Szavaz az Országgyűlés
November 8-án, kedden lesz az Alaptörvény-módosítás szavazása a parlamentben, amit a Fidesz nemzeti ügynek aposztrofált. Az Alaptörvény hetedik módosításáról dönthetnek a zárószavazáson, amely kizárná, hogy az Európai Unió felső korlát nélkül hajthasson végre kényszerbetelepítést Magyarországra.


Válaszokra várva
Kedden véget ér a mikrocenzus, vagyis a kis népszámlálás, ezért akik értesítést kaptak, de még nem járt náluk az összeíró, azoktól a Központi Statisztikai Hivatal azt kéri, érdeklődjenek a hivatal ingyenes zöldszámán (06-80-200-014). Az összeíróknak Budapesten van még sok dolguk. A remélt 1 millió lakos válaszaiból kiderülhet, hányan élnek egyedül, milyen képesítéssel lehet legjobban elhelyezkedni, mennyire akadályozzák az egészségi problémák a mindennapi életet, milyen körülmények között élnek a fogyatékos emberek, megtalálták-e számításaikat azok, akik külföldre költöztek.

Címkék: Ajánló

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!