Neve összeforrt a Vígszínházzal, szinte csak ott és külföldön rendez, tanít. Hiányolja a mai közgondolkodásból a kultúra jelenlétét – a színházakból, koncerttermekből pedig a döntéshozókat. Számos sikerdarab – legutóbb például A Pál utcai fiúk – rendezőjével, Marton Lászlóval beszélgettünk.
– Csaknem ötven éve munkahelye a Vígszínház. Mi inspirálja itt ennyi idő után is?
– Ugyanúgy szeretek idejárni, mint az elején. Szeretem az épületet, az embereket. Szerintem most olyan jó a társulat, mint Várkonyi Zoltán idejében: sok a fiatal, akik remekül tudnak együttműködni az idősebbekkel. Sokat vagyok a társaságukban, mert nem lehet az irodából nézni a társulatot, együtt kell élni velük. A tehetség inspirál. Ránézek egy színészre, és eszembe jut egy darab: a fejünkben lévő könyvtár és a színészek biológiája kölcsönhatásban van egymással. Egyébként kiéltem a „művészi hűtlenséget” a rengeteg külföldi munkám során.
– Január 22-e a Magyar Kultúra Napja. Mit mondhat ez a mai fiataloknak?
– Akkor válhat jelentőssé, ha megtelik tartalommal. A Vígszínház a szellemi-kulturális élet fontos része: évadonként 350 ezer nézője van. Az egészen kicsiket Halász Judit gyerekelőadásaival szólítjuk meg, a nagyobbakat A padlással és A Pál utcai fiúkkal. Sokan az első színházi élményüket itt élik át, s azt reméljük, hogy egész életükben kultúrafogyasztók lesznek: olvasni fognak, koncertre, kiállításra és színházba járnak. Aki A padlást megnézi, az később talán Pintér Béla és a Forte Társulat előadásaira is elmegy. A teljes magyar színházi paletta számára „nevelünk” nézőket. De vannak még Magyarországnak tartalékai ezen a téren…
– Ezt hogy érti?
– A közgondolkodásnak kellene megváltoznia. Magyarország nagy lehetősége az a tehetségtömeg, ami a színházi életben összpontosul, ahogy a filmes és az írói szcénában is. A kultúra most nincs a gondolkodás középpontjában. Holott legalább annyi figyelmet kellene kapnia, mint a sportnak, mondom ezt úgy, hogy sportszerető vagyok, teniszezem, futok. A világnak több információt árulnak el a kulturális értékeink, mint hogy…
– …hány stadionunk van?
– Többet kéne színházba, koncertre járnia a döntéshozóknak, véleményformálóknak. Csak reménykedhetünk, hogy ki fog alakulni egy, a mostaninál egészségesebb helyzet.
– Az utóbbi idők egyik legnagyobb színházi sikere az ön által rendezett A Pál utcai fiúk. Nem féltek, hogy egy kötelező olvasmányra nehéz lesz a fiatalokat becsalogatni?
– Ez valóban kérdés volt. Nem is reméltem, hogy ekkora siker lesz. Dés László és Geszti Péter keresett meg az ötlettel. Újraolvastam Molnár regényét és megdöbbentem, hogy áttételesen mennyire rólunk szól, az elvekhez való ragaszkodásról, a hűségről és az árulásról. Felkavart. Másfél évig dolgoztunk az adaptáción: Radnóti Zsuzsa dramaturg, Grecsó Krisztián író és a két ötletgazda. A mában is érvényes, mai gondolkodású, de Molnár Ferenchez hű darabot hoztunk létre. Nyolc előadásnyi munka van benne, fanatikusan próbáltunk.
– Mi vonzhatja ma színházba a nézőket?
– A közösségi élmény: a nézők egy estére közösségé változnak, együtt nevetnek, sírnak. A társadalmi értéke ennek jóval nagyobb, mint ha otthon maradnának a tévé előtt. Sokan járnak színházba és a számuk folyamatosan nő. A padlást egymillióan látták, 30 éve játsszuk, generációkat köt össze. De két prózai előadás is évek óta műsoron van a Vígben, a Játék a kastélyban és a Jóembert keresünk. Mindegy tehát, hogy alternatív társulat darabját vagy musicalt néznek, a lényeg, hogy színházban vannak. Ilyen szempontból a vidéki teátrumok nehezebb helyzetben vannak: egy helyen kell drámát, musicalt, vígjátékot, operettet kínálniuk, így tudják megnyerni a különböző ízlésű emberek tetszését.
