Az akut tűhiány, amelyről az elmúlt hetekben bőségesen cikkezett a sajtó, csak a jéghegy csúcsa – figyelmeztetnek a szakemberek. A kormány drogpolitikája, amelyet az ellátórendszer leépítése, a prevenciós programok megszüntetése, a kutatások teljes hiánya, és elfogadott drogstratégia híján leginkább a totális káosz jellemez, katasztrofális következményekhez vezethet – és nemcsak a drogfogyasztók körében.
Az egyre terjedő intravénás dizájnerdrog-használat és a tűcsereprogramok leállása robbanó elegyet alkothat – nyilatkozta nemrégiben az ATV-nek Sárosi Péter, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) drogpolitikai szakértője. Míg egy heroinhasználó naponta 4-5 alkalommal lövi be magát, a rövidebb hatású dizájnerdrogok akár 10-20 szúrást is igényelhetnek. És emellé egy másik számadat: a második legnagyobb forgalmat bonyolító VII. kerületi Artéra Alapítvány 2011-ben 100 ezer steril tűt osztott ki, tavaly már csak 6 ezer darabra volt pénz, idén pedig már ki sem nyitott az iroda. „Ha kevesebb a tű a forgalomban, de nagyobb a tűigény, abból ki lehet kalkulálni, hogy megosztják egymással a tűket az emberek, ez viszont óriási kockázatot jelent” – mondja Sárosi. Abba pedig jobb bele sem gondolni, hogy a korábban cserére bevitt tűk, a sokszoros használat után hol lehetnek – nagyon jó esetben a kommunális hulladékgyűjtőkben. Az intravénás drogfogyasztók körében törvényszerűen növekvő fertőzések bármikor elérhetik a társadalom egyéb rétegeit.
A civil szervezetek már a tavalyi év során többször jelezték, hogy nagy a baj, sorra állnak le a tűcsere- és egyéb alacsony küszöbű (azaz a klienstől absztinenciát nem elváró) programok, melyek az egyetlen kapcsolatfelvételi lehetőséget jelentik a legproblémásabb droghasználó réteggel. Idén januárban tűzoltásképpen 6 millió forintot ítélt a tárca a tűcsereprogramoknak, de a január 18-i határidő elteltével sem utalta át a pénzt. Az összeg egyébként csupán pár hónapra lesz elegendő, egy-egy tűcsereprogram 100 ezer forint körüli összeghez juthat majd így. A szakma által több ponton megkérdőjelezett tűdepó, azaz központi elosztású program sem jelent valódi megoldást. A további támogatásokról semmi hír, annyit lehet tudni, hogy a költségvetésből 310 millió forintot különítettek el a kábítószer-politikával kapcsolatos feladatokra. Ez egyharmada a 2010-es költségvetési tételnek.
„A kormány mulasztásos jogszabálysértésben van, mert akadályozza az érvényben lévő nemzeti drogstratégia megvalósítását, többek között forráskivonással” – mondja Topolánszky Ákos drogszakértő. A tárca nem fogadja el az említett stratégiát, újat viszont nem alkotott.
Az Európai Unióban (Ausztriát leszámítva) nincs, mert nem is lehet olyan állam, amelynek nincs érvényes drogstratégiája. A legutóbb elfogadott dokumentumot 2009-ben alkották, és ezt egyelőre nem helyeztek hatályon kívül – legalább is közjogi értelemben. A két éve gyakorlatilag félresöpört, 2009-ben még teljes szakmai és politikai egyetértéssel elfogadott drogstratégia az első Orbán-kormány 2000-ben 10 évre elfogadott stratégiájának szellemi örököse volt, így annak kritikája az első Orbán-kormány kontinuitását kérdőjelezi meg – mondja a szakember, aki államtitkár-helyettesként, majd a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet igazgatóhelyetteseként mindkét korábbi stratégia megalkotásában jelentős szerepet játszott. „A rendszerváltás óta a 2000-es volt az egyetlen olyan stratégia, amely teljes tervezett időtartamában érvényben volt, amelyet kormányokon átívelően mind a szakma, mind a politika elismert. Szakmai probléma nem lehetett az új, a 2009 végén elfogadott dokumentummal sem, a legnagyobb baja valószínűleg az volt, hogy a Bajnai-kormány idején született (hiszen az előző akkor járt le), de nem politikai megrendelésre.”
A 2011-re beharangozott új nemzeti drogstratégia tavaly sem készült el, a kormány már két alkalommal „dobta vissza”, nem tartotta alkalmasnak tárgyalásra, most pedig arra való hivatkozással hárítja a kérdést, hogy a szociális területek átfogó szabályozása készül.
