A kockás inges és az esernyős forradalom nem kedvez a szakszervezeteknek. A hivatásos érdekvédők egyelőre nem tudnak mit kezdeni a formálódó elégedetlenséggel. Villáminterjú Kiss Ambrussal, a Policy Agenda vezető elemzőjével.
– Bár a profi szakszervezetek ott sertepertélnek az oktatási tüntetések körül, szerepük mégsem meghatározó. Mi hiányzik: az erő, a kompetencia vagy az eltökéltség?
– Talán mind a három. A szakszervezetek tagsága is elégedetlen a jelenlegi helyzettel, ezt mutatja, hogy mindkét nagy pedagógus-szakszervezet megcsinálta a maga sztrájkbizottságát – régóta tárgyalnak a kormánnyal, kevés eredménnyel. Az érdekvédőknek végül dönteniük kell: beállnak az utcai tiltakozók mögé, vagy tovább tárgyalnak.
– Alkalmas a jelenlegi szakszervezeti struktúra arra, hogy adott esetben politikai változást is kikényszerítsen egy szakmai ügy – most épp az oktatási reformok – mentén?
– Teljességgel alkalmatlan, mégpedig azért, mert nem akcióképes. Ha egy országos konföderáció úgy dönt, hogy megmozdítja a tagságát, képtelen közvetlenül megszólítani az egyszeri szakszervezeti tagot. Csak millió áttéten kérdezheti meg még azt is, hogy egyáltalán hajlandó-e tüntetni vagy beszüntetni a munkát. Egy ágazati szakszervezet valamivel gyorsabban képes reagálni, ám így is túl lassú: egymagában a Pedagógus Szakszervezet sem volt képes egy látványos, hatékony akciót végrehajtani. És hiába szakszervezeti tag a vasúti dolgozók mintegy 70 százaléka, még ez a szektor sem képes kellő nyomást gyakorolni a kormányra. Nem véletlen, hogy gyenge bérmegállapodást kötött az idén is.
– A hatályos sztrájktörvény nem segít abban, hogy a közszférában dolgozók szembemenjenek a munkáltatóikkal.
– A Fidesz egyik első intézkedése volt 2010-ben a sztrájktörvény szigorítása. Lényege, hogy amennyiben közszolgáltatásról van szó, meg kell állapodni az úgynevezett elégséges szolgáltatásról. Ha ez nem sikerül, akkor a bíróság dönthet a sztrájkról. Ez sokszor hosszú és bonyolult folyamat, és nyilván káros, amikor van egy felbuzdulás, egy sztrájkhajlandóság. De az is igaz, hogy a szakszervezetek még nem nagyon vittek végig ilyen kezdeményezést. Egyetlen esetben, a szociális ágazatban fordult elő, hogy a bíróság a fenntartó ellenében szabályosnak mondta ki a munkabeszüntetést, de az ágazatot képviselő szakszervezetek végül nem éltek ezzel a lehetőséggel. Vagyis eddig senki nem tette próbára az új sztrájktörvényt.
– Most sem sztrájkról, hanem polgári engedetlenségről lenne szó, legalábbis erről beszélt Pukli István. Vagyis újra bebizonyosodhat, hogy a szakszervezetek a maguk módján és erejéből képtelenek reagálni a helyzetre.
– Abszolút látszik ennek a veszélye. A szakszervezetek igen óvatosan nyilatkoznak ezekről az általuk „vad sztrájknak” nevezett formákról, miközben nem tudnak vagy nem mernek alternatívát kínálni. Csak követik az eseményeket, nem alakítják azokat. Bármi is lesz ennek a mozgolódásnak az eredménye, abból a szakszervezetek nem jöhetnek ki jól. Ha a három magánszemély által bejelentett polgári engedetlenségi mozgalom sikeres lesz, az azt bizonyítja majd, hogy a szakszervezetek nélkül is lehet eredményt elérni, sőt leginkább nélkülük lehet. Ha pedig kudarcot vallanak a civilek, akkor azt fogják mondani az emberek, hogy lám-lám, a szakszervezetek eddig sem csináltak semmit, és most sem lehetett számítani rájuk. Az egyetlen értelmes lehetőségük felülni a hullámra és látványosan segíteni. Mert a képességük és az infrastruktúrájuk adott. Ám ha közben kommunikálnak a médiában, akkor a sikerből sem profitálnak, és a kudarc is az ő fejükre hullik vissza.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
