Az oktatás színvonala, a családtól való elszakadás, önállósodás, anyagi áldozatok – ezek csak a legfontosabb szempontok, amiket egy diáknak és családjának mérlegelni kell, ha a külföldi továbbtanuláson gondolkodik. Két hasonló képzésre járó, hasonló korú fiatallal beszélgettünk, közülük az egyik az Egyesült Királyságban tanul, a másik pedig Magyarország egyik legnagyobb presztízsű egyetemét választotta.
A külföldi és magyar egyetemek közötti különbségek a diákok tapasztalatai szerint már az első félév után jól látszanak. A Manchesteri Egyetemen tanuló Tóth Bori és a Budapesti Corvinus Egyetem padját koptató Kitzing Lili egyvalamiben teljesen egyetértenek: a magyar felvételi rendszer nem túl igazságos, mert szinte csak az érettségi eredményére épít, vagyis akár egyetlen rossz nap is megpecsételheti a diák későbbi tanulási és karrierlehetőségeit. Emellett minden teljesítményt pontokra fordít át, és egyáltalán nem veszi figyelembe az egyéni motivációkat. Az Egyesült Királyságban viszont nagyon is számít, hogy valaki miért szeretne az adott felsőoktatási intézménybe járni. Minden felvételizőnek írnia kell egy motivációs levelet, amiben erősen ajánlott kerülni a kliséket. Ez nem olyasmi, amit le lehet csórni az internetről: az egyetemek a jelentkező személyiségére, jövőbeni terveire kíváncsiak.
Magolás helyett csapatmunka
Az oktatás pedig az első néhány hónap tapasztalatai alapján sok tekintetben különbözik. Lili azt mondja, a nemzetközi tanulmányok szakon sok volt az olyan alapozó tantárgy, ami nem igazán érdekelte, némelyikről nem is tudja elképzelni, hogyan alkalmazza majd a későbbiekben. A hasznosnak tűnő tantárgyak egy részét pedig szárazan tanították, a magoláson kívül nem nagyon várt el mást az oktató.
„Egy-két olyan tantárgyunk volt, ahol elvártak valamilyen aktív részvételt a diákoktól, de a gyakorlatnak nevezett órák is inkább előadások, csak kisebb közönség előtt. Ezért is csatlakoztam a diákszervezetekhez, mert ott sok mindent gyakorlatban lehet elsajátítani. Pontosan tudom, hogy egy nemzetközi tanulmányok alapdiplomával önmagában nem nagyon lehet mit kezdeni, ezért is keresem a lehetőségeket, hogy más tapasztalatokat is szerezzek” – összegzi az első szemeszter tapasztalatait Lili.
Bori egészen más hozzáállással találkozott Manchesterben, az International Business, Finance and Economics elnevezésű szakon. Ott már az első félévben nagy a hangsúly a csapatmunkán, aktívan részt kell venni a gyakorlati foglalkozásokon.
„Van egy pénzügyi döntéshozatal nevű tantárgyunk, amelynek a gyakorlati óráján a Financial Times gazdasági lap cikkeit tanuljuk meg értelmezni. A cél, hogy az újságból minél gyorsabban ki tudjuk olvasni például a részvények mozgását, és könnyen megtaláljuk a számunkra fontos információkat” – mondja Bori. Emellett a magyar viszonyokhoz képest minden nagyon high-tech, a technikai felszereltség pedig nem öncélú; az oktatók munkáját nagyban meggyorsítja és megkönnyíti, így sokkal több energiájuk marad a diákokkal foglalkozni. A nagy tudású professzorok mellett a gyakorlatokat általában fiatal PhD-hallgatók tartják, akik a kis korkülönbség és hasonló élethelyzet miatt többet tudnak segíteni a diákoknak. Valószínűleg ennek a közvetlenségnek köszönhető az is, hogy senki nem fél segítséget kérni a fiatal oktatóktól, ha éppen problémája van.
