Olyan jó volna azt írni, hogy halhatatlan hal, de ebben a cikkben egy hidra a főszereplő. Azok közül is az édesvízi. Vagyis a csalánozók közé tartozik. Ám cserébe vagy nem cserébe, hogy nem hal, annyi leírható róla, hogy szinte halhatatlan. És azért szinte, mert bár képes elpusztulni, de csakis akkor, ha „baleset” éri. Merthogy az édesvízi hidra (mindez fél és egy centiméteres méretben) még akkor is képes újjáépíteni szervezetét, ha ezt csupán testének egyetlen darabkájából kell megtennie.


Vagyis a sejtek képesek arra, hogy módosítsák genetikai programjukat. Úgy kell ezt elképzelni, hogy akkor is, ha már nincs is idegrendszere.

Ez a hidra tehát gyakorlatilag örökké él. Folyamatosan képes a megújulásra. Nem véletlen, hogy a tudósok nagy érdeklődéssel tanulmányozzák – hiszen, ilyenformán a sejtjeiben rejtőzik az örök élet titka. Bár azon érdemes elgondolkozni, hogy jó lenne-e örökké élni. Hiszen ha ez így lenne például már az emberiség megjelenése óta, és csakis az ember lenne az örök élet titkának birtokában, ma nem hétmilliárdan, hanem mintegy 110 milliárdan taposnánk egymás sarkát. És nem nehéz elképzelni azt sem, milyen zsúfoltság lenne ezen a bolygón, ha minden növény és állat képes volna feltámasztani önmagát – ha nem is hamvaiból, de – darabkáiból.

Vagyis csodáljuk hát ezt az apró állatkát, és örüljünk annak, hogy ez a képesség nem mondjuk az elefánté vagy a Tyrannosaurus Rexszé.

Az édesvízi hidra halhatatlan tulajdonságát amúgy már a 18. században felfedezte egy svájci természettudós, bizonyos Abraham Trembley, így még az is lehet, hogy a mai tudósok ugyanazt a hidrát vizsgálják, mint Trembley. De az is lehet, hogy az apró jószág figyeli az embert, és azon tűnődik: az ember is halhatatlan – csak valahogyan mindig más ábrázatot ölt.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!