Izomból nem megy
- A hagyományos párkereső irodáknak nem konkurenciái a netes társkeresők
- Bár sokat tehetünk azért, hogy legyen párunk, leginkább a szerencsén múlik
- Kánya Kata húsz év alatt több száz párt hozott össze, szerinte a legnagyobb baj, hogy a szerelmet keresők az ismerkedésre is fogyasztásként tekintenek

 
Kánya Kata


– Megfejtette már a sikeres pártalálás titkát?

– Eleinte hályogkovácsként működtem, aztán több iskolát, tanfolyamot (párterápia, párkapcsolati coaching) is elvégeztem, hogy profi módon tudjak segíteni a hozzám fordulóknak. Ez egy felelősségteljes munka, amihez tanulni kell és tudni a határokat. Vannak olyan problémák, amik pszichológust vagy más szakembert igényelnek. Halat és hálót is adok az embereknek: vannak, akik éhen halnának, mielőtt megtanulnak halászni. Picit tudok állítani a paramétereken, ahol kell és lehet, hogy nagyobb legyen az esély megtalálni a megfelelő párt, de általánosan működő recept nincs. Nagyjából 20 százalékot számít, hogy valaki alkalmas-e társnak, ugyanennyit, ha mindent megtesz, hogy legyen párja, a többi 60 százalék viszont a szerencsén múlik.

– Van, aki nem alkalmas társnak?

– Sokan, mert például húznak egy olyan problémát, traumát magukkal, amiről lehet, hogy nem is tudnak, de korlátozzák az ismerkedést. Intő jel lehet, ha ismétlődnek a hasonló típusú kudarcok, ha mindig megcsalják, ha mindig aláválaszt stb. Volt egy hölgy, aki arra panaszkodott, hogy néhány hétnél tovább nem tartanak a kapcsolatai. Órákig beszélgettünk, nem találtam semmi „különöset”.
Aztán megkérdeztem tőle, mi a legrosszabb élménye a férfiakkal kapcsolatban? Rávágta: az, mikor megerőszakolták… De nem volt hajlandó erről tovább beszélni, hárított. Ez innentől már egy szakember kompetenciája. A szülőkkel való kapcsolatnak látszólag nincs köze a későbbi párkapcsolatokhoz, pedig nagyon is kihat rá. Sokan ezt sem hajlandóak tudomásul venni. Ha például valaki mindig nős férfival vagy férjes asszonnyal jön össze, az hárítás, felelősségeltolás, nem fogható a „karmára”. Gyakori, hogy valaki szerint a másik nem minden tagja hülye, szemét, árad belőle a gyűlölet, azzal én megint csak nem tudok mit kezdeni.

– Kikből áll egy hagyományos társkereső iroda vendégköre?

– Ahogy a lakosság körében, úgy nálunk is: 60 év fölött ötször annyi a nő, mint a férfi, de nem lehet kategorizálni a vendégeket. Nyolc általánost végzett és nagydoktor is van. Jött hozzám egyszer egy férfi, aki nem hozott fényképet magáról, de volt nála egy 100 leggazdagabb kiadvány, amiben szerepelt, így megoldódott a fotó kérdés. Szóval mindenféle ember van, és ez a jó. Az offline irodáknál lehet, hogy kevesebb a tag, viszont mindenki az, aki. Nálam egyetlen feltétel, hogy függetlennek kell lenni. Ami probléma: a piacon lévő irodák nagy részét sajnos nem szakemberek irányítják. A legszembetűnőbb változás pedig, hogy az elmúlt öthat évben megjelentek a huszonévesek, ez régen elképzelhetetlen volt.

– Azt gondolnám, ők inkább a Tinder telefonos alkalmazással vagy netes társkeresőkön próbálkoznak.

– A fiatalok, mondjuk 40 éves korig könnyebben jönnek az irodába, mert nekik ez olyan szolgáltatás, mint mondjuk a pizzafutár, a 60-asok nem így szocializálódtak, ők nehezebben nyitnak. Nem konkurencia nekem sem a netes, sem az okostelefonos társkereső.
Nálunk vannak programok: beszélgetések, kis koncertek, előadások, egy háromezer kötetes könyvtár, ingyenes stylist és életmód-tanácsadás. Van, aki azt mondja, hogy csak világhálón keresgél, de van, aki pont ott nem, mert gyanakvóbb, nem annyira laza vagy rossz tapasztalatai vannak. Van, aki minden lehetséges fórumon próbálkozik, nyilván neki van a legnagyobb esélye.

– Miért nehezebb ma párt találni, mint 10-15 éve?

