Nevelőszülőket nevelnek

Bántalmazás, szexuális erőszak, gyermekprostitúció – folyamatos a gyerekkel történő rémtettek lajstroma ma már a médiában is. A gyermekvédelmi rendszer jelen formájában épp azt a védelmet nem képes megadni, amire hivatott. Arról nincs számadat, hogy a mennyire gyakori a nevelőszülőktől elszenvedett testi és lelki terror, miként arról sem, kit és mi motivál abban, hogy jelentkezzen erre a hivatásra. A legújabb törvénymódosítás szerint januártól folyamatosan minden 12 év alatti gyereket lehetőleg nevelőcsaládokhoz kell adni, 2014-től pedig egyetlen ilyen korú gyermek sem élhet intézetekben. Csakhogy még mindig nem tudni, pontosan hogyan oldja majd meg mindezt az állam.

„Az »ősidőkben«, 1997-ben volt 5200 nevelőszülő, ez a szám azóta 200-300 fővel nőtt, míg az ellátandó gyerekek száma megduplázódott, a jövő évig legalább 10 ezerre kellene ezt feltornázni, de nem tudni, hogyan?” – mondja dr. Gyurkó Szilvia, az UNICEF magyarországi vezetője. De nemcsak a létszámmal vannak komoly aggályok, gond van a képzésükkel, na meg az ellenőrzésükkel is.

„A rendszer nem képes már most sem kiszűrni azokat a családokat, ahol a pénzszerzés miatt veszik magukhoz a gyerekeket, ahogy szemet huny a fölött is, hogyha kihasználják, verik, lelkileg bántalmazzák a rájuk bízottakat. De ugyanúgy nincs a rendszer a speciális esetekre felkészülve, a sajátos nevelési igényű, a fogyatékos gyerekek ellátására, de nincsenek például roma szülők sem” – sorolja a gondokat a szakember, aki szerint az tény, hogy az intézeti elhelyezéssel komoly gondok vannak, nem alkalmas a gyerekek nevelésére, de igazán nem tudunk választ adni az oda be, illetve onnan kikerülők helyzetének megoldására.

„A nevelőszülők egy része kiöregedett, szemléletük megcsontosodott, hiányos a képzésük, nem fogadják el, nem támogatják a gyerekek találkozásait, kapcsolattartását a vér szerinti szüleikkel” – ilyen súlyos megállapításokat tett a családjukból kikerülő gyermekek ellátásáról az ombudsman is korábbi jelentésében. Szabó Máté szerint az államnak „világos, következetes, egymásra épülő feltételrendszert” kell előírnia azokkal szemben, akik nevelőszülőnek jelentkeznek, a jelenlegi szabályozás ellentmondásos és hiányos.

Sanyit születése után hagyta édesanyja a kórházban. Először másfél éves korában került nevelőszülőkhöz, addig az akkor még létező csecsemőotthonban várt. Végül 16 éves koráig, nevelőanyja haláláig élt az elvileg ideiglenes családjában. Akkor, nyolc „testvérével” szórták őket szét, ő kollégiumba került, de ahogy emlékszik, nem siratta sokáig korábbi életét.

„Külső szemlélőnek talán emlékeztetett egy családra, de soha sem éreztem semmiféle családias szeretetet, bensőséges légkört. Rideg és személytelen volt minden. Nevelőanyánk szakmailag elért mindent, mint nevelőszülő, otthon mindezt mégsem tudta kamatoztatni” – fest szomorú képet Sanyi, aki épp azért lett szociális munkás és dolgozik ma már a gyermekvédelemben, hogy amennyire lehet, ő megtegye mindazt, amit gyerekként sohasem kapott meg.

