Egyre jobban aggasztja a világ vezetőit Észak-Korea nukleáris fegyverkezése. Komoly politikai fordulat, hogy az amerikai külügyminiszter közölte: Washington akár katonai csapást is mérhet az ázsiai diktatúrára. Japánban pedig már arra készülnek, mi lesz, ha nukleáris csapást mér Phenjan a partjaikra.

 
Riadó - Forrás: Profimedia


Légvédelmi szirénák szólaltak meg péntek reggel egy Japán halászfaluban, a hangosbeszélők pedig az egész település lakóit arra szólították fel, hogy meneküljenek.

A hangosbeszélőkből az hallatszott: „Rakéta csapódott az Oga-félszigettől 20 kilométerre nyugatra. Az okozott károkat most méri fel a kormány.” A Tokiótól 450 kilométerre fekvő településen a lakosság a felszólításra a kijelölt evakuációs központokba menekült, védőfelszereléseivel együtt. (Képünkön helyi iskolások láthatóak, amint az udvaron át futnak egy tornaterembe.)

A riadó csupán gyakorlat volt, ám jól érzékelteti, mennyire aggasztja Észak-Korea fegyverkezése a térséget. Ilyen próbát még soha nem tartottak Japánban, ám nagy riadalmat okozott, hogy több mint egy hete Észak-Korea négy ballisztikus rakétát lőtt ki Japán partjai felé, és ezek közül az egyik az Oga-félszigettől kétszáz kilométerre zuhant a tengerbe.

„A tévében már láttam rakétákat, amint két ország között repülnek, de soha nem gondoltam volna, hogy ez velünk is megtörténhet” – mondta a Reutersnek a 73 éves Hideo Motokawa, aki részt vett a gyakorlaton.

A sztálinista módon kormányzott Észak-Korea kiszámíthatatlan vezére atomfegyver, illetve azt célba juttatni képes rakéták kifejlesztésén dolgozik. Szakértők szerint a kora harmincas éveiben járó, a pozíciót édesapjától megöröklő Kim Dzsongun ezzel akarja bebiztosítani a hatalmát.

A fegyverprogram nagy lépésekben halad előre, és egyre inkább aggasztja Japánt, Dél-Koreát és Washingtont. Amerikai híradások szerint, amikor Barack Obama „átadta” az ügyeket utódjának, Donald Trumpnak, azt mondta neki, hogy Észak-Korea jelenleg a legaggasztóbb világpolitikai kérdés, és sok fejtörést fog neki okozni az ország.

A The New York Times részletesen beszámolt arról, az amerikai titkosszolgálatok évek óta azon dolgoznak, hogy feltörjék és szabotálják az észak-koreai  atomprogram számítógépes rendszerét. Az utóbbi években a szokásosnál több rakétakísérlet is kudarccal végződött, de arra nincs bizonyíték, hogy azt az amerikai erőfeszítések okozták.

A térségben növeli a bizonytalanságot, hogy egy alkotmánybírósági döntés múlt héten elmozdította posztjáról a dél-koreai elnököt, így az országban két hónapon belül választások lesznek.

Az amerikai hadsereg a közelmúltban rakétavédelmi rendszert telepített Dél-Koreában.

A Szöulban tartózkodó amerikai külügyminiszter pénteken úgy nyilatkozott: véget ért az Észak-Koreával szemben tanúsított „stratégiai türelem” időszaka. Rex Tillerson szerint, ha szükséges, megelőző katonai csapást is mérhet az Egyesült Államok Észak- Koreára.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!