– A fogyasztói társadalomnak az egyedülálló ember a jó, hiszen akkor minden háztartásban van külön mosógép, tévé stb. Ez a szemlélet átszűrődik a magánéletünkre is. A „ne javítsd meg, hanem vegyél újat” elv meglátszik a válások emelkedésében is: minden második házasság felbomlik. Sokan meggondolatlanul dobják a kukába az életüket. Volt, hogy én „beszéltem rá” a feleket, hogy maradjanak együtt.
Nagyobbak az elvárások, miközben egyesek teljes önképzavarban vannak. Bejön egy 60-as, otthonülő hölgy húsz kiló plusszal és azt mondja, egy olyan sportos férfit keres, akivel meg lehet jelenni. Megkérdezem tőle, hogy oké, de te mit sportolsz? És akkor jön a hümmögés.
Ma frusztráltabbak az emberek: már az első randin tudni akarják, kellenek-e a másiknak, lesz-e ebből valami vagy sem. Instant, rohanós kapcsolatokba mennek bele, görcsösen, célirányosan ismerkednek, holott ez pont nem az a műfaj. Ez nem egy 38-as piros tűsarkú, ami ha nincs az egyik boltban, azonnal továbbállok. Fontos, hogy a múlt lezárt legyen, hogy tudjunk egy emberhez kapcsolódni. Fontos a reális önkép, hogy ne értékeljük se alul, se túl magunkat és hasonló pozíciójú, képességű társat keressünk.

– Az irreális reklámok irreális vágyakat szülnek?

– Torz kép alakul ki az emberekben, amikor 20 éves photoshopolt hölgyek hirdetik a ránctalanítót, illetve huszonéves kigyúrt fiúk az alsónadrágot. A reklámok az elérhetetlen vágyakról, idolokról szólnak, hiszen az odavezető úton költöd a pénzt, de te sosem leszel olyan, mint a plakátmodellek (akik az életben persze szintén nem úgy néznek ki, mint a fotókon), ez a folyamat pedig óriási kisebbségi érzést generál nőkben és férfiakban egyaránt. A metakommunikáció adja a rólunk alkotott kép 90 százalékát, amit mondok, az csak öt százalékot „számít”. A torzult önkép és vágy miatt vagy azt üzenem magamról, hogy úgysem kellek, vagy túlkompenzálok és eljátszom a királylányt/királyfit.

– A siker vagy a kudarc gyakoribb?

– Attól függ, mit tekintünk annak. Szerintem az is siker, ha eljön ide valaki és két hét múlva vesz, mondjuk, egy új blúzt, mert hosszú idő után végre randevúja lesz, hiszen ez azt jelenti, hogy megmozdult az élete. Sokaknak elég egy lökés, amitől elkezd zsizsegni, változni. A változás pedig változást szül. Attól, hogy valaki társkereső élethelyzetben van, nem jelenti azt, hogy az év 365 napján társkereső a lelkiállapota is. Márpedig ez izomból, nyomással, erőlködve nem megy. Ezért döntöttem úgy, hogy nálam nem jár le a tagság.

– Ön ismerkedne társkereső irodán keresztül?

– Problémamegoldó alkat vagyok: konvertáljuk feladattá, és oldjuk meg. Biztosan ismerkednék ilyen módon is. Azt veszem észre, hogy bár nem ciki, de a legtöbben mégis kitalálnak valami fedősztorit a megismerkedésükre, nem vállalják, hogy irodán keresztül találtak egymásra.

– Nem illúzióromboló a „tudatos” társkeresés?

– Mi a fontos, hogy romantikusan véletlenszerű legyen a megismerkedés, vagy hogy legyen egy társ, akivel majd romantikázhat? Nem von le a kapcsolat értékéből a találkozás módja. A világ nem kedvez a párkapcsolatoknak, tehát kezünkbe kell venni a sorsunkat és elindulni széllel szemben.


+1 kérdés
– Valentin-nap táján megnő a tagságot kérők száma?
– Lehetetlen statisztikát mondani, van, amikor a február erős, máskor a május. Pont olyan kiszámíthatatlan, mint maga a szerelem. A „mikor, miért, kivel” teljes talány, ettől ilyen izgalmas.
 

A hagyományos társkeresők mellett virágoznak az extra igények alapján pártaláló irodák, internetes oldalak. Már nemcsak különböző vallási irányzatok híveinek és a vallástalanoknak van saját „híveiket” tömörítő társkeresője, hanem létezik csak szüzeknek, csak vegáknak szóló, illetve csak gyerekesekre vagy éppen gyermektelenekre szakosodó, sőt börtönviselteknek létrehozott oldal is. Néhány éve még működött a kifejezetten ronda emberek számára alapított társkereső is. Ma pedig már találhatunk párt egy olyan telefonos alkalmazás segítségével is, ami azokat az embereket hozza össze, akik ugyanazt utálják, legyen az film, zene, étel, szokás vagy éppen egy politikus.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!