Őze Áront, aki gazdasági végromlásból építette föl a Pesti Magyar Színházat, a Vidnyánszky Attila köréhez tartozó Zalán János váltja a teátrum élén. „Egy politikai kegyeltségű vezető most alkalmasabb nálam” – mondja a leköszönő színigazgató. A kérdés csak az, hogy mire is.
– Milyen feladatok várnak egy bukott színigazgatóra?
– Fogalmam sincs, mivel nem buktam meg. Ha a mandátumom öt éve alatt állítottak volna félre, az lett volna bukás. De itt nem ez történt. Leketyegett a ciklus, kiírták a posztra a pályázatot, én elkészítettem a magamét, amire büszke vagyok – nyilvános, bárki elolvashatja –, a szakmai bizottsági munka után pedig a fenntartó, Balog Zoltán emberi erőforrás-miniszter, hozott egy döntést: Zalán Jánost nevezte ki a következő négy évre direktornak. Neki joga van akár a bizottság ellenében is dönteni.
– Mintha fölkészült volna erre a döntésre.
– Már amikor megláttam az aspiránsok nevét, sejtettem, nem feltétlenül szakmai, hanem politikai kihívással kell szembenéznem.
– Mégis, mit remélt?
– Igazgatóként az elmúlt öt évben csak kénytelen-kelletlen folytam bele a politikába, már amennyire a gyomrom engedte. Ez bizonyos értelemben felelőtlenség volt a részemről.
– Megbánta azóta, hogy nem politizált jobban?
– Színházi embernek tartom magam, színésznek, alkalomadtán rendezőnek, nem politikusnak. Úgy vezettem a színházat is, hogy az, amennyire csak lehetséges, szakmai alapokon működjön. Ugyanakkor el kell fogadnom, egy intézmény igazgatása bizonyos korszakokban inkább a politikáról szól, semmint a művészetről vagy feltétlen szakmaiságról. Ez a korszak ilyen, ma egy intézmény vezetőjének sokkal inkább politikusnak kell lennie. Ebben a helyzetben egy menedzserszemléletű, politikai kegyeltségű színházi igazgatás, lehet, hogy jobb helyzetet tud teremteni a Magyar Színháznak, mint én. A dolog ott fog igazán eldőlni, hogy milyen háttérembereket, munkatársakat, művészeti vezetést választ az új igazgató magának, szigorúan szakmai-művészeti szempontból, mivel a politika hatóköre ott már megszűnik.
– Ebben kételkedem. Tényleg folytathatónak tartja a megkezdett munkájukat?
– Erre vonatkozólag még nem kaptam megerősítést, mert elfoglaltságai miatt mind ez idáig még nem találkoztam Zalán Jánossal. Október közepén tudunk majd leülni, megbeszélni az átadás-átvétel menetét. Azonban a pályázatot erre az intézményre, az én általam két és fél éve kidolgozott koncepcióra- arculatra írták ki, ettől senkinek nem lehet nagyon eltérnie. De nem is érdemes, mert az elmúlt évadokban ez az irány bizonyította életképességét! Ezért is gondolom, hogy az intézmény jól is kijöhet ebből a váltásból.
– Mit hagy hátra?
– Egy gazdasági szempontból stabil ifjúsági és családi színházat.
– Ifjúsági színházi koncepciójuk ezek szerint beváltotta a reményeiket?
– Maximálisan, de ez nem megy máról holnapra, mivel úgy döntöttem, az alapoktól kell építkeznünk, hogy kineveljük a saját, illetve a magyar színházi kultúra közönségét, a legkisebbektől a nagyszülőkig. Ma már mindhárom generáció számára tudunk programokat kínálni, neves kortárs magyar gyermekszerzők – Berg Judit, Böszörményi Gyula Jeney Zoltán, Szabó Borbála, Balázs Ágnes – műveit (Rumini, Almaszósz, Rév Fülöp, Égigérő fű) játsszuk. Idén az alkotókat inspiráló Csukás István-díjat alapítottunk, melynek nyertes darabját be is mutatjuk.
– Hogyan sikerült megszólítani a már jórészt közösségi médián szocializálódott kamaszokat?
– Nincs mese, a színháznak kell alkalmazkodnia, megtanulni, megkeresni, működtetni kell a technológia új vívmányait és azokon keresztül átadni az értékeket. A Rómeó és Júlia stúdió-előadásunkat nagyon nagy csatanyerésnek minősítem ebből a szempontból is. Annyira testközeli a darab, hogy a kamasz szinte bent ül Júlia hálószobájában. Nos, a máskor szentjánosbogárként fénylő mobiltelefonok két perc alatt kihunytak a nézőtéren, sikerült lekötni őket, részei lettek az eseményeknek, az élménynek. A most bemutatás előtt álló Macbeth is alkalmazkodik a vizuálkulturális trendekhez, a kommersszé válás veszélyét elkerülve az előadáson az archaikus Shakespeare-szövegek hangzanak el!
– A látogatószám visszaigazolja a törekvéseiket?
– Nézőszámról fecsegni kirakatduma, azt mindenki tud produkálni, szemben a jegybevétellel. Ha csak a fővárosi színházakat nézzük, aki a minőséget és a magas nézőszámot egyszerre szeretné hozni, az szenved! A Magyar Színház sem kivétel ez alól. Azonban 2011 óta, amióta az új koncepcióban működünk, lassú, de biztos emelkedés tapasztalható!
– Máshol akadhat esetleg az ön számára is egy igazgatói szék?
– Nem hiszem, hogy erre pályáznék, nekem a színészet a hivatásom. Annak idején is azért vágtam bele, mert Iglódi István, a korábbi igazgató bennem látta, találta meg az utódját. Ha maradok, nekem is feladatom lett volna kinevelni a sajátomat. Ez sokkal normálisabb megoldás, mint kívülről, irányított politikai alapokon kinevezni valakit.
– Tagja marad a társulatnak?
– Jelenleg nem vagyok tag, külön miniszteri hozzájárulással játszom a színházi darabokban. Az évad végéig van érvényes engedélyem.
– Milyen társulathoz csatlakozna szívesen?
– Ahol társulatot építenek – ilyen kollektívát látok a Tasnádi Csaba vezette nyíregyházi Móricz Zsigmond Színháznál, a fővárosi Örkényben, a Radnótiban. De legszívesebben a jelenlegi Magyar Színház társulatához tartoznék, mert nagyon erősnek tartom őket. Ám ez lehet, hogy csak illúzió részemről.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
