Végrehajtást kért a Jobbik elnöke a Fővárosi Törvényszéktől Habony Árpád médiacége, a Modern Média Group (MMG) ellen – derült ki a cégbírósági iratokból. A Jobbik kérdésünkre közölte: a cég időközben kifizette egy elvesztett helyreigazítási per perköltségét.

A párt jelezte, hogy a Ripost ellen két végrehajtásuk van hasonló ügyben, a Magyar Idők számlájáról pedig már inkasszóval leemelték a nekik járó összeget. „Mintegy 40 pert nyertünk eddig a fideszes, Habony Művekhez köthető orgánumokkal szemben” – írták.

Az MMG két tulajdonosa egyébként a kendóvilágbajnok restaurátorból lett „vitrinügyi szakértő” és nem hivatalos miniszterelnöki tanácsadó Habony, valamint a Fidesz közelében több mint két évtizede mozgó egykori államtitkár, Győri Tibor. Ők alapították 6 millió forint alaptőkével 2015 áprilisában az MMG-t, majd összesen 138 millió forint tőkeinjekciót is nyújtottak ketten a cégnek. Habonynak van egy másik, külföldiérdekeltsége is. A Danube Business Consulting Ltd. másik tulajdonosa egy, a Fidesz kampányát többször segítő Arthur J. Finkelstein amerikai választási tanácsadóhoz köthető cég.


Ezerrel támadja a Jobbikot a kormányzati média, az ok egyszerű: a Fidesz mindenképpen el akarja
kerülni, hogy koalícióban kelljen kormányozni a radikális párttal. Csakhogy a pontosság nem erénye
a holdudvar orgánumainak, így rendre fizetni kényszerülnek például Habony Árpád lapjai.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!