– Nincs is sok példa arra, ahol ez jól sikerül.
– De van! Nemrég pozitív tapasztalatokat szereztem például a kecskeméti, a veszprémi, a szombathelyi és a pécsi színházban. A baj az, hogy ezt a prosperálást a hazai mozik nem tudják hozni. Sajnos nincs meg a kellő közönsége a magyar filmnek, valamit nem csinálnak jól körülötte. Pedig rengeteg a tehetséges magyar filmes.
– Készülnek ma olyan művek, amiket évtizedek múlva is játszani fognak a színházak?
– Például Spiró György, Kornis Mihály, Térey János és természetesen Esterházy Péter alkotásait. Nemrég mutattuk be a fiatal, erdélyi alkotó, Kincses Réka egyik kitűnő darabját, de Székely Csaba is több mint ígéretes drámaíró. Felújítottuk Nádas Péter Találkozását, amiről kiderült, az elmúlt 50 év egyik legnagyobb alkotása. A Kvartett, bár 20 éve íródott, olyan, mintha Spiró ma készítette volna, egy mondatot nem változtattunk rajta, és évtizedek múlva is revelatív lesz. Nagy tehetségbeli fedezet van kortárs írói részéről.
– És milyen a színészutánpótlás?
– Ritkán beszélünk róla, de a Színház- és Filmművészeti Egyetem az egyik legjobb színészképző világszerte. Sokfelé tanítottam híres iskolákban is, de a miénk az egyik legerősebb. Ugyanis csak tehetségalapon veszünk fel hallgatókat. Jó lenne, ha csak ott folyna színészképzés, ahol tudják biztosítani az igényes és felelősségteljes oktatást, és ahol nem a tandíj számít. Az előző osztályunkban és a mostaniban is, amit szintén Hegedűs D. Gézával és Forgács Péterrel viszünk, sok a kiemelkedő tehetség. Aki igazán jó, az el tud helyezkedni, remek munkákat kap, erre bizonyíték például az ifj. Vidnyánszky Attila–Vecsei Miklós duó vagy a nemrég végzett rendezők.
– Ne legyünk naivak: sok helyen csak a kapcsolat számít.
– A színészetben a tehetség pőrén jelenik meg. Esterházy mondta: államtitkárt ki lehet nevezni, de költőt nem.
– Hogyan választ darabot?
– Általában nehezen. Mindenképp kell, hogy valamit el tudjak mondani rajta keresztül, személyes érintettség nélkül nem megy. Van, hogy éjjel a könyvespolcomról szedek le műveket, máskor ajánlanak. Például a Márai-darabunk (Hallgatni akartam) Radnóti Zsuzsa „ajánlásával” készült, és B. Török Fruzsina készített a visszaemlékező prózából monodrámát. Hónapokat dolgoztunk rajta Hegedűs D. Gézával, imádtuk, de azt hittük, keveseket fog érdekelni. Szerencsére óriásit tévedtünk. Gézának ez lett pályája egyik legmegrendítőbb alakítása. De mindig lutri előre megjósolni a fogadtatást.
– És mi történik bukás esetén? Rohan a rendező a pszichológushoz feldolgozni a kudarcot?
– Vereségtudat és letargia. Sokszor átéltem, lehet, hogy többször, mint a sikert, de pszichológusnál nem jártam. A színház élő dolog, ott ülsz és érzed, ha közönyös a nézőtér, óriási felelősség is. Mestereimtől megtanultam, hogy a kudarcnál csak magamat okolom, kielemzem és próbálok tanulni belőle. És hiszek. Hit nélkül nem lehet dolgozni.
+1 kérdés:
– Az a hír járja, hogy van egy „kincsesládája”, amiben leveleket őriz. Kiktől?
– Megvan, amit Arthur Miller írt nekem írógéppel, Az ügynök halála című darab tel-avivi bemutatója után. Az a legmegkapóbb benne, hogy azt írta: a színész, aki a darabban játszott, pont úgy néz ki, mint az a nagybátyja, akiről a művet mintázta. De Gábor Miklóstól és Darvas Ivántól is őrzök leveleket.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!