Miközben a magyar sajtó hevesen rácsodálkozik az orosz titkosszolgálatok és a magyar szélsőségesek románcára, két balkáni ország is hasonló problémával küzd.

 
Volt már, hogy meg kellett védeni Vucic szerb kormányfőt - Fotó: Dimitar Dilkoff, AFP

Kezdődött azzal, hogy a szerb rendőrség a múlt héten fegyverekkel és lőszerrel teli ládákat talált a Belgrádhoz közeli Jajinciban, Aleksandar Vucic kormányfő szüleinek házától nem messze, egy olyan helyen, ahol a miniszterelnököt szállító konvoj lassítani szokott. A fegyverek a délszláv háborúból származtak. A szerb sajtó merényletkísérletről ír, de maga a kormányfő ezt cáfolta. Belügyminisztere pedig sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta a sajtóban megjelent találgatásokat, amelyek szerint az ügynek köze lehet ahhoz, hogy a szerb hatóságok a héten több embert is őrizetbe vettek egy montenegrói puccskísérlet miatt.

A dél-balkáni államban az október 16-i parlamenti választásokat árnyékolta be, hogy a voksolás előtti napon letartóztattak 20 szerb állampolgárt, köztük az egykori rendőrfőnököt, és azzal vádolták őket, hogy puccsot akartak előkészíteni, és el akarták rabolni Milo Đukanović miniszterelnököt.

Đukanović egy interjúban azt mondta: szerinte az oroszok titokban megpróbálják befolyásolni a választásokat.

A kormányfő korábban is beszélt már külföldi hírszerző szolgálatok aktivizálódásáról. A szerb média a forgatókönyvet is ismerni vélte: a választások után orosz-barát tüntetőkbe lőttek volna bele az oroszok által fizetett szélsőségesek, mindezt azért, hogy káoszt idézzenek elő, és megbuktassák az új, Európa-barát kormányt. Feltéve, hogy ők nyernek.

De nem nyertek. És bár hivatalosan sem az orosz, sem a szerb kormány nem ismerte el, hogy közük lett volna bármelyik eseményhez, Nyikolaj Patrusev, az orosz Nemzetbiztonsági Tanács titkára azonnal Belgrádba utazott, ahol találkozott az ország összes fontos vezetőjével. A találkozókról semmilyen információt nem hoztak nyilvánosságra, de az oroszok jelenléte és aktivitása a térségben már nyilvánvaló.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!