Drága mulatság
Ennek viszont ára van, a legnagyobb dilemma az az óriási anyagi befektetés, amit egy angliai egyetem jelent: a tandíj egységesen 9000 font (több mint 3,2 millió forint) évente. „Szerintem ezt az összeget az sem fizeti ki zsebből, aki egyébként megtehetné, mert nagyon jó a diákhitel rendszer. Akkor kell elkezdeni a törlesztést, ha az ember évi fizetése túllépi a 21 ezer fontot, és az a fölötti rész 10 százalékát kell csak befizetni. Ez egy itt dolgozó embernek nem nagy teher. Ez szerencsére nem hárul a szüleimre, hiszen én fogom visszafizetni a hitelt ha már dolgozni fogok” – meséli Bori, aki szerint az is előny, hogy Manchester csak körülbelül másfélszer olyan drága, mint Budapest, és jóval olcsóbb, mint például London. A költségek nagy részét a lakhatás teszi ki, és az első évben még a diákmunka sem járható út, mert nehéz alkalmazkodni az új elvárásokhoz, és rengeteget kell tanulni. Második évtől viszont már szinte mindenki dolgozik, Bori is ezt tervezi, heti 15-16 órában. „Ezzel körülbelül annak az összegnek a harmadát, felét tudom összeszedni, mint amennyit elköltök.”
Közel, és mégis távol
Ugyan nagynak tűnik a különbség, hogy valaki külföldön vagy egy új városban tanul tovább, Lili példája azt mutatja: a vidékről Budapestre költözés a mai sokszor egészen olcsó repülőjegy árak, és gyorsan leküzdhető távolságok miatt nem is feltétlenül kisebb lépés, mintha valaki a külföldet választja.
Ő ugyanis Békéscsabán járt egy közgazdasági középiskolába, és mivel városában nincs felsőoktatási intézmény, nem volt kérdés, hogy költöznie kell, ha tovább akar tanulni. A világ számára is kinyílt a Budapestre költözéssel, rengeteg új barátot szerzett, jelenleg két nemzetközi diákszervezetben is szerepet vállal, konferenciákra jár, szervezkedik. Állami ösztöndíjjal tanul, ami nagy könnyebbség, mert a Corvinuson egy félév 300 ezer forint körül van ezen a szakon, ha angol nyelven tanulna, 500 ezer forint is lehetne a tandíj. Az állami finanszírozásért cserébe alá kellett írnia a hallgatói szerződést, amelynek értelmében a diploma megszerzését követő 20 évben legalább annyi ideig Magyarországon dolgozik, amennyi hónapot a képzésben töltött. Ez nem okozott Lilinek különösebb fejtörést, mert úgy gondolja; néhány évet biztosan fog itthon dolgozni, de ha mégsem, a külföldön keresett pénzből könnyedén visszafizeti majd a képzése költségeit.
„Meglepődtem magamon, mert korábban viszonylag zárkózottnak gondoltam magam, nem szívesen szakadtam ki a megszokott környezetemből. Végül egészen könnyen sikerült barátokat szereznem és a városban is nagyon jól érzem magam” – mesél Lili a beilleszkedésről. Bár a szülői háztól való elszakadás gyakorlati terheit, a lakás körüli teendőket, önfenntartás terheit mindketten megérezték, lelkileg kevésbé viselte meg őket a változás.
„A szüleimmel korábban is nagyon jó volt a kapcsolatom, most is szinte minden nap beszélek velük, és az a furcsa, hogy még talán szorosabb is lett a kapcsolatunk. Sok mindent könnyebb kimondani ilyen távolságból, mint szemtől szemben” – teszi hozzá Bori.
Lili most úgy gondolja, hogy valamelyik nemzetközi szervezetnél, például az ENSZ-nél dolgozna szívesen. Bori pedig úgy képzeli, egy Skandináviában elvégzett mesterképzés után filmproducer lesz, vagy katasztrófák utáni újjáépítések pénzügyi hátterén dolgozik majd. Amiben szinte biztosak mindketten: fognak külföldön dolgozni életük során.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
