Teljesen esélytelenek voltunk - A teljes interjú a lemondott gimnázium-igazgatóval

– Miért hagyja ott az iskolát?

– Szerintem nincs semmi meglepő a döntésemben, 2012-ben, amikor negyedszerre pályáztam az igazgatói posztra, egészen más volt az oktatási környezet, nagyfokú volt az iskolai autonómia és az igazgatóknak még munkáltatói jogkörei voltak. Én azt a feladatot vállaltam. Azóta az iskolai autonómia gyakorlatilag megszűnt, az igazgatók jogkörei pedig teljesen leszűkültek. Az előző 15 évben olyan kreatív munkát tudtam végezni, amelyben a saját elképzeléseim érvényesülhettek a kollégáimmal való együttműködésben, a tantestület irányításában, az új pedagógusok kiválasztásában. Úgy érzem, hogy én ezt elég jól tudtam csinálni, és hasonló szellemben szerettem volna végezni a munkámat a következő ciklusban is, a Berzsenyiből szerettem volna nyugdíjba menni. Most azonban adminisztratív, végrehajtói szerepe van az igazgatóknak, ami tőlem teljesen idegen.

– Ez már így volt az elmúlt két tanévben, miért pont most állt fel?

– Nem akartam csapot-papot itthagyni, nekem az édesgyermekem a Berzsenyi, ezért nem tehettem meg, hogy egyik napról a másikra lelépek. Úgy érzem, most van az a pillanat, amikor a kollégáim, az igazgatóhelyettesek alkalmasak és felkészültek arra, hogy továbbvigyék azt, amit elkezdtünk és együtt építettünk. Most nyugodt szívvel hagyom itt az iskolát, mert amit én megtehetnék, azt ők is meg tudják tenni.

– Mit szóltak a kollégái a bejelentéséhez?

– Én nagyon tudatosan előkészítettem ezt a dolgot. A tavalyi évben már tulajdonképpen a helyetteseim irányítottak, én csak „vésztartalékként” voltam jelen, a végső döntéseket ugyan én hoztam meg, de az ő javaslataik alapján. Amikor kiderült, hogy ezt miért csinálom, az első helyettesem igencsak meglepődött és marasztalni próbált. A tanévzáró értekezleten jelentettem be a döntésem, addig nem akartam megzavarni a munkát, de azt hiszem a megdöbbenés mellett teljesen megértették az érveimet.

– 2012-ben, amikor újra pályázott az igazgatói posztra, már lehetett látni, hogy milyen irányba mennek a dolgok az oktatásban.

– Nem teljesen. A köznevelési törvény vitájakor még szó sem volt központosításról. Amit végül elfogadott a parlament, egészen más volt, mint amiről az előzetes tervezetek szóltak. Szakszervezeti vezetőként sok vitán részt vettem, és rengeteg olyan fórum volt, ahol kormánypárti oktatáspolitikusokkal teljes egyetértésben javasoltunk változtatásokat. Nem lehetett előre látni, hogy a dolgok végül ilyen irányba mennek az iskolai autonómia ügyében.

– Mi volt az utolsó csepp a pohárban?

– Számomra teljesen vállalhatatlan volt, ahogy a nyugdíjasokkal bántak. Ha akkor rögtön felálltam volna, nehéz helyzetbe hoztam volna az iskolát, de akkor határoztam el, hogy nem töltöm ki a mandátumomat. Olyan kollégákat hoztak megalázó helyzetbe, akik az életüket áldozták a tanításra és a gyerekekre, mégis nekik kellett kérvényezni, hogy tovább dolgozhassanak. Ez nagyon megviselt, de ami sokkal fontosabb, a nyugdíjas pedagógusokat is megviselte. Ilyet nem lehet csinálni emberekkel, pláne nem olyanokkal, akik hosszú évtizedek óta kiválóan végzik a munkájukat, és rajonganak értük a gyerekek. Igazából ők tesznek szívességet, hogy még tanítanak.

