„Mi a jövőnket féltjük tőlük”

 Egyiküknek sincs pártkötődése, a politikai tevékenységet firtató kérdésre azt válaszolják: „szavazók vagyunk”. Mind a hárman különböző diákcsoportok tagjai, és egy közös rendezvényen ismerkedtek meg egymással.

– Hogy lett ebből tüntetés?

Tomi: Úgy kezdődött az egész, hogy amikor a kormány először értekezett az Alkotmánybíróság jogkörének csorbításáról, akkor páran elmentünk az LMP által szervezett tüntetésére. Utána ugyanabban a környékbeli kávézóban kötöttünk ki, és megkezdődött egy közös gondolkodás, vajon mit érdemes csinálni. Az aláírásgyűjtés meg a felvonulás is eléggé lejáratódott az utóbbi években, de akkor úgy gondoltuk, hogy ami most történik, az már sok.

Zoli fontosnak tartja hozzátenni, hogy a pártrendezvényen nagyon rosszul érezték magukat. „Abszolút rosszul reagált az LMP erre az egészre, nem állt ki hitelesen az Ab mellett, hanem a kormány politikáját ostorozta. A Demokratikus Chartát is megnéztük a tévében és úgy gondoltuk, hogy ez a hangnem és stílus vállalhatatlan. Vártuk, hogy valamelyik civil szervezet rendezzen megmozdulást, amire jó szívvel el lehet menni, de ez nem történt meg”. Emiatt érezték úgy, hogy muszáj valamit tenni. „Mi nem barikádokat emelni és lázongani akarunk, csak annyit, hogy normális hangnemben lehessen politikáról beszélni” – teszi hozzá Zoli.

November elején rengeteg agyalás után megszületett a négy pontból álló kiáltvány, miközben a helyzet fokozódott: magán-nyugdíjpénztári reformtervezet, Költségvetési Tanács – ezek már csak katalizálták az ügyet, külön nem foglalkoztak velük. „Ezek olyan szakpolitikai kérdések, amelyek részben már minket is megosztanak” – magyarázza Tomi. Egy héttel a demonstráció előtt fogalmazódott meg: kellene egy egyetemeken átívelő, békés felvonulást szervezni. Spontán összeállt egy öt-hat fős szervezői mag, meg egy húszfős aktív csapat. Lassan, sok éjszakába nyúló vitát és kompromisszumot követően megszületett egy hosszabb szöveg, végül a beszédek.

Ezt követően felpörögtek az események. „Egy héttel az egész előtt valahogy csupa olyan emberrel beszélgettünk, akik annyira lelkesek voltak, hogy úgy gondoltuk, miért ne csinálhatnánk egy kisebb tüntetést? Maga a szervezés része a Facebook „Helyzet Van” profiljának a regisztrálásával indult el, itt toboroztuk az embereket. Onnantól kezdtük el igazán komolyan venni, hogy láttuk, ez másokat is érdekel, majdnem kétezren jelezték a részvétüket a közösségi oldalon” – emlékezik vissza Berci.

– Kik voltak a résztvevők?

Zoli: Főleg a Corvinushoz kötődő hallgatók jöttek el, de a helyszínen megkérdeztük, hogy ki honnan érkezett és a hangerő alapján azt feltételeztük, hogy rengeteg ELTE-s is volt, illetve a Műszakiról is jöttek.

A Hallgatói Önkormányzatok (HÖK) nem segítettek sem a szervezésben, sem a demonstráció meghirdetésében. „Döbbenetes, mennyire rettegnek a diákszervezetek, illetve a HÖK-ök már attól is, hogy egy ilyen hírt feltegyenek a levelezőlistájukra” – jegyzi meg Zoli. Berci szerint sokan tartottak attól, hogy ha pont a Fidesz-kormány alatt hallatják először a hangjukat, akkor majd azt mondják róluk, hogy nyolc évig meg bezzeg hallgattak, és rájuk sütik: ez egy balos szerveződés. Pedig ők nem egy politikai oldal mellett vagy ellen akartak elköteleződni, mert „ezt akármelyik párt csinálta volna, az pont ugyanekkora gáz lenne”.

– Miért ennyire lényeges a pártsemlegesség?

Zoli: A tőlünk idősebb generációk nagyon megosztottak, nem tudnak leülni és kommunikálni egymással, nemhogy megállapodni. Mi is sokfélék vagyunk, különböző a világnézetünk, de fontos, hogy találjunk olyan ügyeket, melyek egyformán fontosak nekünk. Ilyenek a demokratikus értékek és a jogállamiság. A rendszerváltó nagy generáció az árkok ásásában jeleskedik, mi pedig árkokat akarunk betemetni. Ehhez az kell, hogy akarjuk megérteni és tudjuk meghallgatni egymást. Ehhez pedig az szükséges, hogy a mondanivalónkat előítéletek nélkül, tisztességesen és kulturált hangnemben fogalmazzuk meg. Attól lesz egy nemzet nemzet, hogy vannak közös értékei.

– Akár egy szélsőbalos és egy szélsőjobbos is le tud ülni egymással ebben a korosztályban?

Berci: Speciel nem a Felvidék visszafoglalásáról szóltak a viták, amikor a kiáltványunkat próbáltuk megírni hajnali kettőkor. Mindannyian visszafogtuk magunkat, nem kerestük szándékosan a különbségeket, hogy sikerüljön egyetértésre jutnunk.

