„A slendrián, hozzá nem értő, és még kellő komolyságot sem tanúsító brazil doppingellenőrök” miatt az augusztusi riói olimpián levett doppingminták több mint felével semmit se lehet kezdeni – mondta Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője a Telekom Sporthír Szolgálatnak.

– A brazil olimpikonokat a játékok előtt nem is ellenőrizték, majd tetézte a bajt, hogy ismét csak a kontárok miatt a riói minták beazonosítása és az archiválás egyszerűen pocsék volt. Vihar a láthatáron. Azon se csodálkoznék, ha előbb vagy utóbb azzal kellemetlenkednének a WADA vezetőinek, hogy erről az egészről vajon mikor és hogyan értesültek, és miként igyekeztek elejét venni a sporttörténet egyik legnagyobb botrányának?” Tiszeker szerint most az atlétika került a célkeresztbe és a súlyemelés. „Hullanak a fejek, folynak a nyomozások, az IAAF egykori szenegáli elnöke továbbra is házi őrizetben van.”

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!