Amerikai barátommal hozott össze a sors. Pontosabban a szüleink voltak barátok, együtt jártak a Lónyay utcai reformátusokhoz. Az ostrom alatt Steve apja bátran mentette társait, így apámat is.
A háború után hamarost kiment Bécsen és Párizson át Amerikába. Steve már ott született. Apjával sokat járt Pesten, egészen jól megtanult magyarul.
Fizimiskája egy kicsit furcsa volt, égnek meredő, lángvörös haj, türkiz ing, fehér, lepkényi gallérral, zöld nadrág, mindenféle mütyürrel, dísszel, ornamentikával.
Egészen olybá festett, mint egy idióta.
Nyolc éve, mikor utoljára láttam, még egészen emberi külseje volt.
Mindazonáltal nem szóltam, a bolondokat nem vegzálja az ember.
De valamit elkaphatott a tekintetemből, mert magyarázkodni kezdett:
– Ebbe csak szabadidőmbe járok, dolgozni mindig öltönyt veszek föl.
Kérdezgettük egymást, ki hogy van, mit csinál, hogy megy a sora, ő mondta, elég jól, igazgató egy nagy cégnél, az American Expressnél, szépen is keres, van egy csinos felesége, menedzser, két gyönyörű kamasz fia, nagy háza.
– És társaság?– kérdtem.
– Milyen társaság?
– Hát barát.
– Ja, barát. Az van. Vettem egyet.
– Mit csináltál?
– Vettem egy barátot.
– Igen. És sokba kóstált?
– Hát nem volt olcsó. Minálunk ez mostanában bevett szokás. Nincsen időnk barátkozni. Akinek szerencséje van, nagyon jó barátra tehet így is szert. A legtöbbször valami segítőt veszünk: személyi edzőt, úszóedzőt, szakácsot, pszichológust, fodrászt, kertészt, sofőrt, stylistot.
– Mit csinálsz?
– Stylistet.
– Hát az meg micsoda?
– Az olyan, aki megveszi a házadat, berendezi, megveszi az autódat, felöltöztet, felöltözteti feleségedet, gyerekedet, aztán, ha megveszed barátnak, elmegy veled vacsorázni, partira, moziba. Az talán a legjobb ebben, hogy az ilyen vett barát nem vitatkozik, azt csinálja, amit mondasz neki, nem terhel a lelki gondjaival, figyel rád.
– No Steve, velem akkor csúnyán rábasztál.
– Miért?
– Mert én figyelek rád, sőt teljesen ingyen csinálom. És bár én sem vitatkozom veled, csinálsz, amit jónak látsz, rád is hagyom, de megmondom, hogy bizony tök hülyének nézlek. Mi lesz veled, ha elfogy a pénzed? Ha már nem telik vett barátra?
– Neked lehet bármit mondanod, te igazi barát vagy, akit nem vettem, inkább örököltem, ha úgy tetszik. És ez kicsit, de csak egy nagyon picit, el is gondolkoztat. Csak hát, mit kezdjek én veled? Itt könnyű mindent leszólni, de én még így is csökkentem az amerikai munkanélküliek számát. Erre nem gondoltál?
– Hát, lehet, hogy nálunk is be kéne ezt vezetni, van elég munkanélküli itt is. Csak az a kérdés, hogy a magyarok közt lehet-e találni olyanokat, akik képesek egyetérteni a másikkal, figyelni rá.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
