„Nem elkamuzni, hanem magamévá tenni – ez az alapelvem minden karakter megformálásakor. Az egyetemen Zsótér Sándor volt a mesterem, aki azt mondta, nincs kis vagy nagy hazugság: valami vagy az, vagy nem” - nyilatkozta Kurta Niké színésznő a VH munkatársának, Krausz Viktóriának a friss Vasárnapi Hírekben olvasható interjúban.

 
Kurta Niké - Fotó: Draskovics Ádám

Kurta Niké: a kiszolgáltatott magyar színészekről és „véresre” sütött fánkokról - a friss VH-ban.

„Színházi előadásban – leginkább alternatív társulatok darabjaiban –, tévésorozatban és mozifilmen is látható Kurta Niké színésznő, aki az interjúra nem egyedül érkezik. A négy hónapos Rózsi néhány hete a gödöllői menhelyről került hozzá. A huszonhét éves színésznő egyből szabadkozik is: bár napi szinten foglalkozik az ebbel, Rózsi még nem teljesen „interjúbarát” – viszont igazi „öltözőkutya” -” olvashatjuk a „Fánkok, filmek, szerelmek” című interjú bevezetőjében.

A beszélgetésből kiderül a színésznőrő, Gigor Attila Kút című új filmjének szereplőjéről magánéletének egy érdekessége is: „...eddig nem is volt nyilvános, hogy együtt vagyunk. Annyiban persze előnyös ez a felállás, hogy minden magyar filmet megnézünk és megbeszéljük” - mondta el Kurta Niké.



A teljes interjú az október 29-én megjelent Vasárnapi Hírekben található.

A Vasárnapi Hírek már szombaton megjelent, és most a nyitva tartó árusoknál a hétvégén és a következő héten is, péntekig megvásárolható. Előfizetőinknek már szombaton házhoz visszük!

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!