Egy fillér kártérítést sem kapnak azok a súlyosan sérült rendőrök, akiket a 2006-os őszi zavargások során dobáltak meg kővel. Sőt, az sem érdekel már senkit, hogyan tört lábuk, szakadt le ujjuk, sérült meg a szemük, tört be a fejük.
Hiszen csak békés tüntetők voltak, meg az ellenük bevetett rendőrterror. Legalábbis ma így fest a hivatalos emlékezet.
Az Országgyűlés március elején fogadta el a fideszes Balsai István javaslatára a semmisségi törvényt. Ez alapján semmisek a 2006. őszi tömegoszlatásokkal összefüggésben a hivatalos személy elleni erőszak, rongálás, valamint garázdaság miatt meghozott, kizárólag rendőri jelentésre vagy tanúvallomásra alapozott ítéletek.
A kormány tavaly szeptemberben úgy határozott, hogy „a 2006 őszi törvénytelen rendőri fellépés kárvallottjai” legkésőbb az október 23-i nemzeti ünnepig megkapják a nekik járó kártérítést.
A 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság egy évvel ezelőtti ülésén Révész Máriusz, az albizottság fideszes tagja – aki egyébként az őszi zavargások idején szintén sérülést szenvedett – megfontolásra javasolta a székházostromkor megsérült rendőrök kártalanítását, mert nem tehettek róla, hogy megfelelő védőfelszerelés nélkül vezényelték ki őket az MTV épületéhez 2006 szeptemberében. Harangozó Tamás szocialista országgyűlési képviselő még februárban törvényjavaslatban kezdeményezte a 2006. szeptember 17. és október 25. közötti „zavargások” alatt, szolgálatteljesítés közben megsérült 399 rendőr kárpótlását. Azóta sok idő eltelt, a politikusok szavai elszálltak, a tettek elmaradtak.
A Belügyi Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete (BRDSZ) szintén egy éve(!) a 2006-os események vizsgálatával akkor megbízott Balsai Istvánhoz fordult a megsérült rendőrök kártérítése érdekében. Bárdos Judit, a BRDSZ főtitkára levelében konkrétan azt kérte, hogy a kártalanítási összegek az ugyanezen események kapcsán megsérült civil sebesülteknek kifizetendő kártérítésekkel legyenek összhangban. A kérést Balsai az igazságügyi tárcához továbbította. A BRDSZ bízott abban, hogy az illetékesek méltányolni fogják kérésüket, mérlegelni fogják azokat a dokumentumokat is, amelyek a rendőrök sérüléseiről, valamint azok kialakulásának körülményeiről szóltak és a rendőrségi és kórházi irattárakban fellelhetők, ugyanakkor alátámasztják a BRDSZ felvetéseit. Miután válasz az államigazgatási törvények szabta határidőn belül nem érkezett, ezért augusztus 24-én újabb levelet írtak – már a miniszterelnöknek címezve. Most várnak. Hátha egyszer megérkezik a válasz.
Arra, hogy a munkájuk közben megsérült rendőrök kártalanítása egyelőre nincs napirenden, magyarázat a közvélemény pálfordulása is. Politikai érdektől sem mentesen vált egysíkúvá a kép: békésen tüntető tömeg szembesült a rendőri brutalitással. A „kisrendőrök” koordinálatlan, de hősies küzdelme az álarcban pusztító, Molotov-koktélokat és köveket dobáló csőcselékkel – mára már az érintettek között is csak félve felhozott beszédtéma. Az akkor kivezényelt rendőrök attól félnek, hogy a perekben rájuk is sor kerül, az akkor szerzett sérüléseiket fogják bizonyítékként ellenük fordítani, hiszen „a rossz oldalon álltak”. Ezért is utasították el a 2006-os események során megsérült rendőrök lapunk megkeresését, hogy nevüket vállalva idézzék fel a csaknem öt évvel ezelőtti eseményeket, sérüléseik történetét. Többükkel beszéltünk, mindannyian ragaszkodtak a névtelenséghez. Pedig állítják: a 2006. szeptember 18-i székházostromkor szinte minden rendőr megsebesült, és az azt követő napok utcai összecsapásait is csak sérülésekkel úszták meg.
Agyrázkódás, bokatörés, leszakadt ujj, vérző fejseb volt a leggyakoribb sérülés. A Rendészeti Biztonsági Szolgálat (REBISZ) egyik járőrvezetője úgy fogalmaz: „nem akartam elhinni, amikor nekünk jött a tömeg. A támadók pontosan tudták, hogy a pajzs alá kell célozni, oda dobták a köveket, a csatornafedeleket. Mi egy békés demonstrációra indultunk, nem volt rajtunk lábszárvédő. Minden kollégám megsérült”. Egyik társát viszont egy éles kővel vagy üvegcseréppel találták el, leszakadt ujját csak órák múlva tudták visszavarrni az Árpád kórházban. A BRFK központi gépkocsizó járőrszolgálatának egyik munkatársa testpáncélban, lábszárvédőben volt, mégsem úszta meg. Az eseményeknek csak egy részére emlékszik, mert elájult. Társai menekítették ki az arcvonalból. A kórházban kiderült: agyrázkódást kapott, mert egy kővel telibe találták a sisakját, amikor az agresszív hangadókat próbálták kiemelni a tömegből. A legsúlyosabb sérülést feltételezhetően az a törzszászlós szerezte, akinek lábát kétszer is úgy telibe találták a „békés tüntetők”, hogy öt hétig gipszben feküdt. Mint mondta: hosszútávfutó már biztosan nem lesz, de továbbra is rendőrként szeretne szolgálni. A legsúlyosabb könnygázsérülést egy lajosmizsei rendőr szenvedte el, szemét hosszú hónapokig kezelte az orvos. Visszaemlékezése szerint tömegoszlatásra készültek, s mivel a parancs szerint még kivártak, a tömeg egyre bátrabb lett, dobálták, vasrudakkal ütötték őket. Az egyik randalírozó a mellette álló kollégája kezéből meg akarta szerezni a nagy könnygázszóró palackot.
Mivel ez nem sikerült, egy vasrúddal leverte a kioldószelepet. A kiszabaduló több liternyi gáz egyenesen a rendőr arcába zúdult.
Történetek, amelyek felidézése ma is felkavaró. Bár valamennyien meggyógyultak, újra szolgálatba álltak, az őket ért támadásokat soha nem fogják elfelejteni. Mást tehát tenni nem tudnak, nem mernek: csak emlékeznek.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
