Vírussal fertőzik meg a hekkerek a számítógépeket, amelyek minden fontos dokumentumot titkosítanak, majd bitcoinban követelik a váltságdíjat, hogy feloldják a titkosítást. Így néz ki manapság egy fondorlatos bűncselekmény – már ha értünk belőle bármit is.

 
Listázott gazemberek - Diószegi-Horváth Nóra cikke a VH 2015. 34. számában

Hol vannak már a régi jó bűnözők, a klasszikus bankrablók, a piti zsebtolvajok és a nehézsúlyú maffiózók… Nos, megvannak, de a bűnözés is halad a korral. Mára a legkeresettebb gonosztevők közt fiatal, a számítógép előtt ülő, szemüveges kockafejek is megtalálhatóak. Ám ők sem a szép lelkükről híresek.

Egy lista mind felett

Az FBI 1949 óta évről évre elkészíti a legkeresettebb bűnözők Top 10-es listáját. Eredetileg nem rangsoroltak, ám jött egy újságíró, és feltette a kérdést: kik ma (vagyis 66 évvel ezelőtt) azok, akikre a leginkább fáj az amerikai rendőrség foga? A szövetségiek pedig küldtek 10 fotót 10 marcona emberről. Másnap a Washington Daily News címlapra tette a fotókat – ez lett minden idők egyik legnépszerűbb cikke, hatására pedig több, a listán szereplő embert is sikerült kézre keríteni. Az FBI akkori igazgatójának, J. Edgar Hoovernek annyira megtetszett az ötlet, hogy 1950-től az FBI rendszeresen megjelentette újságokban és falragaszokon a 10 legkeresettebb bűnöző portréját.

A szabály ma is az: csak az kerülhet fel a listára, aki a társadalomra különösen veszélyes, súlyos bűncselekményt követett el, és akinek a fényképekkel és pluszinformációkkal ellátott adatlapja, illetve annak nyilvánosságra hozatala nem gátolja a nyomozást. Ha egy évben sikerül elkapni valakit a listáról, a helyére nyomban új bűnöző ugrik.

Amióta a program beindult, 504 ember került fel a listára, közülük pedig 473-at el is kaptak (igaz, olyan is volt, aki önként sétált a rendőrök karjába).

Trendek jönnek, trendek mennek

Hogy éppen mely bűncselekmények jellemzőek egy adott korban, arról szépen mesél a lista. A boldog békeidőben, vagyis az ötvenes években többnyire bankrablók, betörők és autótolvajok kerültek fel rá. Aztán jött a hatvanas évek, s vele a közvagyon rongálása, az emberrablás és a szabotázs. A hetvenes években megjelent a terrorizmus és a szervezett bűnözés, a nyolcvanas- kilencvenes években pedig a szexuális bűncselekményeket elkövetők, nemzetközi terroristák és drogkereskedők voltak a legkeményebbek.

A kétezres éveket Oszama bin Laden és köre uralta, mostanra viszont már az online gaztevők, vagyis a hekkerek kora köszöntött be. Olyannyira, hogy mára a terroristáknak és a hekkereknek is külön listát szentel az FBI, hogy ne vegyék el a helyet az olyan, „hétköznapi” bűncselekmények elkövetői elől, mint például a fegyverkereskedelem, gyilkosság vagy pénzmosás. Külön kasztba tartoznak még azok, akik gyermekek ellen követnek el bűncselekményeket és a sorozatgyilkosok is.

Ki van rajta?

Nézzük tehát először a „rendes” bűnözőket. A Top 10-es listán, amit a nem terroristák és nem számítógépes bűnözők foglalnak el, az első helyet Victor Manuel Gerena érdemelte ki. Ő lassan rekorder is lesz: 1984 óta van a listán, azóta nem kapták el (így nem csoda, hogy mára felküzdötte magát a prominens névsor tetejére). A legtöbb nyomravezetői díjat is érte fizetnék a szövetségiek: 1 millió dollár a fejpénze. Gerena egyébként 1983-ban rabolt ki egy pénzszállítót, túszul ejtett két embert, bénító anyagot fecskendezett beléjük, majd meglépett, 7 millió dollárral.

Bottal ütik a nyomát.

És van ott egy régi ismerős is: a jó öreg Szeva bácsi, vagyis Szemjon Moglijevics. Gondolhatnánk, hogy méltán került fel a legkeresettebb bűnözők közé a kilencvenes években a kelet-európai olajmaffiát budapesti székhelyéről irányító „üzletember”. Az FBI viszont mégsem ezért körözi, hanem azért, mert több ezer amerikai befektetőtől csalt ki mintegy 150 millió dollárt. Az USA-ban egyébként nem a kedélyes Szeva bácsi becenéven fut, hanem a jóval tekintélyesebb Cár néven tisztelik. 2009-ben került a Top 10 közé, nyomravezetője 100 ezer dollárral lehet gazdagabb. A veszélyes bűnözők elitjében van még több feleség- és gyermekgyilkos, börtönből háromszor megszökött drogcsempész és mexikói fejvadász is.

