Gyötrelmes és gyönyörű életem volt egyszerre – így érzi a 95 esztendős festő- és szobrászművész, Szilárd Klára.
„Az én lányom nem lesz egy ágrólszakadt művész!” Úgy cseng Szilárd Klára fülében ez a mondat, mintha most hallaná. Pedig lassan nyolcvan év telt el azóta, hogy a jól szituált pesti kamasz lány megpróbált szembeszállni apja akaratával.
„Soha nem felejtem el azt az Anna-bált 1939 nyarán. Szerelem volt első látásra, a következő évben hozzámentem Füsti Pál textilvegyészhez. De mindössze hat hétig tartott a közös életünk, mert egy reggel elvitték munkaszolgálatra. Úgy éltem, akár egy hadiözvegy, a szenvedés legyűrésére belevetettem magam a tanulásba. A Képzőművészeti Főiskolára nem jelentkezhettem, akkor már érvényben volt a numerus clausus. Jött a magániskola, amiért egyáltalán nem rajongtam. Végül kibekkeltem a négy évet, és az iskola után eljutottam az egyik legnagyobb festőhöz, Bernáth Aurélhoz, aki nagy hatással bírt rám” – idézi Klára a háború éveit.
Amikor 1944-ben a rokonait, ismerőseit bevagonírozták és Auschwitzba vitték, tudta, menekülnie kell. Hamis papírokkal és egy orvos segítségével eljutott Ausztriába, de amikor már azt hitte, megúszta, elkapta a Gestapo. Azt hitték, kém, aki német papírokkal utazott. Magánzárkába került, és közölték vele, hogy másnap kivégzik. „Reggel, amikor kinyitották a cella ajtaját, önkívületben voltam. De azt mondták: megérkeztek a francia csapatok, szabad vagyok. Sikerült túlélnem. Édesanyámon kívül minden rokonom haláltáborban végezte.”
A fiatal lány az országban maradt, és megpróbált új életet kezdeni. Nyelvi problémái soha nem voltak, ma is hét nyelven beszél, hármon pedig ír és olvas. Eleinte színházak kulisszáit mázolta, kirakatokat rendezett. Három év múlva megnyert egy jeligés pályázatot egy 12 négyzetméteres freskó elkészítéséhez. Hatalmas elismerés lett a jutalma, a Neue Zürcher Zeitung illusztrátorként alkalmazta. Sorra adta el a festményeit, rövid időn belül Zürich kulturális elitjének meghatározó figurájává vált.
„Megismerkedtem egy magyar származású kürtművésszel. Rögtön egymásra hangolódtunk, hamarosan összeházasodtunk. Ő sem szerette Svájcot, ezért, miután megalapították Izraelt, elhatároztuk, hogy oda megyünk. Menekülni akartunk Európából, ahol annyi fájdalom ért bennünket. Ott semmit nem ismertek el abból, amit Svájcban elértem. Izraelben a zenét viszont nagyon pártfogolják, a férjem rögtön kapott állást az Izraeli Szimfonikus Zenekarban. Festészetet tanítottam, még Genfben elvégeztem egy üvegkészítő kurzust, Izraelben pedig önszorgalomból megtanultam az ólomöntést. Hamarosan, minden előzmény nélkül megrendelést kaptam annak a kisvárosnak a zsinagógájától, ahol laktunk, két hatalmas üvegablak tervezésére és elkészítésére” – meséli Szilárd Klára. Az első megrendelés után következett az igazi művészi kiteljesedés, 14 zsinagóga óriási üvegablakait készítette el. Emellett festett, főleg az izraeli sivatag ihlette szürrealisztikus képeket. Kiállítások sora követte egymást Londontól Párizson át Rómáig, Claire Szilard neve ismertté vált a kortárs képzőművészetben.
És mintha ez nem lenne elég, elkezdett szobrászkodni. A törékeny nő óriási fémalkotásokkal örvendeztette meg rajongóit. Húsz évig tartott az idill.
„Álmában érte a férjemet az agyvérzés, 55 évesen. Ismét erősnek kellett lennem. Aztán ’90-ben kiállításom nyílt a pesti Vigadóban. Eljött a megnyitó napja. Az első vendég, aki belépett a kiállítóterembe, egy idős, ősz hajú úr volt. Egymásra néztünk, és mindkettőnknek földbe gyökerezett a lába. Füsti Pál volt, az első férjem. Hatalmas szerelem lett, még erősebb, mint 19 éves koromban. Összeházasodtunk, vettünk egy házat Szentendrén. Életem legboldogabb 14 éve következett, szárnyaltam, túl a hetvenen. Az ő elvesztése volt a legrettenetesebb haláleset, ami valaha ért.”
Szilárd Klárának a művészet az élete, három évvel ezelőtt még forrasztópákával a kezében formázta a szobrokat. Megkapta a Magyar Köztársaság Érdemkeresztjét és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének elismerését is. Még mindig fest, most is három kiállítása látogatható országszerte.
Úgy érzi, gyötrelmes és gyönyörű élete volt egyszerre. Egy dolgot nem tudott megemészteni soha: nem lehetett gyereke. Egyetlen rokona sincs, csak néhány barát. alkotásai.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!