A „magyar Facebook”-sztori nem kollégiumi szobából, hanem egy belvárosi kis lakásból indult – éppen tíz éve. Bár az iWiW elindítói nem lettek dollármilliomosok, az ő életükben is komoly fordulatot hozott a maguk alkotta közösségi háló.

  <h1>Miért nem magyar a Facebook?</h1>-
  <h1>Virtuális intimitások
</h1>-

Miért nem magyar a Facebook?

- – Kép 1/2

2002 tavaszán Várady Zsolt barátainak beszélt egy tervezett új közösségi honlapról, amelynek lényege a netes baráti kapcsolattartás, közösségfejlesztés a szociometria mintájára. A pár évvel korábban alakult Virgo Systems informatikai kft. tagjai: Gordon Ákos, Szantner Attila, Petrovics Péter, ha nem is óriási üzleti lehetőséget, de valami izgalmas dolognak a kezdetét látták az ötletben, és informatikai hátteret teremtettek a megvalósításához. A tulajdonosi körhöz csatlakozott még Cseh Gábor és Szabó Márton, aki a mai napig az iWiW-nél dolgozik.

Ekkor már léteztek közösségi oldalak a világban, mint a Ryze, a Friendster vagy az Everyonesconnected.com, de itthon kevesen hallottak ezekről. Április 12-én startolt a WiW (Who is Who, vagyis ki kicsoda), és rövid idő alatt nagyon népszerű lett egy belső, budapesti, fiatal értelmiségi körben. Bár ma már nehéz elképzelni, az őssite-on még nem volt lehetőség képek feltöltésére és a legfőbb funkciója a kapcsolati háló feltérképezése volt: ki kit, honnan is…? Napjainkra nemcsak hogy ismert lett az online közösségi tér fogalma, de a társadalom egy jelentős része ott éli mindennapjait, építi kapcsolatait, sőt külön identitást alakít ki ott. Megszűnt a szubkulturális jelleg, megismételhetetlennek tűnik, ami 2002-ben az első magyar netes közösségi portált igazán menővé tette: a különlegesség, hogy egy zárt csoporthoz tartozol. Kevesen emlékeznek arra, hogy a korai WiW-esek még kirándulásokat, bulikat szerveztek maguknak.

Az oldal látogatóinak száma folyamatosan nőtt, de pár évig még – ahogy Gordon Ákos fogalmaz – „ez abszolút hobbiprojekt volt” mindannyiuk számára „Volt ennek egy aranyos bája, de üzleti szempontból csak vitte a pénzt – emlékszik Ákos. – Bevételt a site eladásáig, azaz 2006-ig lényegében nem hozott a tulajdonosoknak, viszont a Virgo minden szabad kapacitását és a projektre fordította. „Ahogy drasztikusan nőtt a tagok száma, több körben vitáztunk arról, hogy mi legyen vele, hiszen az eredeti felállásban már nem működhetett az oldal” – veszi át a szót Cseh Gábor.

2005-ben, amikor a Facebook még csak az amerikai kampuszokon terjedt, és a világban a Myspace- és Friendster-láz dúlt (lassan már semmit sem jelentenek ezek a nevek), a WiW iWiW-vé (azaz international Who is Who) változott azzal a nem titkolt szándékkal, hogy átlépje az országhatárokat. Az oldal új szolgáltatásokkal bővült, 16 nyelven lett elérhető. A nagy áttörés, a nemzetközi jelenlét azonban nem valósult meg. „Így utólag nehéz lenne megmondani, hogy miért. Voltak elképzeléseink, számításaink arra nézve, hogy mennyivel fog nőni a látogatottság, ha jönnek a kínaiak, de a növekedés messze felülmúlta a terveinket anélkül, hogy jöttek volna a kínaiak. És ez is meghaladta azt, amit mi tudtunk volna követni informatikailag, iszonyatos erőfeszítés volt, hogy működjön ez az egész” – mondja Gábor. „Volt egy nagyon rossz példa a világban, a Friendster-sztori, ők olyan mértékű informatikai problémákkal küzdöttek hónapokon keresztül, hogy elpártoltak tőlük a felhasználók” – jegyzi meg Ákos. Bevételt pedig a megújult, egyre növekvő látogatottságú, több mint egymillió regisztrált felhasználóval rendelkező oldal sem hozott a tulajdonosoknak. „Nagyon sok szerverre lett volna szükségünk, amire nem volt pénzünk, hirdetőket szervezni egyszerűen nem volt kapacitásunk.” A 2005 októberében megújult iWiWet 2006 áprilisában adták el a tulajdonosok a Magyar Telekomnak 1 milliárd forintért. A kérdésre, hogy miért nem tartották meg a céget befektetőket bevonva, Gábor keserűen felel: „Amerikában megvan, és sajnos csak ott van meg a hagyománya meg a keretrendszere annak, hogy odaadják a 21 éves srácnak a millió dollárokat, hogy csinálja, amit tud, amihez ért.