Megérte: elhomályosult tekintettel idézik fel a demonstrációt, ahogy a Szabadság híd közepéről visszafordulva látták, hogy a Műegyetemnél még békésen kanyarodik a menet. „A politikai megmozdulásoknak rendkívül rossz a megítélése, akár az állam, akár a tüntetők agressziója miatt. Sokan emiatt félnek kimenni egy demonstrációra. Mi egy pillanatig sem éreztük magunkat veszélyben, a rendőrség segítőkész volt, a résztvevők közül senki nem akart balhét” – mondja Zoli. Végül az este arról szólt, hogy lehet jókedvűen, de komolyan, fiatalosan, ám mégis komoly mondanivalóval úgy politizálni, hogy az „ne legyen ciki”, sőt, hogy az jó érzéssel töltse el az embereket. Zoli elmeséli, mennyire „rendben volt”, hogy a javaslatukra többen hoztak magyar zászlót. „Egy magyar zászló nem csak egy jobboldali tüntetésen lehet. Rendkívül fontos, hogy ilyen megmozdulásokkal visszahódítsuk a nemzeti szimbólumokat, hogy ne csak egy-egy politikai közösség, hanem mindenki, aki magyar, a sajátjának érezze.” A visszhangok jók vagy semmilyenek: már nem vitatják a pártsemlegességet, de a közszolgálati és a jobboldali sajtó nem foglalkozott a demonstrációval.

Tomi: A tüntetés után elmentünk bulizni, hajnali négyig fent voltunk, egymást ölelgettük, kicsit sírtunk is, hogy ezt tényleg mi csináltunk? Tele voltunk érzelmekkel és energiával és boldogok voltunk. Jelenleg nincs egy olyan jól definiálható célunk, mint az volt, hogy december 2-án 6-kor ott leszünk a Lágymányosi téren. Viszont az egyetemisták jó része sajnálja, hogy nincsenek a politikával vagy a közélettel foglalkozó körök.

Berci: Az, hogy ez a felvonulás ennyire tisztára és jóra sikerült, számunkra nagy felelősség. Oké, itt egy médiatörvény, nagy a baj, akkor most szervezzünk gyorsan egy tüntetést? Ezzel csak elinfláljuk, amit elkezdtünk. Az biztos, hogy nem akarjuk formalizálni a működésünket, nem szeretnénk pártot alapítani. Félő, hogy a hierarchizálódás következtében elveszne valami, ami amúgy most igazán klassz bennünk: a spontenaitás, a függetlenség és a demokratikus döntéshozatal.

Zoli: Fontos, hogy találkozzunk, és különböző politikai, gazdasági, társadalmi témákról nyíltan beszélgessünk, megpróbáljuk megérteni egymást és a politikát irányítókat. Ha valami megint egyértelműen kiveri mindenkinél a biztosítékot, biztosan teszünk valamit, de nem az a cél, hogy állandóan az utcán legyünk, hanem hogy rávilágítsunk az általunk problémásnak gondolt kérdésekre.

Hosszú távon ebben is gondolkodnak: nem csak valami ellen tiltakozni, hanem konstruktívan megfogalmazni a generáció álláspontját, beszélgetni akarnak minél több fiatallal. Egyelőre viszont az alkotmányozás igencsak csípi a szemüket.

– Mi nem tetszik az új alkotmány tervezetében?

Zoli: A stílus az, ami a legjobban zavar sokunkat, és ezt általában is mondhatnám. Nem szerencsés hogy, egy párt, amely a kétharmados felhatalmazást a választópolgárok harminc százalékától kapta, úgy gondolja, hogy széles társadalmi egyeztetés nélkül, villámtempóban, évtizedekre meghatározhatja az életünket. Ahogy mi le tudtunk ülni másokkal, üljenek le ők is. Orbán Viktor a választási győzelem után rendkívül szimpatikusan nyilatkozott: nem akarnak visszaélni a széles felhatalmazással, nem az ország kétharmadának a miniszterelnöke szeretne lenni. Örülnénk neki, ha ehhez a szellemiséghez ragaszkodna a kormány. A mostani politikai elit, elsősorban a jobboldal prominensei nagyon hasonló helyről jöttek, hasonló diákszervezetek tagjai voltak, mint mi. Nem igazán értjük, hogy hogyan távolodtak el az ott tanult szellemiségtől. Egy kicsit erről is szól, amit mi csinálunk: tükröt tartunk eléjük, hogy ott, ahonnan valaha ők jöttek, nem értik, hogy mit csinálnak. A melegek házassága vagy a médiaszabályozás biztosan megosztaná a mi kö­­zösségünket is, de abban egyetértünk: ezekről a témákról széles körben kell beszélgetni és nyugodt tempóban kell kompromisszumot keresni.

Berci számára az a legfenyegetőbb, hogy ha továbbra sem hajlandók együttműködni senkivel, akkor idővel nem marad, aki szóljon, ha a nyakunkon a baj – márpedig az eddigiek alapján úgy tűnik, maguktól nem olyan okosak, hogy ezt időben észrevegyék. „Mi főként a jövőnket féltjük tőlük és ettől a stílustól” – fogalmaz. Tomi félelme az, hogy ha így folytatják, akkor majd nem a szocik jönnek, vagy az LMP, hanem valami sokkal rosszabb és veszélyesebb. Megjegyzi: „lehet jó dolgokat csinálni lassan, bölcsen politizálva, nem letarolva mindent, nem kirúgva mindenkit. A kormányzó politikusok ennyire nem bíznak magukban?”

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!