miből élnek, akiknek nem jut más, csak a közmunka?

– Feketemunka nélkül nem lehet ezt tartósan átvészelni.

– A Munkaerőpiaci Tükör 2012-es kiadványa 15- 20 százalék közt becsüli azoknak a számát, akik az összes foglalkoztatott közül feketemunkát végeznek.

– A becslések szerint a be nem jelentett munka és jövedelem a diplomásoknál a leggyakoribb, illetve a legmagasabb, ez tehát távolról sem korlátozódik a tartós munkanélküliség világára. De ott életbevágóan fontos. Gyanítható, hogy 2010 nyara óta nőtt a be nem jelentett foglalkoztatás, de ezt egyelőre megnyugtatóan bizonyítani nem tudjuk.

– Nem tűnik nagyon optimistának. Akkor tehát a foglalkoztatottság terén Magyarország következő 10 éve aligha lesz…

– …diadalmenet? Nagyon meglepő lenne, ha ebből olyan diadalmenet lenne, mint amit az utóbbi tíz év kormányai vizionáltak.

– Pedig Orbán Viktor gyakran beszél a jóléti államot felváltó munkaalapú társadalomról.

– A munkaalapú társadalmat már felépítették számos helyen. A skandináv országokban 80 százalékos a foglalkoztatási arány, de Svájc is hasonlóan teljesít anélkül, hogy lerombolták volna a jóléti államot. Nem kell Kínába utazni, hogy lássunk munkaalapú társadalmat, van belőle sok Európában is.

– Kérdés, hogy mi meg tudjuk-e ezt valósítani?

– Miért ne tudnánk ezen dolgozni?

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!