Alina, hogy te micsoda színésznő vagy! – hallik nem kevés elragadtatással egy gimnazista osztály padsoraiból. A helyszín egy budapesti középiskola, és éppen két NMHH-s kisfilmet nézünk a tinédzserek szexuális tartalmakat megosztó provokációiról (sexting), valamint a netfüggőség versus párkapcsolat témakörében. A videoanyagok főszereplője pedig – minő véletlen – ennek az osztálynak a tanulója, aki az első padsorban fogadja nevetve a gratulációkat.


Egy történelem- és egy énekórát áldoztak be a tanerők, hogy a diákok meghallgathassák dr. Baracsi Katalin interaktív és játékos előadását az internetbiztonságról.

A család- és gyerekjogász szakember a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat internetbiztonsági programjának oktatója, aki az Európai Bizottság által támogatott Safer Internet Program (SIP – www.saferinternet.hu; www.biztonsagosinternet.hu; www.kek-vonal.hu) keretében látogat ki az iskolákhoz felkérésre és térítésmentesen, hogy a tudatos és biztonságos netezés feltételeiről, hatásairól, és persze veszélyeiről beszélgessen a diákokkal – nem feledve a szülőket és a pedagógusokat sem! (A program 2009 óta működik Magyarországon, és nemcsak iskolák kérhetik a szolgáltatást, de az esélyegyenlőség jegyében könyvtárakban, kollégiumokban, családok átmeneti otthonaiban, hajléktalanszállókon is népszerűsítik a biztonságos netezést.)

Katalin teljes mértékben figyelembe véve a hallgatók nyelvezetét és érdeklődését – közkedvelt, cyberbűnüldözést színre vivő tv-filmsorozatok (Crossing Lines, Profilozók) megidézésével beszélget a fiatalokkal az online személyiségek valóstól eltérő kialakíthatóságáról.

A gyerekek nyomozócsoportokban készítenek profilelemzéseket egy-egy Facebook-posztsor alapján kitalált személyekről – és mekkora éleslátással, tehetjük hozzá!

Szélsőséges gyűlöletkeltőknek esélyük sincs velük szemben. Példák és a jogszabályokban, a témához szorosan kapcsolódó hazai büntetőeljárásokban naprakész előadó jogi felelősséget is hangsúlyozó segítségével pontos képet alkothatnak a manapság virágkorát érő online bántalmazás és megfélemlítés (cyberbullying), a zaklatás, kiközösítés, veszélyeztetés (cyber stalking), vagy a behálózás (grooming) jelenségeiről, de még a népszerű párkereső oldalak is szóba kerülnek az identitás- és adatlopás mellett.

A valódi disputára jellemzően itt nem tilalomfák leszúrása történik („ne tedd ezt, ne tedd azt!”), hanem érdemi párbeszéd a digitális kultúrában felnövő gyerekek mindennapi tapasztalatai alapján, felhíva a figyelmet természetesen a veszélyekre – nem is csoda, hogy gyorsan elröppen a másfél óra. Mely érzékelhetően hozzájárulhat ahhoz, hogy a fiatalokban kialakuljon az igény egy felelősségteljesebb nethasználat iránt, minek során biztonságban jutnak hozzá és tölthetnek fel különböző médiatartalmakat.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!