Magyarországon ez teljesen elképzelhetetlen, azt mondják, figyelj, adok pénzt, és ezentúl azt csináljuk, amit én akarok. Az első lépés mindig az volt, hogy akkor övék a többségi tulajdon. Ha ez a sztori nem itt indult volna, ha Várady Zsolt egy amerikai egyetemre járt volna, valószínűleg ő is talált volna befektetőt, partnert, aki úgy adja oda a pénzt, hogy tessék és majd én is fogok belőle nyerni.” „Nekem egyetlen jelenet maradt meg a Facebook-filmből, amikor az egymilliómodik felhasználót ünneplik egy 1000 négyzetméteres irodában. Nálunk soha nem haladta meg a húszat az iWiW-vel foglalkozó emberek száma” – mondja Ákos utalva arra, hogy a legfiatalabb dollármilliárdos, a Facebook-alapító Zuker­berg már pár százezer felhasználónál befektetőre talált.

Láthatóan nincs azonban keserűség a fiúkban az eladással kapcsolatban. „Ezt mi el akartuk adni. Jó volt felébredni másnap, hogy ez már másvalaki problémája – vallja be Ákos. – Nem gondoljuk, hogy »jobban« is eladhattuk volna, hiszen a piac akkori összes komoly szereplője ajánlatot tett akkor, és mi a legjobb ajánlatot választottuk. Akkor nem volt hiányérzetünk, hogy elengedtünk valamit, az utóbbi időben, amikor a Facebook a magyar piacon leelőzte az iWiW-et és láttuk, ezzel a dologgal nem lehet versenyezni, akkor nekem volt egy kis rossz érzésem, hogy a mi gyerekünk alul fog maradni szépen lassan. Ettől függetlenül az eladás nekünk hihetetlen anyagi és szakmai sikert jelentett.” Tavaly a Virgo egy exkluzív belvárosi irodába tette át székhelyét, a régi „csapatból”, már csak Gordon Ákost találhatjuk az azóta 35 fősre duzzadt, sikeres üzleti vállalkozásban. Mostanra egyikük Angliába költözött, másikuk Szegeden egyetemista, van, aki a divatiparba igazolt át. Összeveszés, harag nincs, barátok maradtak, csak másfele vitt az út pár évvel az iWiW eladása után.

Az akvizíció utáni hónapokat még a közös útkeresés jellemezte. „Csak a magyar jogokat adtuk el a Telekomnak, mi pedig egy kis pihenő után nekiálltunk létrehozni a horvát, szlovák, osztrák és román „iWiW”-et. Összeha­ver­kodtunk a helyi srácokkal, kerestünk egy kis báziscéget. Valószínűleg nem éreztük, ami itthon adta magát, hogy melyik az a szubkultúra, kik azok a networkemberek, aki ezt el tudják indítani. Igazán nagy élet nem alakult ki sehol, pár tízezer felhasználóig jutottunk csak, nem értük el a kritikus tömeget” – mondja Gábor.

És hogy mi a kritikus tömeg? Nehéz megállapítani, „amikor a pezsgés beindul – jön a válasz. Ma 4,7 millió regisztrált felhasználója van az iWiW-nek, a Face­book 3,9 millió magyarországi tagjával szemben. Bár az is igaz, hogy a legtöbben már csak nosztalgiából hagyták fent magukat az oldalon.

