Piros Télapó-sapkák sokasodnak a József nádor téren. Tele a puttonyunk! – hirdeti a molinó a színpad fölött. Ám nem óriási ajándéközön buggyan ki belőle, hanem az elégedetlenség. A kormány ugyanis legfeljebb virgácsra számíthat a protestáló közszolgáktól.

 
Közszolgálati dolgozók tüntetése

Akik úgy érzik, az éhség torkába lökte őket a kormány – úgyhogy szeretnék, ha bérük 5 százalékkal (de legalább 10 ezer forinttal) izmosodna. Ám a jelek szerint csak magukra számíthatnak a közigazgatás működtetői, legfeljebb pár száz ember gyűlt a Nemzetgazdasági Hivatal épülete előtt. (A hivatalos mondás szerint sokan félnek, hogy lefényképezik őket, és hétfőn átvehetik a felmondásukat.)

A rendhagyó Télapó-ünnepségen Bárdos Judit azokhoz szól, akiket sikerrel nevelt robottá a kormány, akik némán csoszognak a sorban, és minden parancsot automatikusan teljesítenek. A belügyi és rendvédelmi dolgozók szakszervezetének vezetője szerint a stressz és a társadalmi közöny megtört mindenkit, de itt az ideje a robotok lázadásának.

A közművelődési és közgyűjteményi szakszervezet elnöke szerint nem kérdés, hogy betelt a pohár, hiszen nemcsak dolgozói szegénység, dolgozói nyomor és dolgozói éhezés is van. Felsőfokú végzettséggel rendelkező kollégák húsz év után alig 86 ezer forintból kénytelenek élni, és ez kevesebb, mint a létminimum összege, magyarázza Földiák András. Hangsúlyozza, nem költői képekkel él, az ágazatban dolgozók bérét 2008 óta nem emelték, legfeljebb a cafetériát és a 13. havi bért vették el. Azaz közszolgák sokasága vesztette el fizetése harmadát az utóbbi hat évben. Nem azért éhezünk, hogy mások meggazdagodjanak – utal a szónok az egyre látványosabban túlcsorduló Fidesz-vagyonokra.

A szónokoknál sokkal többet mond két vallomás. Az egyik felvételen egy 59 éves nő arról beszél, hogy mintegy 4 évtized után 86 ezer forintot keres. Négy gyermeket nevelt fel egyedül – kettőről még most is ő gondoskodik. Na jó, ismeri be a szomorúságtól rekedtes hang, néha hús is kerül az asztalra, nem csak félig száraz margarinos kenyér. Itt elszakad a húr: hazaárulók; mocskos Fidesz! – kiabálja a tömeg.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!