Hőhullám rovatunkban nyári könyvszemlénk: Jobst Ágnes: A Stasi működése Magyarországon. A keletnémet és a magyar állambiztonság kapcsolata 1955–1989. - és Stumpf István: Erős állam – alkotmányos korlátok.

 
Irány a Parlament! Koronaúsztatás a Dunán - Fotó: Habik Csaba

És akkor Günther szandálos-zoknis lábával erősen rátaposott a Trabant-kék vízibicikli pedáljára, hogy utolérje a MI5 búvárnak öltözött ügynökét a nádasban – fájdalom, de aki ilyen stílusú kémsztorikra vágyik, annak csalódást fog okozni Jobst Ágens kötete. Mert az egy korrekt történészi munka, melynek 730 végjegyzete, pontos hivatkozási és átfogó táblázatai is arról árulkodnak, hogy a szerző egy többéves, rendkívül alapos, a magyar és német levéltárakat is feltáró kutatást összegzett. Ugyanakkor a kiadó törekvése, hogy a könyv egyszerre legyen ismeretterjesztő és szórakoztató, a történészszakmán kívüliek számára is élvezetes olvasmány, nem sikerült.

Egyrészt azért, mert bár a történelmi kontextust hihetetlenül alaposan bemutatja, a titkosszolgálatokra jellemző szókincshez már nincs magyarázat. Másrészt a Stasi működése csupa gyöngyszemet rejt arról, hogyan dolgoztak a kelet- és nyugatnémetek – többnyire teljesen ártatlan – találkozásait megfigyelő ügynökök, a valódi korrajzot adó történetek elvesznek az adatok, iratszámok, felsorolások tengerében. Ha az olvasó nem figyel, elsiklik az olyan jobbnál jobb sztorik felett, mint hogy a keletnémet titkosszolgálat a Magyarországra érkező munkatársai számára 1000-1500 márkás ruhapénzt utalt ki, hogy a helyi viszonyoknak megfelelően öltözködhessenek.

Azaz, ne lehessen már az első pillanatban rájönni, hogy NDK-sok, mert annyira lepukkantak. Vagy hogy Bernd Thieme fedőnéven, egy balatoni IBUSZ-iroda munkatársának álcájával tevékenykedő egykori katonatiszt 1971 és 1981 között a keményvonalas kommunistákat is megszégyenítő ideológiai elkötelezettségről tett tanúbizonyságot jelentéseiben. Például nehezményezte, hogy az idegenvezető túl sokat beszél a történelemről, és túl keveset „a magyar munkásosztály 1945 után elért eredményeiről”, és azt is javasolta, hogy az utazási iroda dolgozóinak tartsanak sajtószemináriumokat, mert annyira járatlanok a politikában.

Aztán mikor nyugdíjba küldték, és a magyar feleségével együtt hazarendelték az NDK-ba, nem ment, mert itt sokkal jobb volt élni.
(Jobst Ágnes: A Stasi működése Magyarországon. A keletnémet és a magyar állambiztonság kapcsolata 1955–1989. Jaffa, 2015. 256 o.)
SZ. Á.

XXX

A Fidesz téglája az Alkotmánybíróságban, biggyesztették ajkukat az ellenzékiek; a Fidesz oszlopa a taláros testületben, mosolyogtak elégedetten a kormánypártiak – ám ez az egyszerűsítő billogozás (ha pozitív, ha negatív) hamis Stumpf István esetében. Az „Erős állam – alkotmányos korlátok” című könyv szerzője ugyanis kiérlelt meggyőződéssel rendelkezik, az más kérdés, hogy tézisei vitathatók-e. Ráadásul Stumpf sokkal szélesebb tapasztalati körből merít, mint a többi alkotmánybíró.

Az erős – noha nem demokratikus – állammal még a családi asztal mellett szembesülhetett, hiszen a Kádár-rendszer utolsó belügyminiszterének lánya volt az asszonya.

A Fidesz első kormányra kerülése után pedig a Miniszterelnöki Hivatalt (MEH) irányította – és szervezte meg a tükörreferatúrák rendszerét. (A szisztéma lényege: minden minisztériumnak volt egy „másik vezetése” a MEH-en belül, amelyik valójában irányította a tárcákat.) Azaz nemcsak a szóvirágok szintjén, de a gyakorlatban mutatta meg, hogy miként képzeli a kisebb, de hatékonyabb államot.

Ám miközben kormányzati centralizációt hirdet, nem hisz a kabinet túlhatalmában – legalábbis pro forma. Megítélése szerint az egyetlen – és legálisan alkotmányozó hatalom – a nép által választott Országgyűlés, aminek politikai-tartalmi lépéseit sem a kormány, sem az Alkotmánybíróság nem bírálhatja. Éppen ezért az egyetlen kontroll a választók tömege, állítja Stumpf, ha a kormány rosszul teszi a dolgát, majd jól leváltják. És azt a volt kancelláriaminiszter sem vitatja (de eufemisztikusan fogalmaz), hogy a kormánytöbbség számos olyan döntést hozott, aminek társadalmi-gazdasági következményeit nem mérlegelte kellőképpen.

Ám arról Stumpfnak egy szava sincs, hogy miként sérül a népi/ választási kontroll, amikor a parlamenti többség pont a választási törvényeket szabja át – saját érdekében. Utópiának remek olvasmány, a valóság kérdéseire azonban nem ad választ.
(Stumpf István: Erős állam – alkotmányos korlátok. Századvég Kiadó, 2014. 259 o.)
NBGY

Címkék: könyvajánló

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!