Őszművészet - Szuperprodukciókkal és francia filmcsillaggal vár a mozi

 
Juliette Binoche

A szombatig tartó Velencei Filmfesztiválon 1993-ban már választották a legjobb színésznőnek Juliette Binoche francia filmcsillagot, a miskolci Jameson CineFest idei díszvendégét, akinek éppen a Kék című filmjével indul a szemle szeptember 9-én, majd a húsz éve elhunyt Krzysztof Kieslowskira emlékezve levetítik a Három szín trilógia többi részét is. Itt mutatják be még a Cannes-i Filmfesztiválon FIPRESCI- díjas Toni Erdmann című, közönségkedvenc német vígjátékot és az ifjú kanadai kultrendező, Xavier Dolan Ez csak a világ vége című, a cannes-i zsűri nagydíjával jutalmazott családi drámáját is, Vincent Cassellel és Marion Cotillard-ral a főszerepekben. Vetítik a Sundance Filmfesztiválon nagy sikert aratott Az ember, aki mindent tudott című fantasy-vígjátékot, mely két hajótörött (Daniel Radcliffe és Paul Dano) különleges barátságáról és egy lakatlan szigeten átélt nagy kalandjáról szól. Premier előtt nézhetjük Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című új filmjét, mely egyike az ősszel legjobban várt új magyar alkotásoknak – a másik a szeptember végén érkező Kút, Gigor Attila acélos thrillere. Szintén magyar vonatkozású őszi bemutató, noha osztrák–német stáb készítette a Mérges Buddha című dokumentumfilmet, melyben láthatjuk, hogyan próbálják a sajókazai Dr. Ámbédkar Gimnáziumban az oktatás és a spiritualitás segítségével csökkenteni a romák társadalmi kirekesztettségét.
 

Családi mozizásra is lesz apropó ősszel, a Gólyák című animációból megtudjuk, miért nem ők hozzák már a csecsemőket – ellenben igen vagány csomagfutárok.Jön a Kubo és a varázshurok a Coraline alkotóitól, egy okos, jószívű japán fiúról, aki szamurájként elesett édesapja után kutat, a gitároskarrierről álmodó kutyus története, a Rock csont, és saját filmet kaptak az égnek álló színes hajú cuki kis Trollok.

A nagy hollywoodi premierek közül elsőként Clint Eastwood legújabb rendezését várhatjuk: a Sully – Csoda a Hudson-folyón főhőse (Tom Hanks) az a pilóta, aki 2009 telén, 155 utassal a fedélzeten mesteri kényszerleszállást hajtott végre egy Jumbo Jettel a Hudson folyóra. Rá egy hétre jön Reneé Zellwegerrel a Bridget Jonesbabát vár, és máris mérget vehetünk rá, hogy a szülőszobán lesz a finálé. Kihagyhatatlan filmmel érkezik Tim Burton: Eva Green, Judi Dench és Samuel L. Jackson a (felnőtt) főszereplői a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című romantikus és lenyűgözően látványos kalandfilmjének.

A katasztrófafilmek rajongói a Mélytengeri pokolt nézve átélhetik a Deepwater Horizon olajfúrótornyot elpusztító 2010- es tűzvészt, a lángok elől pedig olyan sztároknak kell menekülni, mint Mark Wahlberg, John Malkovich és Kurt Russell. Tom Cruise népszerű alteregója, Jack Reacher is újabb akciófilmet kapott, melyet októberben nézhetünk meg, Nincs visszaút címmel. Folytatódik a legendás szimbólumkutató, Langdon professzor története is: a részben nálunk forgott Infernóban az újabb rejtély megfejtéséhez Dante Poklát használja fel a tudós, akit Tom Hanks játszik. Szintén nyomozás közben kerül életveszélybe Ben Affleck, aki egy vállalati titkokra bukkanó, autista irodistát alakít A könyvelő című feszült új thrillerben.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!