"Harmadik éve, egyre nagyobb érdeklődés mellett rendezi meg az egyesület a Lányok Napját, amelyen a középiskolás lányokat a „fiús” karok és szakmák felé próbálják orientálni, hiszen a multinacionális és magyar start up cégek egyre nyitnak a nők felé."

„Fusson már el a kis szőke egy kifliért” – ez a mondat számtalan munkahelyen hangzik el – természetesen férfiak szájából, sokszor velük azonos tudású hölgyek szalajtása esetében is. Nincs ez másként a komoly tudományos műhelyekben sem – árulja el dr. Groó Dóra, a Nők a Tudományban Egyesület elnöke, hozzátéve, hogy egyes helyeken évtizedekkel vannak lemaradva a női munkatársak megítélésében a versenyszférához képest.

A tudományos életet a férfiak uralják szerte a világon. Magyarországon 34 százalékban dolgoznak nők ilyen területeken, ami megfelel az európai átlagnak, viszont nálunk még kisebb eséllyel kerülhetnek vezető pozícióba a tudomány világában. Hiába végeznek a nők többen az egyetemeken és indulnak neki hasonló számban a PhD-képzésnek, egy részük már nem fejezi be azt, nehezebben jutnak előre a karrierjük során, hiszen választaniuk kell tudományos előmenetelük és az anyaság között. Ha mégis össze tudják egyeztetni a kettőt, akkor sem zöld lámpákon át száguldanak a szakmai csúcsok felé, a felvételi bizottságokban általában férfiak ülnek, akik férfiakat választanak a komolyabb pozíciókba.

Persze a nemi arányok tekintetében jelentős különbség van a különböző tudományterületeken, léteznek kifejezetten férfias (pl. matematika) és nőies (pl. szociológia) ágak, de ez presztízskülönbséget is jelent a szakmák tekintetében is – tippeljünk, hogy milyen jellegűt!

„A rendszerváltás után, amikor láthatóvá váltak a kutatók számára a versenyszférában rejlő lehetőségek, sok férfi hagyta el a tudományos pályát, helyükre beáramlottak nők, ez pedig az adott terület leértékelődését jelentette” – mondja Groó Dóra.

Harmadik éve, egyre nagyobb érdeklődés mellett rendezi meg az egyesület a Lányok Napját, amelyen a középiskolás lányokat a „fiús” karok és szakmák felé próbálják orientálni, hiszen a multinacionális és magyar start up cégek egyre nyitnak a nők felé. Őket követve talán a tudományos életben is szemléletváltozás következhet be a megítélésüket illetően.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!