Csellengőkből magántanulók

A bliccelők máris megtalálták a kiskaput: kérelmezik, hogy magántanulók legyenek. Lusta napsütésben sütkérezik a hevesi Dankó utca. A járdaszegélyen egy tizenhat éves kismama fürdeti arcát a napsugarakban. Brigi a nyolcadik hónapban van, arcát a várandósok szégyellős mosolya színezi. A leányzó boltos akart lenni, de nyolcadikos korában teherbe esett, így aztán magántanuló lett. Nem ment be vizsgázni, meséli, de mégis átengedték. A kicsi apjával már nincsenek együtt, a fiú ennyit közölt a terveiről: „Megy a gyerek az intézetbe, ha megszületik!” A ráérős hevesiek közt hamarosan parázs vita kerekedik arról, vajon szükséges vagy szükségtelen rossz-e a tanulás. – Hiába szerzünk szakmát, úgysem megyünk vele semmire. A hátunkon van a C betű! – ebben egyetért a hevesi romák többsége. Egyikük sorolja milyen szakmákkal nem megy semmire évek óta: festő-mázoló, esztergályos, faipari megmunkáló bizonyítványa van, sőt a parkgondozóit is megszerezte. Egy idősebb férfi, aki Jenő bá néven mutatkozik be, és végzettségként az Élet Egyetemét jelöli meg, „tudományos alapossággal” fejtegeti, miért kárba veszett befektetés a romák iskoláztatása: – Akkora itt az előítélet, hogy baltát akaszthat rá. Segédmunkásnak veszik fel legfeljebb az érettségizett cigánygyereket, akkor meg mi a fészkes fenének erőltetik ezt a továbbtanulást?! Mit tudunk csinálni, csak a családi pótlék a megélhetésünk! – tárják szét kezüket sokan. Ezért is zavarta meg az élet szokásos menetét, hogy ezentúl a sok igazolatlan hiányzás miatt elvonhatják az iskoláztatási támogatást. Több tucat levél gyűlt már össze a hevesi városházán, az ügyfélszolgálati és okmányiroda vezetőjének asztalán. Az iskolák sorra jelentik, melyik tanulójuk hiányzott igazolatlanul 10, 30 vagy már 50 órát. Nagy-István Ildikó irodavezető sejtette, hogy lesz elég dolga az iskolakerülést büntető jogszabállyal. – Aki ezt megfogalmazta, nem azon a Földön él, ahol mi. Kész katasztrófa lesz, ha megpróbáljuk végrehajtani – jósolja, az iratokat lapozgatva. – Milyen pedagógiai értéke van annak, hogy valaki szeptemberben mulaszt, de hónapokkal később kapja érte a büntetést?! – kérdez vissza az irodavezető. A legalább 50 órát igazolatlan mulasztókról 15 munkanap alatt hozzák meg a döntést. Leghamarabb a decemberi családi pótlékot vonhatják el, vagyis januárban nem jutnak majd pénzhez a szülők. A családi pótlékuk összege közben gyűlik egy folyószámlán, és később egyenlő részletekben folyósítják nekik. A gyermekvédelmi kedvezményben részesülők természetben kapják majd a juttatást. A családtámogatást visszakapni sem lesz egyszerű, ugyanis 3 havonta felülvizsgálják, van-e egyetlen igazolatlan órája is a diáknak. A szeptemberi mulasztásért elvont iskoláztatási támogatást legkorábban áprilisban adhatják vissza. A büntetésen visszamenőleg az sem változtat, ha időközben észbe kapnak a szülők, és kérelmezik, hadd lehessen magántanuló a gyermek. Sokan mostanában mégis ezt a kiskaput nyitogatják. Az élsportolóknak és betegeknek kitalált státus most a renitens iskolakerülők utolsó védőbástyája lehet. A magántanuló után jár a családi pótlék. – Miklóskát magántanulónak szeretnénk – kopog be az egri középiskola irodájába egy szülő. Odabenn épp arról beszélgetünk az egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Vendéglátó-ipari Szakközép-, Szakiskola és Kollégium igazgatóhelyettesével, Pós Gábornéval, hogy náluk is az igazolatlan hiányzás a leggyakoribb oka a fegyelmiknek, még a tiszteletlenséget és az alkoholfogyasztást is megelőzi. Tavaly az 1270 diákot számláló intézményben 68 fegyelmi eljárást indítottak a 30 óránál több igazolatlan miatt, a jegyzők pedig 250 ezer forint bírságot szabtak ki a mulasztók szüleire. – Szélmalomharcot vívunk. Az lenne az egyetlen üdvözítő megoldás, ha mielőbb szakmát adnánk a fiatalok kezébe – magyarázza Pós Gáborné. Szép-szép, hogy 9-10. osztályban a közismereti tárgyakkal ismerkednek, hasznosabb volna azonban, ha a nyolcadik után 3 év alatt elsajátíthatnák a szakmát, ezzel ugyanis megszűnne a 18 éves korig tartó tankötelezettségük. – Tessék csak jönni! – invitálja be később az anyát és fiát az igazgatóhelyettesi irodába. – Mit tudjak csinálni a gyerekkel? Tavaly is csak onnan tudtam meg, hogy hiányzott, amikor megkaptam az értesítést – panaszkodik az asszony. – A tankönyveket se tudtuk neki kiváltani – siránkozik az anya, aki rehabilitációs állásában havonta nagyjából 40 ezer forintot keres. – Milyen szakmát választottál, Miklós? – faggatja az igazgatóhelyettes. – Azt gondoltam, szakács leszek – feleli. – A szakács hiányszakma. Ha jól tanulnál, és négyes körül volna az átlagod, havonta 30 ezer forint ösztöndíjat kapnál az államtól. Pék is lehetnél. Tudod, hogy ők 20 ezer forint támogatást húznak havonta? Már tanulóként többet kereshetnél, mint anyukád. Na, mit szólsz? – veti be észérveit Pós Gáborné. – Én akkor sem szeretem az iskolát – ez a tömör válasz. – Mivel töltöd a napodat? – próbálkozik tovább a tanárnő. A fiú tizenegykor kel, összepakol a szobájában, aztán benéz az anyjához a munkahelyére, majd végiglátogatja a rokonságot. Néha elszegődik kőműves mellé az apjával. – Ha rajtam múlik, én nem engedélyezem, hogy magántanuló legyél. Vajon otthon tanulnál? De őszintén! – kérdi a pedagógus. – Hát nem – szegi le fejét a kamasz, és rendíthetetlen marad. Ő az, aki lezárja a vitát: – Nem számít a családi pótlék. Akkor se akarok iskolába járni. Nem tetszik ez az egész, ami itt van…

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!