Virtuális gonosztevők

A bűnözés új hulláma viszont már egyértelműen a virtuális térben csapódik le. A legkeresettebb briganti az online közegben a viszonylag barátságos (és nem túl ötletdús) Lucky12345 fedőnevet viseli, a való világban viszont Jevgenyij Mihajlovics Bogacsevként anyakönyvezték. Bűnlajstroma hosszú, egy zsarolóvírussal csak Amerikában 100 millió dollárra vágta meg eddig a bankokat. Nem véletlen, hogy óriási a vérdíj a fején – 3 millió dollár, ennyit még a többszörös gyilkosokért sem ad az FBI.

A többi „kockabűnöző” is hasonló módon dolgozik: általában kifejlesztenek egy olyan vírust, ami zárolja a számítógépeket, és csak úgy lehet őket megjavítani, ha kellő mennyiségű váltságdíjat fizet a sértett. Ezzel a galád tettel került fel a bűnözők toplistájára M4G (a szintén orosz Alekszej Belan), Piotrek98 (a lett Peteris Sahurovs) és Vandehiu (a vietnami Viet Quoc Nguyen) is. Kinézetre bármelyikük ülhetne a szomszédos internetkávézóban is. Milliókat képesek összeszedni percek alatt.

 

A bitcoin nem igazi pénz, hanem virtuális fizetőeszköz. 2009-ben vezették be, árfolyama ma 290 dollár körül mozog.

 

Az igazi nagyvadat azonban Kína rejti. Jack Sun, hzy_lhx, WinXYHappy, UglyGorilla és KandyGoo: ezeken a fedőneveken futnak a híres-hírhedt 61398-as egység tagjai. A néphadsereg is halad a korral, ezért a virtuális térben viselnek hadat a gaz Nyugat ellen. Bár hivatalosan nem is léteznek, annyit azért már lehet tudni az ötfős egységről, hogy ipari és hagyományos kémkedésben utaznak, főhadiszállásuk pedig Sanghajban található egy rusnya 12 emeletes panelházban. Ráadásul mindegyikükről készült fotó is. Az FBI az öt cyberzsivány ellen eddig 31 vádpontot sorolt fel, köztük egy atomerőművek titkos adatait tároló szerver feltörését is.

A szövetségiek 2009-ben jegyezték meg az öt (amúgy megjegyezhetetlen) fedőnevet, amikor a 61398-asok üzleti titkokat loptak el a Coca-Colától. Nyomravezetői díjat egyébként nem állapítottak meg értük, ami mindenképpen beszédes: azt még az FBI sem reméli, hogy egyszer sikerülhet elkapni a kínai szuperhekkereket. A nyilvános körözés esetükben tehát pusztán jelzés Kína felé – tudjuk, mit csináltok, és nem vagyunk elragadtatva tőle. Más kérdés, hogy ez Kínát nem szokta zavarni.

Akik lemaradtak

Az FBI honlapján megannyi érdekes történet olvasható az elmúlt 65 év legkeresettebb bűnözőiről. Azt viszont a szövetségiek is egy kis sajnálkozással (bár nem minden humor nélkül) veszik tudomásul, hogy ha a lista már hamarabb elkészült volna (maga az FBI 1908 óta létezik), nem lennének olyan „nagy lemaradók”, mint például John Dillinger, Al Capone vagy éppen Bonnie és Clyde. De – mint azt gyorsan megjegyzik – legalább mindannyiukat elkapták, így vagy úgy.

Azóta viszont az FBI is halad a korral, nem csak a bűnözők: mára az újságok mellett olyan fórumokon is közzéteszik a Top 10 arcképeit, mint például a Facebook vagy a Twitter, és rendszeresen bemutatják őket az amerikaiak által oly nagyon kedvelt esti beszélgetős műsorokban is.

A lista néha kicsit akadozva frissül. Hiába sikerült például az évekig a Top 10-es lista élén tanyázó Oszama bin Ladentől már 2011-ben megszabadulni, neve csak egy évvel később került le a dobogó tetejéről.

 

2 óra – ennyi volt a legrövidebb idő,
amit valaki a legkeresettebb bűnözők Top 10-es listáján töltött. 1969-ben Billie Austin Bryant bankrablásért és gyilkosságért körözték, és alig 120 perccel azután, hogy a képe kikerült az újságok címlapjára, Washingtonban egy helyi lakos bejelentésére már el is kapták.

 

Az elmúlt 65 évben összesen 8 nő került fel a listára. Az első Ruth Eisemann-Schier volt 1968-ban. Két napig tartotta fogva Barbara Jane Mackle-t, egy milliomos lányát, akiért váltságdíjat (500 ezer dollárt) követelt. Elkapták, 7 év börtönbüntetésre ítélték, de 4 év múlva szabadult. Jelenleg Hondurasban él.

 

Thomas James Holden volt az első, aki felkerült az FBI listájára. Holden bankot rabolt, megszökött a börtönből és még a feleségét is megölte.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!