Összevisszafogás

Tagadhatatlanul jobb az ellenzék ütemérzéke, mint 2014-ben. Akkor ugyanis a kampány alatt estek egymásnak a balpártok, most viszont még egy évük van rá, hogy rendezzék viszonyaikat. Értsd: összekapaszkodjanak vagy feltrancsírozzák egymást.

Egyelőre épp az utóbbi van soron – az MSZP és a DK ugrott egymásnak. A konfliktus oka az volt, hogy a szocialisták (a Demokratikus Koalíció olvasatában) nem tartották magukat a 2014-es megállapodáshoz, így nem a Gyurcsány-párt emberét támogatták, hanem saját jelölttel álltak elő. Az eredmény: a baloldal bukta a dunaújvárosi képviselőséget, amiből a másodikként végzett DK jött ki jobban, az MSZP jelöltjét a Jobbik is megelőzte. Pedig a számok alapján a győztes fideszes jelöltet egységes fellépés esetén legyőzhették volna, igaz, ehhez a meglepően jól szerepelt PM is kellett volna.

Tanulnak belőle?

Mindenesetre az időzítés tagadhatatlanul a DK-elnökének kedvez: az MSZP épp tisztújító kongresszusra készül. A dunaújvárosi fiaskó viszont a három érdemi jelölt közül rendesen amortizálta Tóbiás József jelenlegi elnököt, aki akaratát a helyi szervezet elnökén sem tudja érvényesíteni: hiába szólította fel távozásra, a dunaújvárosi elnököt szavazással erősítették meg a helyi szocialisták. Úgy tűnik tehát, Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes, illetve Molnár Gyula volt újbudai polgármester között dőlhet el az MSZP elnöki tisztének sorsa, a negyedik indulónak, Szanyi Tibornak jelen állás szerint aligha lesz érdemi beleszólása a küzdelembe. Színezi a képet, hogy miközben Tóbiás esélyeit az összefogás elmaradása miatti dunaújvárosi kudarc látszik lenullázni, az esélyesek közé belépett Harangozó is, az önállóság feltétlen híve, aki jelentős részben Gyurcsány-tagadásra építi mondanivalóját.

Molnár megengedőbb a baloldali összefogással szemben, de ezen nézetei nem biztos, hogy találkoznak az egykor volt nagypártiság attitűdjét levetkőzni képtelen szoci kemény mag tetszésével.

Persze Gyurcsánynak sem mindegy, hogy viszonyul hozzá az MSZP. A DK elnöke általában 10-15 százalékos eredményre is képesnek tartja pártját, ám a kutatások többsége 4-5 százalékra méri rendszeresen a DK-t. (Igaz, a Republikon Intézet friss felmérése a biztos szavazók között 8 százalékot mért Gyurcsányéknak – az e havi adat szokatlanul nagy mozgásokat mutatott, nyolc százalékos csökkenést rögzítettek például a Fidesznél, ám hozzá kell tenni, hogy az elmúlt hónapokban a Republikon a többi kutató cégnél magasabb értéken mérte a kormánypártot.) Gyurcsány most abban bízik, mindenki tanul majd a dunaújvárosi példából. Ő megismételte, amit korábban is mondott: egy közös, új demokrata párt létrehozását tartaná jó megoldásnak, ám a minap az ATV-nek nyilatkozva hozzátette: „ma azt látom legvalószínűbbnek, hogy külön listák lesznek, de az egyéni képviselői helyekben lényegében egyezség lesz”.

Fokozódik a békeharc

Az MSZP elnöksége mellett érdekes harc látszik kibontakozni a szocialista választmány vezetéséért is. A testület élére a jelenlegi választmányi elnök, Botka László szegedi polgármester aspirál egyrészt – ő masszívan Gyurcsány-ellenes –, de Hiller István is ringbe szállt, és kimondottan jók az esélyei. Hiller ambíciója szerint a választmány határozza meg a párt stratégiáját, a napi politizálás lenne az elnök és az elnökség dolga. Információink szerint Hiller együtt tudna működni Molnárral ám az is biztos, hogy a 2014-es összefogás megismétlését határozottan ellenzi, illetve az előválasztásnak (erről később) sem barátja.

A szocialistáknak, mielőtt bármilyen összefogási konstrukcióban gondolkoznának, mindenekelőtt arra kell választ találniuk, mivel szakadnak el 11-12 százalékos támogatottságuktól, illetve miképp csatornázzák be magukhoz a bizonytalanokat.

Az új szavazók megszerzése ügyében az ellenzék pártjai vigyázó tekintetüket az LMP-re vetik: megeshet, hogy Schiffer András távozásával szétcsúszik az örök különállás pártja. A mintegy 4-5 százalékos párt eddig gondosan tartotta a távolságot az MSZP-től, olykor jobban, mint a Fidesztől. Így talán az Együtt áll ma legközelebb az LMP tagságához, következésképpen az Együtt e körben találhat támogatói tartalékokat. Ám üröm az örömben, hogy a szimpatizánsi tábor bővülése nagyban függ a szocialistáktól való viszonytól. Magyarán: ha az Együtt választási szövetségre lép az MSZP-vel, lehet, hogy bukja azokat az LMPs szavazókat, akiknek nézeteiről csak egy dolog állítható biztosan: se a Fideszt, se az MSZP-t, se Gyurcsányt nem akarják.

