Nehézfém, útburkolati és ipari festék, fagyálló, hintőpor, kréta- és téglapor. Ezek mind alkotóanyagai lehetnek a hamis gyógyszereknek. Az illegális termékekre épült üzletág, a gyógyszerhamisítás négyszer jövedelmezőbb, mint a kábítószerbiznisz.

 
Illusztráció: Mariana Bazo, Reuters

Magyarországon több mint 90 millió forint értékű gyógyszert foglalt le a rendőrség a IX. Nemzetközi Pangea akció keretében.

Az Interpol irányításával 103 ország 193 hatósága által végrehajtott akcióban 12,2 millió hamis tablettát foglaltak le, aminek összértéke 53 millió dollár (kb. 14,5 milliárd forint) volt. A hamis gyógyszereken kívül 270 ezer orvostechnikai műszert (fogászati készülék, tiltott sebészeti eszköz) is találtak, 1,1 millió dollár (kb. 297 millió forint) értékben.

Az egyhetes Pangea akció alatt világszerte 393 személyt letartóztattak és 4932 weboldalt felfüggesztettek, ami több mint kétszer annyi, mint tavaly. 2015-ben drasztikusan megnőtt a törvénytelenül működő online felületek száma.

A lefoglalt szerek legnagyobb része daganatos megbetegedések elleni szer, illetve kétes hatású HIV- és cukorbetegséget gyógyító tabletta volt. Az egyhetes akció során Magyarországon több mint 82 ezer darab hamis tablettát foglaltak le, egy személyt őrizetbe vettek, egyet előzetes letartóztatásba helyeztek. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) felhívja a figyelmet, hogy honlapjukon szerepel a legális gyógyszerek és étrendkiegészítők listája. A hatóság a webpatikákon kívül kiemelten figyeli az online apróhirdetéseket és fórumbejegyzéseket. A legális online patikákban csak a nem vényköteles gyógyszerek kaphatók.

Az illegális, hamis gyógyszerek, étrend-kiegészítők évente 250 milliárd dolláros forgalmat generálnak és világszerte több mint 100 ezer ember halálát okozzák. Az ismeretlen összetevők kiszámíthatatlan mellékhatásúak, ezért az ilyen termékek szedése óriási kockázattal jár. Súlyos betegségeket, mérgezést, de akár halált is okozhatnak.

A Pfizer gyógyszergyártó egyik kutatója szerint egy Kínából érkező pirulában emberi magzatok maradványait is megtalálták.

A gyógyszergyártóknak súlyos anyagi kárt is okoznak a hamisítványok, ezért a legtöbb cég – eszközt, pénzt és szakértelmet nem sajnálva – saját nyomozócsoportot tart fenn, FBI-ügynökök részvételével. A potencianövelő Viagra 60 százaléka hamisítvány, emiatt csak Magyarországon a gyártónak egymilliárd forint körüli a vesztesége. Hazánkba az illegális szállítmányok általában a Közel-Keletről, Indiából és Kínából érkeznek légi úton, majd postai csomagként vagy futár által jutnak a megrendelőhöz.

A hamis gyógyszerek listáját a potencianövelők és a „rákgyógyszerek” vezetik, de a recept nélkül kapható allergia elleni gyógyszereket, fogyasztó- és testépítő szereket, illetve az étrend-kiegészítőket is gyakran hamisítják. Nagyjából háromszázezer magyar használja őket. Legkönnyebben az interneten lehet hamis készítményekhez jutni: a WHO szerint az interneten kínált gyógyszerek fele hamis. Magyarországon eddig 37 féle hamis vagy illegális szert azonosítottak, ezek között van olyan fogyasztószer, amely gyomirtót tartalmaz.

Az Interpol az elmúlt öt évben 50 ezer engedély nélkül működő internetes gyógyszertárat záratott be. Tény, hogy a gyógyszerhamisítás és a kábítószer-kereskedelem összefügg, az ezekből szerzett jövedelem nagy részét pedig a terrorizmusba forgatják vissza. Az Interpol adatai szerint a gyógyszerhamisításra szakosodott csoportok 75 milliárd dollárt keresnek évente.


Hogyan ismerjük fel a hamis gyógyszereket?
- Nem azonos a csomagolása, az összetétele, az eredete és a gyártója az eredetivel
- Nincs a dobozon OGYÉIvagy EU-engedélyszám, rossz helyesírású a szöveg
- Nincsenek a dobozon a fenti adatok, illetve hiányzik a magyar nyelvű felirat és betegtájékoztató
- Gyanúsan olcsó
- A tabletta széle töredezett, rosszul olvasható rajta a felirat, nem egységes a színe

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!