– Nem tart tőle, hogy kinek a kezébe adja a minisztérium az iskola irányítását a jövőben?

– Most az első helyettes fog megbízott igazgatóként dolgozni, egészen addig, amíg le nem bonyolódik a pályázat. Reményeim szerint belső embert választanak majd az iskola élére, és mehet minden tovább a maga útján. Egy iskola azért nem azonos az igazgatóval, hanem csapatmunka, a csapattagok pedig ott vannak, teszik a dolgukat. Ez egy nagyon jó, összetartó, toleráns és együttműködő tantestület, amit teljesen áthat a gyerekek szeretete, és a szülői háttér is remek. Ha hagyják, hogy csinálják, amit eddig is, akkor minden rendben lesz.

– Szakszervezeti vezetőként hogy látja, lehetett volna másképp csinálni a dolgokat, határozottabban fellépni az oktatás centralizálásakor?

– Teljesen esélytelenek voltunk. A szakszervezetek akkor tudnak hatékonyan fellépni, ha tömegek vannak mögöttük. Ha ezek a tömegek képesek megfogalmazni az akaratukat, és ezért tenni is hajlandóak. Ez nem történt meg. Tudomásul kell venni, hogy ha egy parlamenti választáson ilyen erőviszonyok alakulnak ki, és még az ellenzék sem tud hatékonyan fellépni bizonyos ügyekben, akkor a szakszervezetek is tehetetlenek.

– Ezek szerint a pedagógusok nem voltak elég egységesek?

– Igen, ezt lehet mondani. Azt azért tudni kell, hogy a korábbi kormányzat alatt is voltak megszorítások. A Medgyessy-kormánynak volt egy nagyon jelentős intézkedése, a pedagógusbérek rendezése. De utána a közvélekedés alakult ki, hogy ez vitte gazdasági csődbe az országot, és ebben a mostani ellenzék is benne volt. Pedig az egy nagyon jelentős lépés volt, nem csak a fizetések miatt, de újra vonzóvá vált a tanári pálya. Később, már az előző kormány alatt mégis elkezdődött a pedagógusok helyzetének romlása, az iskolák legatyásodása.

– Nem tartja utólag hibának, hogy nem volt egy sztrájk az iskolák államosításakor?

– Sztrájkra többször lett volna alkalom és ok, már a kilencvenes évek első felében is. De ezzel kapcsolatban van a pedagógusokban egy olyan alapvető kifogás, hogy nem hozhatjuk a gyerekeket rossz helyzetbe, az a dolgunk, hogy ellássuk őket. Nem tudom, hogy ez ok vagy ürügy. Ugyan ezzel én alapvetően egyetértek, csak éppen azt kellene mérlegelni, hogy a sztrájk egy ideig rossz a mostani generációnak, de lehet, hogy sokat javít az utána következők helyzetén. Ha nem sztrájkolok, akkor végül is nem okozok gondot a mostani gyerekeknek, de a következőknek sokkal rosszabb lesz. A pedagógustársadalom mindig ez utóbbi megoldást választotta, és nem is hiszem, hogy egyszer csak kicsordul a pohár.

– Most hogyan tovább?

– Franciaországban, Strasbourgban fogok tanítani. Többször tartottam ott igazgatói képzéseket, őket nagyon érdekli az iskolai autonómia kérdése. Ők ugyanis kicsit fordított helyzetben vannak, mint mi most. Náluk ugyanis tradicionálisan egy hasonló rendszer működik, mint amit most nálunk a KLIKkel bevezettek, de ők menekülnének belőle. Itthon a korábbi rendszer egészen korszerű volt az autonómia szempontjából, azok az iskolák, amelyek tudtak élni a szabadságukkal, nagyon jó eredményeket tudtak elérni. Jobban örültem volna, ha a felgyülemlett tapasztalataimat Magyarországon tudtam volna hasznosítani, de itthon nem találtam olyan közeget, ahol igényelték volna.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!