Kitöltött tesztek, leadott listák. Április 30. volt a tanári portfólió és az iskolai tankönyvrendelés leadásának határideje is.

Bár a jogosult pedagógusok több mint háromnegyede benyújtotta portfólióját, elég nagy káosz várható szeptembertől, ugyanis a tanárok ezen könyvek többségét nem ismerik, korábban más tankönyvsorozatokkal dolgoztak. A portfóliós rendszerben első körben azon pedagógusok vehettek részt, akik 14 éves szakmai gyakorlattal és szakvizsgával rendelkeznek.

Az államtitkárság tájékoztatása szerint az egyszerűsített eljárásban csaknem 25 ezren regisztráltak, azaz a jogosultak 87 százaléka. A portfólióját 21 611 pedagógus véglegesítette. Ők 2015. január 1-jétől új besorolási státusban, magasabb fizetést kaphatnak.

A pedagógusoknak legalább 4-6 hónapot kellett szánniuk napi munkájuk mellett a portfólió elkészítésére, amelyet több mint 360, elismert tanár nyílt levélben kritizált és bojkottált.

Az alapvető jogok biztosához fordult az Együtt-PM az állami tankönyvlista miatt. A pártszövetség szerint semmiféle jogalapjabnincs annak, hogy két tankönyvre szűkítik le a pedagógusok rendelkezésére álló választékot.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!