Míg a nyugati társadalmakban, ha kultúrafogyasztásról van szó, két jól elkülönülő csoportot vizsgálnak: az egysíkú (tömegkultúrát fogyasztó), illetve mindenevő (elit) befogadóét, nálunk az előbbi helyett az egyre növekvő nélkülözők kasztját lehet a legpontosabban meghatározni – melybe egyre több korábban egysíkúnak számító fogyasztó is lecsúszik.
Magyarországon a lakosságnak legalább az egynegyede szorul ki teljesen a kultúrafogyasztói körből, azaz egyáltalán nem olvas könyveket, nem jár moziba, színházba, kiállításra, koncertre. „Ugyanis szegények, akik sok minden másban is hiányt szenvednek – mondja Wessely Anna szociológus. – És csak szűken véve a lakosság negyede, talán érdemesebb az országban élők harmadáról feltételeznünk, hogy nincs semmiféle lehetősége arra, hogy a kultúra adta impulzusokhoz jusson.”
„A kultúrafogyasztás egyébként szerencsétlen kifejezés – világosít fel a szakember –, mert a forgalmazás és kereskedelem felől közelít. Csak azt fogja át, amire van adat: nézettséget, látogatottságot, eladott példányszámot, amiből kevés érdemi következtetést lehet levonni.”
Wessely szerint lehet ugyan olyan adatot közölni, hogy a magyarok átlagosan jövedelmük 4 százalékát költik kultúrára, de nem megállapítható, hogy ez sok-e, vagy kevés. A kultúrához kapcsolhatók olyan dolgok is, amelyekhez nem társul üzleti tranzakció, és így nem is kerülnek bele a statisztikákba. „Szélesebb kultúrafogalommal kellene dolgozni – hívja fel a figyelmet a szociológus –, olyasmivel, mint az antropológusok: a nyelvi kifejezőkészség, a tájékozódási képesség szintje, a kreativitás, az, hogy az emberek mennyire képesek a saját helyzetüket átlátni, arról beszélgetni, lehetőségeiket mérlegelni – itt mutatkoznak meg igazán a különbségek.”
Wessely hangsúlyozza, hogy a társadalmi osztályhovatartozás a kultúrafogyasztás tekintetében minden egyéb tényezőt felülír. „Igenis az számít leginkább, hogy polgári vagy munkásosztályról beszélünk-e, még ha ez utóbbi kifejezést nálunk ma már nem szokás is használni.” Persze ezt színezik a demográfiai jellemzők, mint a kor vagy a nem. „Sokan gondolják, hogy a kulturális javakból és szolgáltatásokból kizártak többségét az idős emberek alkotják, ám ez a benyomás csak abból adódik, hogy elöregedő társadalomban élünk, és a népességben magas az idősek aránya. A rendszerváltás óta minden kormányzati szociálpolitika a nyugdíjasokat preferálta a gyerekekkel szemben: nem a nyugdíjasok a legalacsonyabb jövedelmű társadalmi csoport. Megvannak a sajátos fogyasztási szokásaik, és – legalábbis a városokban – megvan az igényeiknek megfelelő kínálat is.”
A kultúrához való hozzáférés az anyagiakon túl a településnagyságtól függően is egyenlőtlen. „Hány olyan település van az országban, ahol a három faluval arrébb lévő diszkó az egyetlen szórakozási lehetőség? – mutat rá a szakember. – Az ilyen helyeken élő embereknek csak a jobb közlekedési infrastruktúra segíthet abban, hogy igényes szórakozási lehetőségekhez juthassanak, ahogy sok egyéb problémájukra is ez jelenthetne megoldást. Továbbá kevés az olyan még megfizethető program, amiért érdemes áldozni, és egyáltalán nincsenek olyan kulturális helyszínek, alkalmak, amelyek például eszközöket kínálnának a munkanélkülieknek a helyzetük értelmezéséhez és megoldásához.”
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!