Ismert, tanítják is, s talán még tény is, hogy II. Lajos királyunk a mohácsi csatavesztés után, 1526. augusztus 29-én belefulladt a Csele-patak vizébe. Ám ismerve az 1526-os királyhalált megelőző belpolitikai csatározások körülményeit, s főként az országlásért versengő nagyurak szűklátókörűséggel társuló hatalomvágyát, az is előfordulhatott, hogy még csak víz sem kellett ahhoz a fulladáshoz.
A magyar történelem elemzőitől amúgy sem áll távol az összeesküvés-elméletek gyártása, de tény, akadnak furcsa esetek. Aligha tudjuk rekonstruálni például Álmos halálának körülményeit, akit vagy feláldoztak, vagy lemészároltak, de az is lehet, egyszerűen csak meghalt, mint bárki más már akkoriban is. De talányos István király fia, Imre herceg halála is. A magyar történelemben legelsőként őt ölte meg vadkan, s bár ismertek voltak akkoriban egy Vadkan nevű besenyő törzs tagjai is, utólag is nagy bátorság kellene ahhoz, hogy e törzs egyik harcosának nyakába varrjuk Imre halálát.
Tudni lehet viszont azt is, hogy 1664 novemberében távol az emberektől, a kursaneczi erdő mélyén szintén vadászbalesetben halt meg Zrínyi Miklós költő, hadvezér és politikus. A hivatalos verzió ezúttal is egy megsebzett, megdühödött vaddisznót emleget, a történelmi körülményeket ismerve viszont az sem elképzelhetetlen, hogy – történészi humorral szólva – a gyilkos mégiscsak egy, a császári kamarilla által felbérelt vadkan lehetett.
Hasonlóan talányosak Széchenyi István halálának (1860) körülményei is, mondván, egy olyan mélyen hívő ember, mint a gróf, nem lehetett öngyilkos. Különösen nem húsvét napján. Ám alighanem a döblingi elmeklinika titka marad az, hogy már halott volt-e a gróf, amikor valaki fejbe lőtte, öngyilkosságnak álcázva az azt megelőző gyilkosságot, vagy a grófnak tényleg sikerült úgy fejbe lőnie magát, hogy még csak vére sem folyt.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!