Az eddigi tervezetekből, és a tárca nyilatkozataiból az már sejthető, hogy a KDNP felügyelte terület teljesen új irányt kap, melynek alappillérei a felépülésközpontú szemlélet és az absztinencia. Egy másik megállapítás alapján a stratégiának a drogot nem használó többséget kellene védenie. „Olyan ez, mintha a rákstratégia nem a rákosokra, hanem az egészségesekre fókuszálna” – ironizál Topolánszky. Az mindenesetre már most látszik, hogy mely terület szenvedi a legnagyobb veszteségeket: a közegészségügyi szempontból legkritikusabb ártalomcsökkentésé, amelyet a KDNP-s tárca morális okokból számol fel. Míg Téglásy az említett tévéműsorban a korábbi drogpolitika következményeként felrótta a hepatitis C-s fertőzések terjedését, az általuk kijelölt út a romániai vagy oroszországi járványokhoz hasonlót idézhet elő Magyarországon. Szintén puszta vádaskodásnak tűnik részéről a kipróbálás életkorának lejjebb tolódása, illetve a droghasználat terjedése (melyeket szintén a korábbi drogstratégia számlájára ír), hiszen ezeket egyetlen kutatás sem igazolja, tekintve, hogy háttér hiányában lényegében megszűntek a reprezentatív felmérések a területen.
Ahogy forrás hiányában sorra halnak el a prevenciós programok is. A Magyar Drogprevenciós és Ártalomcsökkentő Szervezetek Szövetsége által végzett felmérés szerint 2011–12-ben tagszervezeteik közül 49 programnak ítéltek oda támogatást, közülük azonban mindössze 13 kapta meg ténylegesen a megítélt összeget. Ennek köszönhetően teljesen leépül a megelőzésre szakosodott hálózat, amit tovább súlyosbít a rendszer azon sajátossága, hogy a civil szervezetek helyett az iskoláknak kell pályázniuk, jobban mondva az államosítás következményeképpen a tankerületek igazgatóinak. Megszűnt a nagy iskolai prevenciós pályázati alap is, amely az elmúlt tíz évben jelentős mértékben érte el a fiatalokat, nagyrészt megalapozott prevenciós beavatkozásokkal. A tárca beszél a megelőzés fontosságáról, de egyedül hagyja a fiatalokat: felnő egy olyan generáció, amely semmiféle tájékoztatást nem kap a drogokról, így sokszorosára emelkedhet a potenciális fogyasztók száma.
A helyzet súlyosságáról az a jelentés is beszámolt volna, amelyet a szakemberek az Európai Bizottság számára készítettek tavaly novemberben, a kompromittáló oldalak, Paksi Borbála 24 ezer karakternyi szövege viszont eltűnt a kiküldött dokumentumból. Ahogy például az a rész is, amely az utógondozás hiányosságaira hívja fel a figyelmet.
„Míg a szaktárca a már említett, új szemléletű, teljes felépülésközpontú drogpolitikáról beszél, ma, ha egy drogfogyasztó le akar állni, kevés olyan kórházi osztály van, amely egyáltalán befogadja – mondja Sárosi Péter. – Tehát a rehabilitációig sem jut el.” Mint ahogy egyre megoldhatatlanná válik a büntetés helyett választható elterelés is, vannak helyek, ahol várólistára kerülnek a(z általában marihuána-fogyasztásért) eljárás alá vont személyek.
A problémák fő forrása a fejetlenség és a szakma teljes negligálása. A drogterület maroknyi csapattal az Emberi Erőforrások Minisztériumában eddig az Ifjúsági Osztályához tartozott, a legújabb hírek szerint – talán a Téglásy Kristófot ért szaporodó támadások és médiafigyelem miatt, hogy felelősségi területet találjanak az új vezetőnek – viszont átkerül a Sportért Felelős Államtitkársághoz, Kiss Norbert helyettes államtitkár kezébe, aki a héten gesztusértékűnek szánt látogatást tett a Kék Pont tűcsereállomásán. A szakmát valószínűleg ott sem látják majd szívesen, az eddig a civil szervezetek delegáltjaival működő Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság tárcaközi szervvé válik, csak politikai szereplőkkel, az egyébként a drogterület ellátásának 90 százalékát lefedő civil szakmai szervezetek a Kábítószerügyi Tanácsban kapnak majd helyet más egyéb „érintettekkel”, például a polgárőrökkel.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!