 

Önkiszolgáló magyar csokigyár

Sokan gondolják úgy, hogy az interneten már minden jó ötletet lelőttek. Nehéz újdonsággal előrukkolni, főleg úgy, hogy sikeres is legyen. Magyarként a helyzetet nehezíti, hogy nyelvünket viszonylag kevesen beszélik világszerte, és ha valami hazánkban felkapott lesz, az nem feltétlenül jelenti nemzetközi sikerét is. Kiváló ellenpélda erre Mészáros Gábor „ChocoMe” nevű internetes üzlete. A csokoládémester 2010-ben hozta létre cégét, amelynek lényege, hogy az endorfinbombát kedvelő közösség saját magának tervezheti meg édességét, kizárólag a legjobb alapanyagokból, elérhető áron. A honlapon hatvanmillió csokoládévariáció létrehozására van lehetőség. A tervezés után a készítők kézzel készítik el és csomagolják az ínyencséget. A cégnek azóta óriási sikere van, a reptereken hungarikumként árulják a minőségi boldogsághormon termelőket.

(K. O.)

Tôzsdei robbanásveszély

Az évszázad tőzsdei eseményeként be­­szélnek a Facebook részvénykibocsátásáról, amelyre a tervek szerint ez év májusáig sor kerülhet. A cég ötszázalékos tulajdoni hányadát kívánja piacra dobni, amellyel ötmilliárd dolláros haszonra is szert tehet. A Forbes ötven dollárra tippeli egy részvény árát. A sikersztori garantált, bár a túl nagy várakozás a szakértők szerint a Facebook „vesztét” is okozhatja: elképzelhető, hogy a részvények értéke ugyan hirtelen megugrik, de aztán visszazuhan, majd nagyjából ugyanazon az áron stagnál, s csak lassan kúszik felfelé.

(K. O.)

Virtuális intimitások

Tari Annamária klinikai pszichológus, pszichoterapeuta Y generációról (azaz a huszonéves korosztályról) írt könyvében jellemzi a fiatalok internetes szokásait. Ez alapján megállapíthatjuk, az X generációnak, tehát az Y generáció szüleinek meg kell érteniük, hogy az Y generáció a web2 világába született bele. Az internetes kommunikáció számukra egyenértékű az élő, szemtől szembe kommunikációval.

Élményfeldolgozásukat, világlátásukat erősen befolyásolja online létezésük, ezt a virtuális személyiséget pedig állandóan működtetniük kell, hiszen online személyiségük egyenértékű a valóssal. Ennek az online személyiségnek állandó visszaigazolásra van szüksége, ezért is aktív a nap huszonnégy órájában. E jelenségre azonban kár lenne úgy tekinteni, mint valami végzetes rosszra, ami szellemként járja be a világot. A kilencvenes évek Music Tv-n és német VIVA-n felcseperedett korosztályának szülei azon aggódtak egyfolytában, hogy a hangos rockzene majd megsüketíti gyermekeiket. És lám, mindenki él és virul abból a korosztályból, sőt többségük kiválóan hall. Nagyjából ez a helyzet az online közösségi létezés negatív hatásaitól való rettegéssel is. Felesleges. Az X generációnak az a feladata, hogy észlelje az esetleges függőséget, amiről akkor beszélhetünk, ha az állandó internethasználat életviteli problémákhoz vezet. Emellett át kell adniuk az Y generációnak a valós értékeket is. Meg kell tanítaniuk őket arra, hogyan kell a kapcsolatokat személyesen ápolni, hogy mi az az információ, ami már túl intim ahhoz, hogy társaikkal megosszák, és figyelmeztetni őket, hogy a problémamegoldás a valós életben melósabb, mint rákattintani a kilépés gombra a neten. Az X generációnak nem szabad idegenkednie az internetes közösségektől. Illeszkedjen be, érezze magát kényelmesen ott. Gyermekével való kapcsolata is egészségesebb lesz, ha nem utasítja el, hanem megtanulja használni a Facebook nyelvét. Ennek hasznát saját példával igazolnám. Egy kiadós házibuli után számomra ismeretlen fekete női pulóvert találtam a partimaradványok között. Ezt természetesen a Facebookon jeleztem: „Találtam egy fekete női kardigánt, ami nem az enyém. Aki igényt tart rá, jelezze.” Egy óra múlva édesanyám válaszolt kiírásomra: „Jelentkeznék a fekete kardigánomért, amit múlt héten kértél tőlem kölcsön, kislányom.” Kommentárja több lájkot kapott, mint az összes profilképem együttvéve.

Kiss Orsolya

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!