Azaz összességében a demokratikus ellenzék mindegyik pártjának kihívásokkal teli a helyzete, esetleges együttműködésük dolgában csak annyi tűnik biztosnak: a 2014-es összefogási modellt (miszerint négy pártelnök kampányol kényszerű mosollyal) ki kell kukázni. Ebből értelemszerűen adódna a következtetés, hogy a legmenőbb megoldás egy vegyes párt- és civil-összetételű kampánycsapat felállítása lenne. Csakhogy ennek tagjait legkézenfekvőbben előválasztáson lehetett volna kiszűrni. Bár jobb ötlete azóta sincs senkinek, a múlt idejű fogalmazás azért indokolt, mert a procedúrára már elő kellett volna készülni, ám az előválasztásnak nem híve sem az MSZP, sem a DK. Az előbbi attól fél, hogy megkérdőjeleződik primátusa, az utóbbi attól tart, hogy kiderül: mégiscsak létezik az a támogatottsági plafon a párt fölött.

Szélsőséges néppárt?

Ám a balos csapdahelyzet ellenére legyen az a feltételezés, hogy a demokratikus ellenzék pártjai mégis kimódolják, miképp működhetnének sikerrel együtt. Azonban a kormányváltáshoz nem biztos, hogy ez elég, a mintegy 25 százalékos népszerűséget produkáló Fidesz kigolyózásához szükség van a Jobbikra (többek között ezt pedzegette Gyurcsány Ferenc, illetve Haraszti Miklós is). Tehát arra, hogy a balpártok és a Jobbik megállapodjanak, melyek azok a körzetek, ahol a demokratikus ellenzék nem indít jelöltet az esélyesebb Jobbik emberére, és fordítva.

Egy ilyen, ma nehezen elképzelhető konstrukció könnyen eredményezhet kormányváltást még a jelenlegi, a Fidesz érdekeire szabott választási rendszerben is. Más kérdés, hogy eredményez-e kormányozhatóságot is egyben?

Már csak azért is, mert nyilatkozatai alapján Vona Gábor is kormányzati szerepre készül – ha nem 2018-ban, akkor négy évvel később. Vona kemény kézzel rendezte el a hatalmi viszonyokat a pártban, méghozzá az orbáni egyszemélyi vezetési modell jegyében. Miközben leszámolt belső ellenzékével, ez nem azt jelenti, hogy száműzte a radikálisokat a pártból, csak annyit tesz: a régi szélsőséges politikusokat újakra cserélte, olyanokra, akik készséggel paríroznak.

Ezzel együtt változtatott a párt kommunikációs stratégiáján. A jövőben az elnök konszolidált hangon követel majd rendet és elszámoltatást, míg a radikálisok helyben győzködik majd az embereket. Mindezt annak érdekében teszi Vona, hogy a Fidesz leszakadó hívei a Jobbiknál landolhassanak és lecsipegethesse a baloldali bázis széleit is. De nem csak ezért vet fel kérdéseket egy esetleges baloldal-Jobbik együttműködés.

Az egyik lehetséges forgatókönyv szerint ez az összekapaszkodás csak átmeneti lenne, addig tartana, amíg közös erővel felülírják a Fidesz jogszabályrendszerét, eltakarítják a fideszeseket a kormányzást blokkolni képes pozíciókból, majd ezt követően feloszlatják a parlamentet, és jönnek a boldog demokratikus választások, ahol a meggyengített Fidesz mellett a baloldal és a Jobbik immár egymás riválisaiként kampányolnának. Csakhogy mi garantálja, hogy a Jobbik önként eldobja kormányzati pozícióit? És igen, adott hozzá a zsarolópotenciálja, hogy rákényszerítse akaratát „szükségszövetségeseire”, ugyanis rendelkezésére állnak azok a csapatok, amikkel uralhatja az utcát.
A másik kétség, hogy mennyire sikerül mozgósítani a balos, illetve a jobbikos szavazókat, hogy a pártok közötti megállapodás értelmében az „ősellenség” jelöltjére szavazzanak.
A harmadik visszásság, hogy senki sem tudja, hogy valóban tétre élezett helyzetben a bizonytalanokhoz zsilipelő kiábrándult Fidesz-szavazók nem térnek-e vissza anyapártjukhoz, illetve a baloldal felé nyitó bizonytalanokat
nem riasztja-e el a Jobbik.
A negyedik dilemma pedig az, hogy mit szól mindehhez az EU, hiszen az európai közösségnek borsózik a háta a szélsőséges formációtól.

Jelenleg úgy áll tehát, hogy a Jobbikkal nem célszerű összefogni, de nélküle nem lehet kormányt váltani. És azt sem tudja senki, hogy oldja meg a baloldal saját világában az összefogási mutatványt. És most a ciklusnak épp a felénél tartunk.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!