A nevelőszülők számára ugyan van bizonyos követelményrendszer, de semmilyen különösebb dolog nem kell ahhoz, hogy valaki vállalja ezt az embert próbáló feladatot. A hivatásos nevelőknek 300 órában, a hagyományos nevelőszülőknek viszont mindössze egy 60 órás képzésben kellene megtanítani azt, miként kezelje profin ezt az érzelmileg meglehetősen bonyolult helyzetet. A szülőknek azt kell megoldaniuk, hogy úgy szeressék ezeket a gyerekeket, úgy teremtsenek számukra családi légkört, hogy tudják: bármikor elvihetik őket.

Mostanában mind többet hallani azokról, akik anyagi okokból vállalnák a gyerekek gondozását. Ez is lehet az egyik oka annak, hogy országosan nagyon eltérő a nevelőszülők aránya: míg a közép-magyarországi régióban, például Budapesten vagy Pest megyében szinte alig-alig találni erre vállalkozókat, addig az alföldi településeken, vagy Borsodban, Baranyában, a Nyírségben, ahol nagy a munkanélküliség, többen vannak. Magyarországon jelenleg 400 hivatásos nevelőszülő és közel négyezer hagyományos nevelőszülő van.

„Jelenleg Budapesten és az agglomerációban van a legtöbb segítségre szoruló gyermek és a legkevesebb segítő család. Itt sokkal inkább van munkalehetőség, nem szívesen vállalkoznak a nevelőszülőségre, míg a déli országrészekben komoly hagyománya van. Önmagában, hogy a pénz is szerepet játszik a kérdésben érthető, hiszen mindenki abból él, a gyerekeket is abból kell majd eltartani, felnevelni. Ez azonban nem azt jelenti, hogy bárki, bárhová fogadhat gyereket. Mi is próbáljuk kiszűrni a súlyos anyagi gondokkal küzdő, esetleg eladósodott családokat a jelentkezők közül” – mondja Báló Ottília, a Fészek Gyermekvédő Egyesület ügyvezetője, akinek a tapasztalatai egészen mást mutatnak a nevelőszülőségről. Szerinte akadhat persze egy-egy negatív példa, de összességében nagyon jó és erős nevelőszülői csapat gondoskodik és figyel ma a kényszerhelyzetbe került gyerekekkel.

„Ha a törvény nem is, a nevelőszülőket foglalkoztató intézmények, alapítványok igenis támaszthatnak magasabb követelményeket. Nálunk van pszichológiai vizsgálat, ragaszkodunk, hogy mindkét szülő vegyen részt legalább részben a képzésünkön és megérezzék, mivel is jár majd az új családtag érkezése” – mondja a vezető, aki szerint egyébként igenis vannak kritériumok. Komoly egészségügyi, szociális és lakhatási feltételeknek kell megfelelni. Báló Ottília szerint az olyan szellemben működő egyesületeknél, fenntartóknál, mint a Fészek, sohasem fordulhat elő, hogy egy-egy kiskorú csak azért kerüljön egy családhoz, mert nincs más. A képzés pedig olyan, amiről mindenki azt mondja: mindenkinek el kellene végeznie, mielőtt akár saját gyereket is vállalna. „Fontos mindenkinek a megfelelő »pótanyukát, pótapukát« megtalálni. Most például egyre több kamasz, illetve egy évnél fiatalabb kisgyerek kerül a rendszerbe, így most a nekik leginkább alkalmas, szükséges megoldásokat kell megtalálnunk” – teszi még hozzá a szakember. Báló Otília szerint sokkal nagyobb gond, hogy most megint nem abba az irányba mennek a dolgok, hogy a kiemelés helyett inkább a család kapjon támogatást, ez lenne ugyanis mindenki számára a legjobb megoldás. „Legelőször a család talpra állását kellene segíteni, tégláról téglára építkezve az érintettek és gyermekvédő szakszolgálatok bevonásával. Az elsődleges cél, hogy a gyermek családban maradhasson, mielőtt elmérgesedne a helyzet a megelőzésben tudnának a szakemberek érzelmi és gyakorlati támogatást adni” – mondja Báló Ottília.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!